Katona József Művészeti Találkozó 2010

Színjátszó – improvizációs verseny

2010. november 20-án a Katona József Gimnáziumban megrendeztük a városi színjátszó találkozót, melyre kilenc csoport nevezett be.
A verseny célja névadónk születésének méltó megünneplése, műveinek alaposabb megismerése és népszerűsítése, valamint a hagyományteremtés és tehetséggondozás.
Az öt fős csoportoknak előre el kellett készíteni egy-egy jelenetet Katona József valamelyik drámája alapján, valamint improvizációs feladatokat kellett megoldani a televízióból már jól ismert „BEUGRÓ” mintájára.
A versenyt Dr. Sárközy István kedves szavakkal nyitotta meg.
 Csémy Balázs, Naszlady Éva és Tóth Orsolya színészek zsűrizték, értékelték a feladatok megoldását.
Színvonalas és szórakoztató programban volt részük a nézőknek is. A csapatok értékes jutalomban részesültek, budapesti és kecskeméti előadásokra nyertek színházjegyeket!
Első lett az „ ABBAA” csoport / KJG /, második a „GUPPIK” csoport / Kada E. SZKI: /, harmadik a „TUTTI-FRUTTI” csoport / Kecskeméti IFJÚSÁGI OTTHON/.
Köszönjük a Kecskemét Megyei Jogú Város és a Katona J. Gimnázium Alapítványának pályázati támogatását, a FORNETTI cég, a Ciróka Bábszínház és a Katona József Színház támogatását!

Kecskemét, 2010.november 23.                                                               Orbán Edit tanárnő

Versenyfelhívás

Jelentkezési lap letöltése

 
A kecskeméti Katona József Gimnázium a 2011-2012-es tanévre meghirdeti a

 

Katona József művészeti találkozót

 

Kecskeméti és Kecskemét környéki középiskolás színjátszó csoportok számára.

 

A verseny időpontja: 2011. november 19. szombat 1000 óra

 

A verseny célja:

Katona József születési évfordulójának méltó ünneplése, műveinek alaposabb megismerése és népszerűsítése,
valamint lehetőséget teremteni a színjátszás iránt érdeklődő középiskolásoknak képességeik és tehetségük bemutatására, fejlesztésére.
Szeretnénk, ha a város színjátszó csoportjai jobban megismernék egymást, és a további munkájuk során baráti és segítő szándékú együttműködést folytatnának.

A jelentkezés feltételei:

  • A versenyen részt vehet minden 14. életévét betöltött diák, aki még nem töltötte be a 20. életévét.
  • A diákoknak 5 fős csoportokat kell alakítani, és egy „fantázianévvel” kell jelentkezni.
  • A versenyre előzetes feladatként egy drámarészletet kell színpadra állítani Katona József, vayg egy kortárs magyar szerző valamelyik drámája alapján (Kortárs mű = az utóbbi 20 évben íródott.) (Az előadás időtartama minimum 5 perc, maximum 10 perc lehet!)
  • Minden csoporttagnak szerepelnie kell az előadásban vagy annak előkészítésében (pl: lehet valaki a rendező vagy koreográfus is).
  • A drámarészlet bemutatásánál értékeljük az újszerű színházi megközelítési formákat (hangnem, játékstílus, mozgás, zene, tánc, báb alkalmazása).

 

A csoportok az előre elkészített jelenet bemutatása után játékos improvizációs feladatokat oldanak meg:

                               – improvizáció tárggyal és/vagy szöveggel

                               – helyzetgyakorlatok

 

A versenyre a jelentkezési lapok pontos kitöltésével lehet benevezni, melyet a Katona József Gimnáziumba kell eljuttatni Orbán Edit tanárnőnek címezve. A mellékelt jelentkezési lap sokszorosítható.

                Cím:      Katona József Gimnázium
                               6000 Kecskemét, Dózsa György út 3.
                               Tel: 76/481-583  Fax: 76/327-436

A verseny helyezettjei értékes színházjegyeket nyernek budapesti és kecskeméti színházi előadásokra.

 

Jelentkezési határidő: 2011. november 8.

Nevezési díj nincs.

Helyszíne: a Katona József Gimnázium díszterme.

 

Tisztelettel kérjük igazgató asszonyt/urat, tegye lehetővé, hogy felhívásunk eljusson az iskola magyartanáraihoz, drámapedagógusához és diákjaihoz. Reméljük, hogy ebben az évben is sok tehetséges fiatal jön el a találkozóra, s így minden résztvevő számára emlékezetessé válik az ünnep!

Kecskemét, 2011. szeptember 13.

Orbán Edit

 
tanár 

Szabó István


a Katona József Gimnázium
 igazgatója