PASZT 2011, avagy „ Mi is a színház valójában?”
Élménybeszámoló
Készítette Edit néni, aki a tábor utolsó napján elment csemetéihez a táborba…
Augusztus 18. csütörtök. Reggel 6.30 – indulás autóbusszal Parádfürdőre. Tombol a nyár, a buszban kellemes a hőmérséklet. Tóth Krisztina novelláit olvasom a Vonalkód című kötetéből. Szeretem, ahogy ír. Izgalmas, hús-vér emberi történetek. Lényegretör, semmi mellébeszélés. És a stílusa! Friss és mai. Színpadra való…
10.45 – Parádfürdő! Szép, mint mindig! Hány éve megyek már keresztül a parkon és a patakon…? Egy kis kaptató, és már látom is a tábor kapuját. Várom a „tábori zajokat”, de semmi. Csend.
11.30 – A házak üresek. Hol van a 70 fő?! Vica lép ki az ajtón. Rövidnadrág, szakadt póló… Ó! Ezek a véletlenek! Pont ő az első, akit megölelhetek! A szeme, a hangja, a mosolya! Istenem, de jó! Hát a többiek? Próbálnak. Hol? Hát itt, ott, amott. Na jó, megkeresem őket, tudom a helyeket! Aztán egyenként bújik még ki néhány kedves arc a házakból . Csilla turbánosan, épp hajat mosott. Ragyognak nagy szemei! Olyan jó itt Edit néni! Körbenézek. Hát tényleg csodás ez a völgy, kacag a nap is!
12.00 – Pár lépés, Orsi izgatott hangját hallom. Egy kis tisztáson ül a csoportjával, Gábor is ott van, figyel, majd ő is magyaráz valamit a jelenlétről, arcokról, kezekről… Meglátnak, integetnek, de hagyom őket dolgozni.
Megyek a főépülethez. Itt dolgozik Anikó a mozgásszínházasokkal. Mindig szeretem nézni a munkájukat. Csoda, ahogy pár nap alatt elsajátítják a testbeszéd technikáit! Belenézek a játékukba. Épp főpróba van. Pont jó helyet találtam a nézéshez, minden párt jól látok. Izzadnak, koncentrálnak. Megszűnik a külvilág számukra, csak egymásra és a zenére figyelnek : ALKOTNAK!
Indulok tovább. Tűzrakóhely, esőbeálló… Naszi csapata! Ja, jó hogy jöttem, használnak, mint nézőt, mert majd lesz ám „kifelé” és „félre” technika is! És mondják, mondják a mesét. De milyen szépen beszélnek! És énekelnek, és figyelnek a pillanatokra, egymásra…Jaj, de jó lesz!
12.30 – Tovább. Bele akarok nézni a többiek munkájába is. Nem jutok messze. A fürdő épülete körül rohangál, kiabál, visszhangozik Fodor Dávid csapata. Gábor is ott van már, leállnak, körbeveszik… Egy jó ötlet kellene…! Meg még varrni is kellene! Meg a lufik…!
Na, hagyom őket, rengeteg a dolguk!
Felnézek a dombra, Vicáék is készülnek már! Plédeken fekszenek a földön, Vica mesél, halkan duruzsolva. Relaxálnak. Nem zavarok, ők most repülnek, szállnak a magasban…
Nem is hallják, hogy pár méterrel fentebb a játszótéren Ákos és Peti csoportja ordít, harcol, küzd, valami rettentő erővel és intenzitással. Számukra is megszűnt a külvilág, csak a színházi jelen a fontos! De azért észrevesznek, pusz-puszi, majd „de jó lenne még egy hét”…! Hát igen. Ez a híres „ascheri mondás” most is mennyire igaz!
13.00 – ebédidő. Fáradtak, de mégis valami izgatottság lengi át a hangulatot. Este bemutató! Még kellene próbálni! Gábor szigorú : mindenki pihenjen egy órát, hunyja be a szemét, lazítson! Elcsendesül a tábor, csak a varrógép kattog ( ja, mert az is van, mint egy igazi színházban! Készülnek a jelmezek… ). Kicsit beszélgetek a csoportvezetőkkel : izgulnak a bemutató miatt. Látom rajtuk, nagyon megszerették a csoportjaikat, sok a kedves kis sztorijuk, na meg most volt az éjszakai túra! Mindenki azt meséli, hogy olyan „élethű” játékok voltak, hogy a közelben táborozók tényleg azt hitték, hogy meg kell menteni a lányokat…!
16.00 – Lótás-futás, izgatott készülődés. Minden kellék megvan? Reflektorok? Kamerák?
17.00 – Kezdés. Igazi színházi élmények! Hat előadás, mind más stílus, más forma, más üzenet! Hatalmas munkák, hatalmas akarások, hatalmas sikerek! Nagyon örülnek egymás produkciójának! Jó a közönség! Érti és figyeli a színházi jeleket! Nyitottak, kíváncsiak, önzetlenek, hálásak! A röhögések őszinték, a csendek vágnak. Igazi közösségi élmény!
Aztán megbeszélik, vitatják, gratulálnak, ragyognak! Nincs más, csak ők, a darab, a játék, a gesztusok, a szemek, a katarzis, a jól végzett munka öröme.
22.00 Vacsora : kolbász, hajában főtt krumpli, paprika, paradicsom… és milyen jólesett!
Éjfél : a hagyományos tábortűz! Szertartás, rituálé… Minden jól előkészítve! A faágak precíz rendben összerakva várnak arra, hogy loboghassanak. Körben állunk, csend lesz. Gábor „búcsúbeszéde” itt és most nagyon hat: mindenki átérzi, hogy ami ezen a héten megtörtént, az maga a csoda!. Megérint mindenkit azoknak az emberi agy számára oly felfoghatatlan szavaknak a jelentése, mint SOHA, ÖRÖKKÉ, az ÉLET ÉRTELME… Néma csöndben nézzük a lángnyelveket, melyek lassan elérik a máglya tetejére kötözött áldozati bábut. Igen, az istenek most elégedetten mosolyognak le ránk! Dionüszosz, Thália, Melpomené! Örvendjünk! Ilyen hatalmas máglyát még nem láttam sehol máshol! A szikrázó tűzkígyók vidáman cikáznak a csillagok felé…
Aztán Drum and Folk koncert, táncház, közös éneklés… Nagyon jóóóó!!!!!!!!!!!
EZ a SZÍNHÁZ valójában!!!
Külön, külön… / Ez már kicsit az előadások elemzése, nem titkolt elfogultsággal
Egy mai mese, de még milyen jó mese! Szerencsés választás, a csoport minden tagja érti és szereti! Velük történnek meg a dolgok, nem is a „szereplőkkel”! Mindenkinek dolga van, pontosak és koncentráltak. Már az indítás is nagyon ügyes, mert viszi a nézőt egy világba, ahol ő is ott lehet. A ritmus pergő, de mégis jókor, jó helyen állítja meg a pillanatokat, hogy „leessen a tantusz”, hogy felrázza a lankadó figyelmünket, hogy rácsodálkozhassunk az élet legszebb pillanataira, amiken egyébként csak átrohanunk. A vásári komédiák eszköztárát kiválóan alkalmazzák a játékosok! Hangosak, merészek, táncolnak, akrobatikus mozgásokkal kápráztatnak el bennünket! Könnyedén másznak fel a fára, vagy a gerendára, döntik fel az asztalokat, rohannak, menetelnek, kergetőznek. Igazi fergeteges kavalkád! De tudnak megállni, őszintén megszólalni, egymás szemébe nézni, a tekintetekkel üzenni! Egyik legszebb pillanat volt számomra, amikor „Mátyás” szerelmet vall! Szépen, egyszerűen, őszintén! És milyen szívbe markolóan éreztük az „apa” bánatát, hogy egyetlen kis madárkáját elviszik tőle! Na és az az elhagyás se volt semmi! Akkor most ki is a gyáva?! És jó volt az előadás humora is! A nagyszájú és csalfa feleség, a buta tisztségviselők, a katonák, az ördög, stb. Nagyon jó karaktereket ábrázoltak! És a kutyák, lovak…!
Szóval kiváló előadást láttunk! GRATULÁLOK!
Izgalmas kísérletet láthattunk. Úgy gondolom, a rendezőt az érdekelhette, hogy emberi helyzeteket, viszonyokat, érzéseket, kapcsolatokat, a lét nagy kérdéseit hogyan lehet a színház eszközeivel bemutatni! ( Remélem, ez volt a cél!? ) Valószínűleg Dávid oly sok kortárs művet olvasott, hogy nem tudott választani! Pedig a rendezőnek bizony döntenie kell, mert különben egy dramaturgiailag zagyva alapanyag sül ki belőle. Ha többől válogat, akkor pedig nagyon nem mindegy, hogy miket és hogyan fűz össze… A pillanatok kavalkádja elevenedett meg előttünk. Amikor ugyanis egy Tóth Krisztina novella részlete után a Bogyógyümölcskertész fia egy jelenete következett, majd követte Parti Nagy, akkor én már le is mondtam a „történetről”, hiszen éreztem, hogy itt most másra kell figyelnem. Élethelyzetek legintenzívebb pillanatképeit láttuk. Amikor eldőlnek kapcsolatok, amikor megtörténnek a tragédiák, amikor győztesek vagy vesztesek leszünk. Pillanatok, amelyekre emlékezünk, amelyekért érdemes élnünk, vagy nem élnünk. Láttam, hogy ezeket a pillanatokat a csoport nagyon mélyen átgondolta, körbejárta, és sokféle improvizációval próbálta „láthatóvá” tenni. Így egyáltalán nem baj, hogy ez nem mindig vált a néző számára érthetővé, érezhetővé. A fő, hogy elgondolkodtatta az alkotókat, hogy dolgoztak vele, hogy komolyan vették. Az ilyen tábori munkák éppen arra is jók, hogy kísérletezzünk. Izzadjunk meg vele, hiszen színházat „csinálni” nagyon nehéz dolog. Ha erre rájövünk, ez már jó! A legjobban azt értékeltem, hogy a játszók intenzíven „jelen” voltak a játékban, bátran és jól mozogtak, sokszínűen használták hangjukat, erős színházi pillanatokat mutattak! Az eszköz- és térhasználat rendkívül kreatív és izgalmas volt! Például nagyon szép volt az „életjáték” lassított felvételben, vagy a lufipukkadásokkal kísért meghalás és „temetés”, a bal-jobb-os játéksor, és a kezdő játék berobbanása, megállítása pont ugyanott! Ez a groteszk humor végig kiválóan működött!
SZENVEDÉLYTÖRTÉNET . Ez az én „címötletem”, mert az előadás végén így foglaltam össze az üzenetet. Igen. Ennek az előadásnak érzései, gondolatai, fájdalmai, problémái nagyon erősen hatottak. Üzentek a nézőnek. Valószínűleg mindenkinek ugyanazt és biztos, hogy mást és mást is. Ez is egy csodálatos titka a színháznak! Olyan jó együtt érezni, együtt lélegezni, együtt csöndben lenni… Ráadásul a térhasználat is rásegített erre, hiszen a nézők szemben ültek, láttuk egymás arcát, szemét. Nádas Péter drámája valószínűleg az ötlet és az „apropó” lehetett, mert érezhetően arról szólt az előadás, amit a játszók és a rendező gondolt a mű alapján. A dráma dióhéjban talán úgy foglalható össze, hogy mi lesz „azután”, ha már nem működnek az emberi kapcsolatok, ha már nem tudjuk az életünkhöz megtalálni a formákat, ha már a színház sem fog működni… Utolsó akarások, próbálkozások az emberi lét emberi voltának megőrzéséhez.. Ezt a lényeget, ezt a mondanivalót fejezte ki az előadás is a kontaktos mozgások eszközeivel. A játszók jól megtanulták a kontakt alapelemeit, de messze túlmutatott a produkció egy görcsös vizsgaelőadásnál. Szépen, pontosan „táncoltak”, lazán, puhán működtek a testek, átfolytak, kapcsolódtak a mozdulatok, szépek voltak az emelések, ugrások… De legfőbb érdemük az volt – ami Anikó rendezéseiben mindig fontos! -, hogy sorsokat láttunk, párkapcsolatok kezdődtek, működtek és megszakadtak, hogy fontossá vált az emberi lélek a színpadon, hogy olyan belső érzések váltak láthatóvá a szemekben, testi kapcsolódásokban, egy-egy érintésben, amelyeket szavakkal talán elmondani sem lehet. Talán nem is kellett volna megszólalniuk?! Egy táncos, szerintem, ne beszéljen, mert többet mond a mozgása! Tánc közben egyébként is nehéz megszólalni, pláne a megfelelő hangszínnel, hangerővel, érthetőséggel. Milyen kifejező volt helyette a sóhaj, vagy egy nyögés, szuszogás! Ez a csapat képes volt beszélni a testével, mozgásával! Nagy élmény volt, köszönöm!
4. Tóth Ákos, Bárnai Péter / Tasnádi István : Közellenség
A rendezőpáros „beleszeretett” ebbe a drámába! Hát igen! Érthető. Jó téma, jól megírva. Persze tudjuk, hogy nincs új a nap alatt, hiszen a téma úgynevezett „vándortéma”, amely a világirodalomban már több írót is megihletett, ( pl. Kleist, Sütő András ), és minden kor emberének mond valami fontosat, mégpedig arról, hogy van-e igazság a földön. Kell ennél fontosabb, örökérvényűbb kérdés? Na, de nézzük, mi izgathatta a rendezőket és játszókat az ő előadásukban! (A néző érzései persze nem biztos, hogy egyeznek a rendezők szándékával, de őket is izgathatja, hogy amit akartak, az hogy „jött le”!)
Nos, én azt láttam, hogy egy egyszerű, törvénytisztelő, békességben élő ember hogyan válik „fenevaddá”, a hazug, csaló, képmutató környezete hatására. Sok ismerős kérdés merült fel bennem. Meddig packázhatnak a „fent”, a hatalmon lévők a kisemberrel? Van-e értelme a törvényeknek, szabályoknak az életünkben, ha azt nem tartják be, vagy úgy módosíthatják a hatalmon lévők, ahogy nekik hasznot hajt? Érdemes-e a köz érdekében vállalni a harcot? Miért manipulálható ennyire a tömeg? Szép szóval, vagy erőszakkal?
A szereplők értették a feladatukat, tudták mit miért tesznek. Mondhatnám, igazi színészi pillanatoknak voltunk szemtanúi! Kiemelném Vígh Gergő alakítását, aki a szélsőségességig fokozta az elkényeztetett, korlátolt önkényúr léhűtő, kéjelgő szórakozásait. Nagy pillanatok voltak, amikor megcsömörlik élete értelmetlenségétől, mégsem tud ebből már kilépni. Szabó Ádám és Szabó Zsolt alakítása is döbbenetes erővel hatott! Nem véletlen, hogy mindketten „öreg rókák” már a színjátszásban és a PASZT-os tréningekben! Képesek voltak végigmenni azon a változáson, amely során a „birkatürelmű” emberből pusztító erejű vadállat válik! Kínlódnak, vívódnak, gondolkoznak, de mit sem ér! Megtörténik az, amit már nem lehet elviselni! Meghal ártatlanul az, akit szeretünk! Ezért bűnhődnie kell a gyilkosoknak! Egyik legszebb jelenet, amikor hősünk a karjaiban viszi halott feleségét. Fájdalma átsüt az alakításon! Voltak erőtlenebb jelenetek is az előadásban, ahol szerintem az volt a baj, hogy egyes szereplők képességeit meghaladta a szöveg mélysége és hosszúsága…( Na, itt kell erős kezű rendezőnek lenni!) A lovak sztorija nem épült be az előadásba, olyan volt mintha mindig egy közjátékot láttam volna. Na persze, az a bizonyos egy hét kellett volna…
Jó mulatság, igazi férfimunka volt! Gratulálok!
5.Tóth Orsolya / Véresen komoly játék
Szintén egyéni címadás. Mert ezt láttam. Orsitól megszokott igényes, pontos munka. Kortárs költők verseire épített szerkesztett játék. A rendező elsősorban a ritmus, a zeneiség, a hangulat felől közelített a versekhez. Felszabadult, örömteli, hajlékony, laza, de pontos versjátékokat láttunk. Fel-felbukkantak a már korábban is látott szerkesztett játékaink motívumai ( Psyché, A hal éji éneke), de ezek felismerése számomra inkább örömet okozott, mint bánatot. Nagy rendezők is azt hirdetik, hogy a művész mindig „lop”, de ez kegyes lopás, ha újraszüli, újraszenvedi a saját alkotásában! Az egész előadás ugyanis egészen új és más lett! Kiváló és ötletes volt a tér használata! Voltak egészen közeli és egészen távoli képek, erős pillanatok. Érezhetően sokat foglalkoztak a beszédtechnikával, mert mindig hallható és érthető volt a szöveg! Ez nagyon fontos!!! Gazdag és színes volt a látványvilága ennek a játéknak. Ezek a képek maradtak meg főleg az emlékezetemben! És ez is a színház egyik legfontosabb hatásmechanizmusa! Na és az énekek! A „kreatív ének” tanításában Orsi utolérhetetlen! Olyan dallamokat, többszólamúságot, ritmikai játékosságot csal elő a játszókból, amiről még ők sem tudják, hogy bennük van! És erre csak Orsi tudja rávezetni őket! Rengeteg ritmikai ötlet, efekt, ritmushangszerek! Aki még nem csinálta, el sem tudja képzelni, milyen nehéz ezt előadásban működtetni! Na de ezek a játszók már tudják, mert megtanulták, hogy milyen nehéz a pontosság, a fegyelem és figyelem, az összjáték, a ritmustartás művészete! Kiváló színésztréninget kaptak a szereplők! És még maradt energiájuk arra, hogy színházi pillanatokat is láttassanak velünk! Például megható és kedves pillanat volt a szerény és rendes fiú kitartó udvarlása! És mily nagy igazság: a lányoknak mégsem ez kell, hanem a „macsós” fiú erődemonstrációja! ( Dicséretet érdemel Barcsik Laci karakteres mozgása! Kiváló! ) Hol itt az igazság, lányok! Nem felejtem el Varga Nóri éneklését sem! Sosem hallottam még őt énekelni! És nem is akárhogyan! Hatott, szép volt!
6. Bata Éva – Szabó Csilla / szerkesztett játék kortárs költők verseire
Ez igen! Ismét a versek! Kicsit büszke vagyok magamra is… Nem maradt eredmény nélkül, hogy annyit foglalkoztunk évek óta a versekkel. És mi tesszük, amit tenni lehet, nem csak „papolunk” róla”. Eszembe jutnak a régi szép idők : a Psyché, a CAFÉ XL, a Ki vagyok én, a József Attila műsorunk… és persze a sok-sok versekkel töltött óra! És lám, a legfrissebb élmények, A hal éji éneke, Orsi korábbi és most látott munkái! Igen, ezek a lányok és fiúk megkóstolták a költészet mannáját, és fogyasztják, újra és újra kívánják az ízét! Kíváncsiak a sorok és szavak mögötti jelentésekre, bátran asszociálnak, keresik a kérdéseket és válaszokat, imádják a versek ízét, ritmusát, humorát, drámáját, hangulatát…
És már sokkal jobbak és merészebbek, mint én! Ez nagyon jó! Így a jó!
Vica versválogatása jól átgondolt témára van felfűzve (Tóth Krisztina, Kovács András Ferenc stb.). Az érzelmeket, érzéseket, indulatokat, vágyakat irányító belső erők működése izgathatta a rendezőt és általa a játszókat. A miértek és a hogyanok. A lecsupaszított ösztönök és szenvedélyek keltek életre előttünk. És ehhez tökéletes találat volt a helyszín, a sejtelmes erdei zeg-zugos fákkal, bokrokkal ölelt kis tisztás! Mint egy szentivánéji álom, ahol minden másképp, de működik. Úgy éreztem, hogy maguk a játszók csodálkoztak legjobban azon, hogy még ők is így tudnak „működni”! Keményen dolgoztak azon, hogy kinyitogassák a belső kis kapukat, de sikerült! Látszott, hogy az első pillanatokban még féltek attól, hogy ez tényleg működik-e, de gyorsan túlestek ezen, és aztán már élvezték a pillanatokat, önfeledten játszottak! Jelmezük alapját a harisnya adta, Viselték ruhának, maszknak, hajhálónak, amitől furcsa kis szörnyecskékké váltak, de nőiességüket így is megőrizték. Sőt, igazán így merték őszintén felvállalni, tehát nem öncélú ötletek voltak ezek, hanem segítették a „felmutatást”, a jelenlétet, a hatást! Na és hozzá az arcfestés! Ijesztő fekete vastag ajkak! Milyenek is vagyunk itt belül?! Milyen is az, amikor igazán gyűlölünk, vágyakozunk, szeretünk… Megkeresték hozzá a hangjukat és a mozgásukat is! Sokszínű, árnyalt, őszinte megszólalások, nem öncélú, hanem pont annyi és olyan gesztusok, érintések, testbeszédek vallottak az emberi kapcsolatok működéséről, amennyi a nézőnek kellett az át- és megérzéshez. A két fiú hősiesen igyekezett „harcolni a gáton”, de érezhetően a női vonal volt az erősebb. Ezek a nőstények egy pillanat alatt felfalnák a hímeket, ha akarnák. Most csak játszottak velük. Élvezték a játékot, de vigyázat! Sose lehet tudni… A nő csupa titok és meglepetés, vágyainak, ösztöneinek működési elvét az erdő sűrűje és mélységes sötétje rejti a halandók szeme elől…
A hat előadás igazi színházi élményt nyújtott. Ismét sok újat és értékeset tudtam meg a színjátszókról, az életről. Kedvet és reményt kaptam. Mégis lesz értelmes és szép jövő! Mert szép a jelen és szép volt a múlt is. Ez a közösség okosan, lelkesen és hittel váltja meg a világot!
Ugye, jövőre is lesz PASZT?! Ugye Gábor, újra megszervezed?! ( Ez a legszebb köszönet!!! )
A kérdésekre a főnök fáradtan mosolyog…