30 éves a kecskeméti Táncsics Kollégium!

 30 éves a kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium

A kollégium ebben a tanévben ünnepelte fennállásának 30 éves évfordulóját, melyre egész hetes rendezvénysorozattal készültek a kollégium dolgozói és diákjai.

A hét eseményeihez tartozott az egész délutánt betöltő kézműves foglalkozás, táncház,  a „Lírai kalandozások” nevet viselő városi szavalóverseny, az évfolyamok közötti vetélkedő, majd Katalin bál és Öregdiák bál zárta a programok sorát. A legünnepélyesebb esemény azonban a hét megnyitó ünnepsége volt. Ezen megemlékeztek az elmúlt évekről a kollégium volt igazgatói, műsort adtak a kollégium színjátszó körébe járó diákok és itt került sor annak a kollégista életről szóló pályázatnak a díjazására is, melyet a kollégium írt ki lakói számára.

Az első helyezett  írás szerzője egy Arany János Programban tanuló diák lett. Az alábbiakban az ő gondolatait közöljük:

Kollégista élet

Kollégium. Meghallom ezt a szót, egy több száz fős család jut eszembe. Ez persze nem mindig volt így. Kezdetben féltem attól, hogy hogyan fogok beilleszkedni egy új közösségbe, hogyan szerzek magamnak barátokat, és milyenek lesznek a nevelőtanárok, de ezt az érzést azt hiszem, nem kell elmagyaráznom, mert minden kollégista tapasztalhatta. Nehéz elválni a szülőktől, még akkor is, ha nem teljes elszakadás ez, csak felkészülés a felnőtt világba való belépésre.
Megkérdeztem néhány diáktársam mi az, amit a kollégium ”adott” neki, és úgy érzi, hogy fontos számára. Rengeteg választ kaptam. Például: lehetőségeket, szabadságot, szerelmet, önállóságot, és még sok hasonló dolgot hallottam. Egy valami azonban mindig elhangzott, ezt persze mindenki másként fogalmazta meg,
- „Igazi barátokat szereztem!”
Ez talán közhelynek hangozhat, mert ”bárhol” találhatunk barátokat, de azt gondolom a kollégiumban, szorosabbak ezek a szálak. Mielőtt kollégista lettem, már akkor is voltak barátnőim, barátaim, de itt pár nap, hónap alatt olyan barátokat szereztem, akik úgy érzem, elkísérnek életem végéig.
 Együtt élünk, ezért akarva vagy akaratlanul is, de kitapasztaljuk szobatársaink szokásait és alkalmazkodunk hozzájuk. Egymás segítségével vészeljük át a csalódásokat, szakításokat, baráti és családi drámákat. A szobatársaink személyisége, műveltsége mind-mind hatást gyakorol ránk. A kollégiumi közösségben számíthatunk egymásra, és tudjuk mit mondhatunk el és mit kell magunkban tartani, mert szavaink mögött valódi érzések vannak, és mindig meglátjuk egymásban a pozitív dolgokat. Ezért gondolom azt, hogy nem túlzok, ha családról beszélek.
Azonban mindenhol előfordulnak viták, néha ezek sírással végződnek. Általában ezeknek a történeteknek mégis jó a vége, majd nagy ölelések és bocsánatkérések közepette megnyugszik mindenki.
Persze tanáraimról sem szeretnék elfeledkezni, mert ők nem csak az idejükből áldoznak nekünk, hanem magukból is. Bővítik tudásunkat, példaként szolgálnak, és még lelkileg is támogatnak.
Pedagógusaink számos kulturális és sport programokat szerveznek a diákoknak. Hiszen minden tanulónak szüksége van kikapcsolódásra a kemény és fárasztó tanulás mellett.
Ezeken kívül rengeteg dolgot tudnék még felsorolni, amiért szeretek kollégista lenni, de ezeket csak az értheti meg igazán, aki a kollégium ”világában” él vagy élt.
4-5 év után fájó búcsút veszünk a kollégiumtól, nevelőktől, diáktársaktól és iskolánktól. Müller Péter szavaival élve-„Van, amikor egy emberi kapcsolat ideje lejár. Barátok ezt értik, és csalódás nélkül tudják tudomásul venni, hogy ezen túl csak ritkán vagy sohasem látják egymást. Ez a szabadság nagy-nagy ajándéka, hogy még csak rossz érzésünk sem marad, a válás után hálásan gondolunk vissza egymásra.”
Persze ez nem azt jelenti, hogy végleg elköszönünk egymástól, mert van, hogy életre szóló barátságok köttetnek, és együtt folytatjuk tovább tanulmányainkat.
Nem szeretném, ha ez búcsúlevélnek hangzana, hiszen a kollégium tele van szeretettel, vidámsággal, mókás és mulatságos történetekkel.
Ezért örülök, hogy kollégista lehetek, és hálás vagyok, hogy itt lehetek (a kecskeméti Táncsics Mihály Kollégiumban.)

                                                                                Vass Barbara
                                                                              AJTP 10/E osztály

Beszámoló az V. Lakiteleki Történelem Táborról

 Beszámoló az V. Lakitelki Történelem Táborról

2009. április 15-16-án immár ötödik alkalommal került sor hagyományos történelem táborunkra. A téma ebben az évben a Rákóczi-szabadságharc volt. 16 iskola 25 csapata jelentkezett, végül 15 intézmény 24 háromfős team-je mérte össze tudását.

Szerda este a résztvevők a Katona József Gimnázium színjátszóinak előadását élvezhették (Petőfi Sándor: A helység kalapácsa), illetve úszhattak egyet a Népfőiskola fedett úszómedencéjében.

Csütörtökön sorsolással kezdődött a verseny, az ülésrendnek a villámkérdések megválaszolásánál volt jelentősége. A háromtagú zsűri (Vajda Csaba zsűrielnök, Weninger Endre, Kiss Sándor) munkáját a versenyre érkezett kísérőtanárok segítették, amiért most is köszönetet mondunk! A vetélkedő első részében hosszabb-rövidebb írásbeli kérdésekre kellett válaszolni, majd szünet után további feladatlapok és a villámkérdések megválaszolása következett a második részben. Színvonalas és végig kiélezett küzdelemben végül a sárospatakiak kerekedtek felül, de minden dícséretet megérdemelnek a zentaiak (akik a szerbiai tanrend alapján csak két évig, és akkor is minimális óraszámban tanulnak történelmet!) és a debreceniek is, akik a dobogó második illetve harmadik helyét foglalhatták el. Ki kell még emelni a pápai, veszprémi, kisvárdai és nyíregyházi "hármakat". akik nem sokkal maradtak el a dobogósoktól.

1.	Árpád vezér Gimnázium 1. csapata	Sárospatak	96 pont
2.	Bolyai János Tehetséggondozó Gimnázium	Zenta (SRB)	92 pont
3.	Tóth Árpád Gimnázium	Debrecen	91 pont
4.	Türr István Gimnázium és Kollégium	Pápa	84 pont
5.	Lovassy László Gimnázium 2. csapata	Veszprém	82 pont
6-7.	Bessenyei György Gimnázium és Kollégium	Kisvárda	81 pont
6-7.	Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium 2. csapata	Nyíregyháza	81 pont
8-9.	Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 1. csapata	Eger	71 pont
8-9.	Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 2. csapata	Eger	71 pont
10.	Katona József Gimnázium 2. csapata	Kecskemét	69 pont

A pontszámok összesítése után Vajda Csaba zsűrielnök értékelte a versenyt és átadta a jól megérdemelt könyvjutalmakat a résztvevőknek. Közös fotóval és ebéddel fejeződött be a jó hangulatú esemény. Jövőre mindenkit visszavárunk, és azokat is, akik most nem tudtak eljönni!

                                                                                  - bure -

Ui: A képek a gimnázium honlapjáról (www.kjg.hu) nagyobb méretben is letölthetők!

 

Katonás diákok újra az osztrák lankákon!

Sítábor 2009. január 17-22. Ausztria, Faaker See - Arnoldstein 

A Katona József Gimnázium ”aranyosai” már nagyon várták 2009.január 17-ét, hiszen tanulmányi és közösségi munkájukért "cserébe" Ausztriába mehettek síelni. Nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy én is részt vehetek a táborban, immár másodszorra. Három osztályból 52-en indultunk el a karintiai Faaker See mellett fekvő szállásunkra.

Amikor átértünk az osztrák határon, kisebb pihenőt tartottunk .A sok hó láttán az autópálya melletti parkolóban mindenki őrült hógolyózásba kezdett. Miután elfáradtunk, tovább folytattuk  körülbelül 8 órás utunkat. A hosszú várakozás után felettébb örültünk, hogy megérkeztünk és elfoglalhattuk szobáinkat. Kisebb kavarodás után mindenki megtalálta helyét.

Az időjárás az első két napban kellemes volt. Korán reggel már az arnoldsteini sípályán voltunk, ami csupán 15 km-re fekszik a hoteltől. Csoportokat alkottunk az alapján, hogy kinek mennyire ment a síelés.

Lesiklás közben megvártuk azokat, akik egy-két kisebb esés után később érték utol csapatunkat. Közben napoztunk és gyönyörködtünk a lélegzetelállító Alpok hegyláncaiban. Néhány diáknak még hóembert is volt ideje építeni. Kezdetben kicsit lassan haladtunk, azt hiszem, kellett egy kis idő, hogy kiismerjük a körülbelül 4,5 km hosszú pályát.

 Voltak olyanok, az első évesek, akik most ismerkedtek ezzel a sporttal, bár ők is ügyeskedtek és az utolsó nap már a piros pályán is lejöhettek. A legbátrabbak és a legjobb sítudással rendelkezők még a fekete pályát is kipróbálhatták. Azonban sajnos volt két kisebb baleset is, így a Villach-i kórházat is meg kellett látogatnunk. Szerencsére komolyabban nem sérült meg senki.

Esténként, a szálláson csocsó- és biliárdversenyeket rendeztünk, így a jó hangulatban gyorsan telt az idő. Még a tanárok is bekapcsolódtak a játékba. Reggel pedig gitárral és énekszóval keltett minket testnevelőnk, Frici bácsi.

 Harmadik napunkon ömlött az eső, és a hazautazás előtti napon sem volt túl jó időnk, így azok, akik nem akartak elázni, elutazhattak Tarvisióba, egy, a határhoz közel fekvő olasz városkába nézelődni. Azonban a túlnyomó többség, mit sem törődve a köddel, havazással, esővel inkább felment a hegyre a sízés öröméért!
 Személy szerint én jól éreztem magam, de szerintem a többieknek is elnyerte a tetszését. Ezért az élményért érdemes volt keményen dolgozni! Köszönjük kísérő tanárainknak, hogy vigyáztak ránk, igazgatónknak pedig a lehetőséget. Remélem, a következő tanévben is élvezhetjük e gyönyörű téli sportág örömeit!

                                                                              Vass Barbara 10.E

 

Kecskeméti AJTP-sek ismét kerékpárral a Felvidéken!

 Újra a Felvidéken!

Hát újra AJTP kerékpártúra a Felvidékre! Tavaly kisbusz kíséretével Somoskőújfalu – Fülek – Rimakokova – Breznóbánya – Besztercebánya – Zólyom volt az útvonal. Idén kiiktattuk a buszt, és szerdán (április 8-án) délután „klasszikusan”, vonattal közelítettük meg a túra kiindulópontját, Szobot. A Budapest – Szob járaton nem voltunk túl népszerűek bringáinkkal, mert a menetrendi tájékoztatótól eltérően nem volt kerékpárszállító kocsi a szerelvényen, így a drótszamarakat a peronokon tároltuk, akadályozva ezzel a helyiek fel- és leszállását. Persze, mehettek volna egy vagonnal hátrébb is, de ez rajtunk kívül senkiben nem merült fel. Fél négykor szálltunk le Szobon, és négykor nekivágtunk a bemelegítő szakasznak Kemencéig.

Az Ipoly kísérte utunkat, meglehetősen magas vízállása miatt az ártér egyes részei víz alá kerültek. Jó tempóban haladtunk, és fél hét után elértük Kemencét. Szállásunk azonban a falun túl, a Börzsöny nyugati lábánál húzódó Fekete-völgyben várt ránk, így a legvégén még két kilométer folyamatos kaptatóval kellett megküzdenünk. Összesen 36 km-t tekertünk az első napon. A szállás pedig tökéletes, a vacsora finom, az esti program (BL-meccs a tévében) izgalmas volt, tökéletes zárásaként a napnak.

Csütörtökön (a tavaszi szünet első napján) hosszú, nehéz szakasz következett: Kemence – Parassapuszta – Ipolyság – Szentantal – Selmecbánya – Hegybánya! 75 km, főleg hegynek felfelé! Kissé késve tudtunk rajtolni, de a kezdeti gurulás jó bemelegítés volt. Hamarosan Parassapuszta következett, korábbi, korántsem gondtalan határátlépések színhelye, de most hivatalos közegnek nyoma sincs, hála Schengennek. Így gond nélkül nyomultunk tovább, viszont szörnyű kátyúk között. Ipolyság (Sahy) főterén csak átgurultunk, de nem sokkal arrébb megálltunk némi élelmet venni, mert az ebédet út közben kívántuk megoldani. Később pedig, a kis falvakban erre sokkal kevesebb esély volt. A Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium falán elhelyezett Széchenyi-táblát azért megcsodáltuk, majd a szlovák élelmiszeripar termékeinek szétosztása után elhagytuk Ipolyságot.

Hamarosan lekanyarodtunk a 66-os főútról, és nyílegyenesen észak felé vettük az irányt. A harmadik falu, amin áttekertünk, Palást volt, 10.E-s diákunk, Palásti Dávid nagy örömére.

Névadó faluja után a mellettünk csobogó patak munkavégző képességét vizsgáltuk, de diákjaim kíváncsiak voltak a víz hőfokára, mert először a fiúk, majd a lányok is átlábaltak rajta. A legbehatóbb ismeretséget Wéber András (11.E) kötötte a vízzel, mert szabályosan nyakig elmerült a csúszós köveken elvágódva. Szerencsére, ennek a koratavaszi fürdésnek nem lettek következményei…

Nemsokára azonban komolyan beköszöntek a hegyek, az első komoly kaptató közel 400 méterre vitt fel, és bizony az utolsó métereken többen erős tolással lettünk csak úrrá. Innen azonban már kibontakozott a Selmec környéki táj, és erőfeszítéseinket fantasztikus gurulással díjazta a domborzat. Leszáguldottunk a zólyomi útra, kereszteztük a 66-os főutat, és megkezdtük folyamatos – de szerencsére eleinte szelíd – kapaszkodónkat Selmecbánya irányába. Az út felénél jóízűen megebédeltünk egy kőkereszt tövében, majd beértünk Szentantalra.

Szentantal fantasztikus kastélyáról híres, melyet a Koháryak építettek, 365 ablaka, 52 terme van többek között, no meg egy csodálatos park veszi körül. Ki tudja miért, de tavasszal már/még három órakor bezárják, így csak kívülről tudtuk az épületet megcsodálni. A belső udvarra azért bemehettünk, sőt e sorok írójának még sikerült a főlépcsőn is kicsit felsomfordálni… Így megnyugodva indultunk tovább, már az időközben megeredő záporeső elől is menekülve.

Szentantal után az út kissé meredekebbre váltott, de hamarosan feltűnt a tábla: Banska Stavnica! Selmecbánya! Utunk fő célpontja!

Megérkezésünket az égiek is díjazni kívánták, mert olyan jó kis zivatart küldtek a nyakunkba, hogy több ízben is kapualjakba menekültünk. A végén már csak toltuk a bringákat, de Selmec főterére már napsütésben értünk!

Rövid városnézés (Szentháromság tér, Vártemplom, Klopácska, Városháza), a település történetének ismertetése (sajnos, itt is zárva voltak a fő látnivalók) után némi szabadidő következett, majd ismét a lovak közé csaptunk, és szállásunk, a hat kilométerre délre fekvő Hegybánya felé fordítottuk bicikli-kormányainkat.

Csodálatos tájakon kanyarogtunk, szintben még mindig felfelé (Selmec 600, Hegybánya 700 méteren fekszik), útközben egy szabadtéri bányamúzeumba is beugrottunk (a gondnok alig bírt kitessékelni, persze ez is bezárt már, csak a kaput felejtette az öreg nyitva) és tisztelegtünk a partizánok emlékműve előtt. Fél hét felé pedig begurultunk panziónk udvarára.

Le a kalappal a szomszédok előtt, kényelmes, tiszta, jó ár-értékarányt képviselő szállást kaptunk, a vacsora is jól esett a farkaséhes társaságnak. Még egy kis bicikliszerelés, aztán mindenkit elnyelt az ágy… A megtett 75 kilométer és leküzdött 800 méter szintemelkedés jó altatónak bizonyult…

Harmadik napunkon is gyönyörű napsütésre ébredtünk, gyors reggeli és felmálházás után már úton is voltunk.

Egyik bányatavat a másik után hagytuk el, amikor bekövetkezett a baj: egy meredek balos kanyarban az útra még a télen kiszórt apró murván egyik diákunk megcsúszott és hatalmasat esett. Szerencsére a sisak megvédte a fejét, de így is ki kellett hívni hozzá a mentőt, ami aztán Garamszentkeresztre, az ottani kórházba szállította osztályfőnökével együtt. Kerékpárjaikat eldugtuk egy közeli horhosba, bízva abban, hogy másnapig csak nem tűnnek el onnan…

Nyomottá vált a hangulat, mindenki a baleseten merengett, de folytattuk az utat. Gyönyörű tölgyesekben csorogtunk lefelé, közel húsz kilométeren alig kellett nyomni a pedált, és közben telefonon jó híreket kaptunk a kórházból is. Így máris jobban éreztük magunkat, és kiérve a selmeci hegyek közül megkezdtük vég nélküli viaskodásunkat a Garam és az Ipoly közötti dombokkal.
Előzetesen nem gondoltam volna, hogy ebédrevalót nem tudunk biztosítani a csemetéknek, pedig így történt: a falvak egyikében sem volt nyitva élelmiszerbolt, nem hogy étterem. Egyre éhesebben tekertünk, már minden nálunk lévő tartalékot (csoki, alma) eltüntettünk. Diákjaink zokszó nélkül gyűrték a kilométereket, mígnem Szalkán végre találtunk éttermet! Az már csak hab volt a tortán, hogy az út során harmadik meleg kajánk is rántott szelet volt… De milyen jól esett!

Szalkától már csak egy köpés volt a határ, újra áttekertünk az Ipoly felett, és Letkésnél léptünk kis hazánk földjére. Utolsó 12 kilométerünkön úgy repültek a bringák, mintha csak akkor kezdtük volna a túrát! Fél hatra értünk vissza Szobra összesen 90 (a túra során 200) kilométer letekerése után. Felmálháztunk a vonatra (volt kerékpárszállító kocsi), és egy átszállás után este fél tízkor már Kecskeméten is voltunk! Másnap a programfelelős autóba vágva magát még kiszáguldott a kórházban lévőkért, felpakolta a bicikliket, és így hál’ Istennek mindenki hazakerült. Nagyon klassz túra volt, folytatása következhet!

A résztvevők: Tóth Fanni és Litóczki Imi a 9.E-ből; Ripp Zsuzsi, Surján Anna, Tamás Kriszti, Pálházi Mariann, Bodó Ricsi, Palásti Dávid, Viczián Gergő a 10.E-ből; Wéber Bandi a 11.E-ből; Frisnicz Irén a 10.E és Gyovai Sándor a 11.E osztályfőnöke, no és a programfelelős:

                                                                                         bure

Német nyelviskolában Münchenben

 Nyelvtanfolyam Münchenben

     Az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő kecskeméti diákoknak először nyílt lehetőségük arra, hogy külföldi nyelviskolában anyanyelvi tanárok vezetésével csiszolhassák német nyelvtudásukat.

Az intézményünkben tanuló két osztály nagy örömmel fogadta a lehetőséget, mivel minden németet tanuló diáknak nagyszerű esély a német mint idegennyelv-tanítás fellegvárának számító Goethe Intézetben a nyelvet gyakorolni.
     Május 31-én, szombaton indultunk 24 diákkal Münchenbe, ahol egy ifjúsági szállóban laktunk a Theresienwiese közelében. Egyik este kisétáltunk a térre, és megnéztük a Bavaria-szobrot és a Dicsőség csarnokát. Egyébként a Theresienwiese az évszázados hagyományra visszatekintő sörünnep, az Oktoberfest színhelye is. Az új sör csapolásának örömére egy hétig tart a mezőn felállított sátrakban a mulatozás.
     A reggelit egy olasz pizzériában, a vacsorát pedig egy thai étteremben fogyasztottuk el. Többnyire finom ételeket ettünk, de a hétvége közeledtével már többen úgy gondolták, inkább megpróbálkoznak a németesen elkészített gulyással. Ebédre kóstoltunk német specialitásokat is, pl. Leberkäse, de nem volt nagy sikerük, így többnyire maradt a nemzetközi konyha (döner vagy pizza).
    

Vasárnap egész napos kirándulásra indultunk a lenyűgöző bajor Alpokba. II. Lajos bajor király Neuschwansteini kastélyát látogattuk meg. A magas hegyek között magányosan álló mesebeli várépület elbűvöli a látogatót. A zaklatott életű király három kastélyt építtetett a XIX. században Bajorországban, valamennyit hatalmas költséggel, pazar berendezéssel, de jószerivel megközelíthetetlen helyen. A király rajongott Wagner zenéjéért, de elméje élete vége felé egyre zavarodottabbá vált, és háziorvosával együtt a starnbergi tóban lelte halálát. Kastélyai azonban ma Bajorország leglátogatottabb műemlékei.
Hétfőn reggel nagy izgalommal és egy kis félelemmel indult a csapat a Goethe Intézetbe. Schalke asszony barátságos stílusa és dicsérő szavai az első nap után azonban bátorítóan hatottak. Diákjaink elsősorban a köznapi témákban fejlesztették beszédkészségüket. Bár egy hét nem nagy idő, mégis sikeresnek mondható a nyelvtanfolyam, diákjaink ma már lényegesen bátrabban kommunikálnak az anyanyelvi tanárral, mint korábban.
Míg ők tanultak, kolléganőimmel, Frisnicz Irén és Méhész Bea tanárnővel fáradhatatlanul róttuk München utcáit, hogy megszervezzük a délutáni programokat.

Elsőként München belvárosának nevezetességeivel ismerkedtünk: Peterskirche, Frauenkirche, Theatinerkirche (a három templom három különböző építészeti korszakot képvisel), városháza (Rathaus), Marienplatz, Isar-Kapu. Még aznap este kimentünk az Allianz Arénába is. Diákjaink óriási lelkesedéssel követték az idegenvezetőt, mindenre kíváncsiak voltak. A pálya és a nézőtér megtekintése után jöttek az igazi izgalmak: a sajtókonferencia-terem, a játékoskijáró, a sajtószoba, és a Bayern München öltözője.
Kedden délután busszal utaztunk II. Lajos egy másik kastélyához a Herrenchiemsee-szigetre.
Bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, ez a kastélylátogatás is maradandó élményt nyújtott.
Szerda délután az Isar szigetén elhelyezkedő Német Múzeumba (Deutsches Museum) mentünk. Ez Európa egyik legteljesebb és legtekintélyesebb természettudományi-technikai múzeuma, az élettelen természet törvényszerűségeit és a technika fejlődését szemlélteti.
A kastély-trilógia befejezéseként csütörtök délután a Nymphenburg-kastélyhoz, II.Lajos születésének helyszínére utaztunk. Itt megnéztük még a kocsimúzeumot és egy porcelán- kiállítást is. Utána még az Olimpiaparkba, az 1972-es olimpiai játékok helyszíneire utaztunk. A park területén kialakított mesterséges domb tetejéről szép kilátás nyílik a városra.
Érdekes látvány az Olimpiai stadiont fedő óriási őscsigára emlékeztető sátortető, és az Olimpiai uszoda teteje is, amely páfránylevelek módjára terül a nézőtér és az öt medence fölé.
Az egy hét alatt tanulóink nem csak nyelvileg fejlődtek, de számos élménnyel is gazdagodtak. Ezúton is köszönjük az iskolavezetésnek a lehetőséget.

                                                                                     Csordás-Nagy Sára

                                                                                           tanárnő

Újra AJTP Történelem Tábor Lakitelken!

Újra AJTP Történelem Tábor Lakitelken!

A kecskeméti Katona József Gimnázium immár ötödik alkalommal szervezi meg az Arany János Tehetséggondozó Program hagyományos történelem versenyét Lakitelken, a Népfőiskolán. A vetélkedőre 3 fős csapatokat (és természetesen kísérő tanáraikat) várunk a 9. (előkészítő) és a 10. évfolyamból. Egy iskolát maximum két csapat képviselhet (lehetnek azonos évfolyamból is). Időpont: 2009. április 16-17. (csütörtök-péntek). A verseny témája: A Rákóczi-szabadságharc története 1703-1711. A részletes versenykiírást, a források jegyzékét és a jelentkezési lapot postai úton eljuttatjuk minden AJTP-s középiskolának február 11-ig. Nevezési határidő: március 13. péntek.

Szeretettel várunk Benneteket!

                                                          Buday Rezső programfelelős