Tavaszi kerékpártúra a Felvidéken

2008. április 3-án délután 4 órakor indult a kecskeméti AJTP-s kerekesek újabb túrája: a cél ezúttal a Felvidék volt. Tizenkét vállalkozó szellemű diák és két tanerő tekerte szorgalmasan a pedált két és fél napon keresztül. A start Somoskőújfalunál volt, az első cél pedig a nem messzire fekvő Fülek. A füleki vár látványos "fejlődésen" ment keresztül az utóbbi időben, alátámasztva azt az el nem hanyagolható tényt, hogy a szlovák állam továbbra is nagy figyelmet fordít a műemlékvédelemre. Körbejártuk a török időkben fontos szerepet játszott erősséget, de sok időt nem tölthettünk el a történelmi falak között, mert még messze volt szállásunk, a Gömör-Szepesi-érchegység déli részén fekvő Rimakokova.

Keményen kellett küzdeni a továbbiakban, mert egyik dombot követte a másik, és bizony a következő domb mindig magasabbnak bizonyult az előzőnél... A legnehezebb (de egyben legszebb) szakaszra Kétkeresztúr és Poltár között került sor, ahol a kezdetben aszfaltutat először makadám, majd földút váltotta fel, a végén már csak két nyom kanyargott az erdőben. Itt aztán legelésző

szarvasokra figyeltünk fel, majd lassan újra aszfalt gördült alánk, és beértünk Poltárra, ahol a többség felkéredzkedett a kisbuszra, és már csak a két tanerő, valamint két elszánt vitéz tekert tovább a még mindig 18 km-re lévő szállásig. A koromsötét és az először meredeken felfelé emelkedő, majd igencsak lejtőssé váló út kemény próbatételnek bizonyult, de este fél tízkor csak sikerült begördülni Rimakokovára. Kis panzióban hajtottuk álomra a fejünket, a letekert 55 km jó altatónak bizonyult...

Másnap reggel igénybe vettük kísérő járművünk segítségét, mert bizony Rimakokova és a starthelynek kiválasztott, a hegygerincen fekvő Darabos között közel 500 m a szintkülönbség. Ennek ellenére jó kis kaptatóval indult a nap, az út csodálatos fenyvesek és legelők, helyenként hófoltok között kanyargott, jó

 fél óra felfelé küszködés után viszont eljött a Kánaán: közel húsz kilométeres gurulás Feketebalogig! Száguldottunk lefelé, közben feltűnt az Alacsony-Tátra havas-felhős főgerince a látóhatáron, csodálatos tájakon gördültünk. Hamar

beértünk Breznóbányára, és innen a Garam kék szalagját követtük. Bár a víz meglehetősen tiszta, ugyanez már nem mondható el a folyópartról, ami bizony az erdélyi Maros völgyet juttatta eszembe... Jó iramban haladtunk Besztercebányáig, innen újra a kisbusszal folytattuk, mert az utolsó tíz kilométer már meredeken emelkedett felfelé, lévén szálláshelyünk a Körmöci-hegység keleti felén, 900 m magasan fekvő Királyka egyik panziója volt. Így is letekertünk 67 kilométert, ráadásul a szállás egy sípálya kellős közepén

 helyezkedett el, ahová a csomagjainkat motoros szánnal vontatták fel, nekünk pedig gyalog kellett a 30 cm-es hóban felmászni... Mondanom sem kell, a biciklik lent maradtak...

Túránk harmadik napján, szombaton reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk, némi kis szánkózást követően indultunk lefelé, vissza Besztercebányára.

Nagy gurulás után gyalog fedeztük fel a várost, bebarangoltuk a csodálatos főteret, körbejártuk a régi városházát és a német templomot, felfedeztük a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának parkjában kiállított hadtörténeti emlékeket (tankokat, repülőket, ágyúkat - a négy fiú nagy örömére).

Innen utolsó szakaszunknak vágtunk neki, a cél Zólyom volt, de nem a Garamot követve, hanem kicsit kerülve kelet felé Számporon át. Őrületes kaptatón át távoztunk a városból, szidtak is (de csak visszafogottan) a gyerkőcök, de aztán lejtmenetbe váltott az út, és dimbes-dombos befejezést követően célba értünk Zólyomban. Harmadik napunkon is 38 km-t tekertünk, így az önerőből leküzdött táv pont 160 km lett.

Túránkat tisztelgéssel zártuk, Balassi Bálint emléktáblájára helyeztük el (a három napi törődés következtében kissé viharvert) koszorúnkat. Indulhattunk végre haza, elfáradva, testben kissé megtörődve, de lélekben igencsak felfrissülve. A lelkesedés (remélem) töretlen, folytatása következhet!

                                                                        - bure -