Bosznia,Croatia, Crna Gora - avagy nyári biciklitúra a Balkánon!

Monarchia-emléktúra a Nyugat-Balkánon

2012. augusztus 12-én indultunk autóbuszunkkal az egykori Osztrák-Magyar Monarchia balkáni területeire, hogy tíz nap alatt 400 km-t letekerve elérjük az egykori közös hadiflotta legdélebbi állomáshelyét, Kotor (Cattaro) városát.

 Az indulás előtti napon, 11-én történt a bepakolás, ekkor mindannyiunk megkapta a biciklijét, felszerelését, majd visszamehettünk a kollégiumba. Vasárnap reggel 6 órakor indultunk  hosszú utunkra. Még szinte el se hagytuk Kodály Zoltán szülővárosát, amikor az utánfutó – amiben  a bicikliket és a táskákat tároltuk- durrdefektet kapott. Mivel csak egy pótkerekünk volt, és ezt felhasználtuk, vissza kellett menni plusz pótkerekeket keresni, ami közel 2 órát vett igénybe. Új pótkerékkel felszerelve vágtunk neki a közel 13 órás útnak.
Először a magyar-horvát, majd nem sokkal később a horvát-bosnyák határon keltünk át. A kilátás és a táj már itt is gyönyörű volt. De volt, aki mindezt nem nagyon látta, vagy csak a felét, mert a korán kelés miatt szinte mindenki aludt. Első napi szállásunk Bosznia közepén, a Makljen-hágón egy panzió udvarán volt, sátorozással, 1123 méteres magasságban. Vacsorára csevapcsicsát kaptunk, hát, mint kiderült, ez nem a magyar diákok foga alá való étel. Ezután mindenki nyugovóra tért a sátrába. Az éjszaka hideg volt, melegítőben és hosszú ruhákban aludtunk.
Másnap reggel hét órakor volt ébresztő, megtörtént a sátorbontás, elfogyasztottuk az omlettes reggelit, majd miután mindenki felszerelte a biciklis táskáját, célba vettük Mostar városát.

Az 1123 m-es magasság miatt lejtős úttal kezdtünk. Szerpentines és meredek volt, ráadásul a rosszul rögzített táska elcsúszott oldalra, és így egyik túratársunk, Piroska biciklije beszitált, és  barátnőm elesett. Horzsolások keletkeztek a kezén-lábán, és igencsak fájlalta a kézfejét. Mivel nem tudott visszaülni a biciklire, ezért a fiúk léptek akcióba, egymást váltva és mindig visszaszaladva hozták le Piri biciklijét. Mi, a lányok és a tanárok addig lesétáltunk  a hágó alatt fekvő kisvárosba, Prozorba kórházat keresni, miközben találtunk egy férfit, aki Pirit (osztályfőnökével együtt) kocsival le is vitte ebbe a kórházba. Kiderült, három helyen el van törve a keze, de a csontok szerencsére nincsenek elmozdulva. A biztosítóval beszéltek tanáraink, ahol azt mondták, Mostarba kijönnek érte. A kórházból a gipszelést követően egy helyi mentőautó vitte tovább Pirit és Kissné tanárnőt Mostarba.

Mi is követtük őket, csak  kétkerekűinkkel. Az út melletti táj gyönyörű volt: a Neretva-folyó kanyonjában haladtunk, hatalmas hegyek között. Láttunk mesterséges gátat is. Szerencsére ezen a napon még nem volt annyira meleg, mint az elkövetkező kilenc napban. Aznap este szállásunk elméletileg Blagaj-ban, kempingben lett volna, de a késői érkezés miatt végül is Mostarban, panzióban aludtunk.
Másnap városnézés következett. Megcsodálhattuk az egykori balkáni török építészet gyönyörű épületeit, mecseteit. Nekem különösen tetszettek az egész túra alatt a templomok, mert összehasonlíthattuk a különböző vallások templomépítészeti sajátosságait. Mostarban és Pociteljben is minaretekből élvezhettük a kilátást. És ne feledkezzünk meg a mostari Öreg-hídról! A Neretva-folyó csordogált alatta, akadt, aki fürdött benne, mi itt csak a lábunknak adtuk meg ezt a lehetőséget. Az Öreg híd után a híres mostari bazársorba, a Kujundzsilukba látogattunk el, ahol mindenki kedvére vásárolhatott balkáni jellegzetességeket családjának. A kapott délutáni sziesztának mindannyian örültünk. Este még körbejártuk a kivilágított óvárost, az utcán pedig lejátszottunk egy „mocsárparti”-t.

Másnap reggel tovább indultunk. A Neretva- folyót követtük. Út közben pár helyen megálltunk, Pociteljben várost néztünk és kétszer is megfürödtünk a jéghideg folyóban. Egyik helyen a fiúk találtak egy „majomhintát”, egy fára rögzített kötelet, és arról ugráltak a vízbe. Majd eltévedtünk és egy nagy „dzsungelharc” (a folyó menti ártér dús növényzetén kellett átvágnunk magunkat) után átléptük a bosnyák-horvát határt. Egyből megváltozott a táj: sokkal több pálmafát láttunk, és kicsit gazdagabbnak látszott a környék is.

Már alig vártuk, hogy megláthassuk az Adriát. Szegény tanárainkat mindig zaklattuk, hogy mikor érünk már a tengerhez. A nagy meleg, valamint a dimbes-dombos táj mindenkit kikészített, de vigasztalásul nemsokára megláthattuk a várva-várt Adriát! Ettől felvillanyozva mindenki új erőre kapott, és csak úgy száguldottunk le Plocéba, a kikötőbe. Amíg vártuk a trpanji kompot, szabad program keretében kicsit körülnéztünk ezen a helyen, majd – már késő este – megérkezett a komp. Az időzítés pont jó volt, gyönyörködhettünk a naplementében. Egy órás hajókázás után megérkeztünk a Peljesac- félszigeten fekvő Trpanj-ba. Eltekertünk a kempingbe, és mindenki eltette magát másnapra.
Pénteken átszenvedtük magunkat a félszigeten, és újabb hajózást követően megérkeztünk az Adria legzöldebb szigetére, Mljetre. Itt a sziget legnagyobb látványosságához, a Kis- és Nagy-tóhoz tekertünk. Volt ott egy kis csatorna. Ezen a csatornán át a kisebbik tóból átúszhattunk a nagyobb tóba, pontosabban vitethettük magunkat az árapály miatt folyamatosan mozgásba lévő vízzel. Ugyanezt játszottuk a Nagy-tó és a tenger között is, feledhetetlen élmény volt! Aztán tekertünk tovább Sobrába (ez a szakasz bizonyult a legnehezebbnek, az út rendkívül hepehupás és emelkedős volt), ahonnan immár a harmadik hajónkkal érkeztünk vissza a Peljesac-félszigeten fekvő Prapratno-ba. Itt újabb sátorverést követően holtfáradtan tettük el magunkat másnapra.

Következő napunkon már Dubrovnikot céloztuk meg, először Ston városának középkori falrendszerében, majd Trsteno reneszánsz kori arborétumában gyönyörködhettünk. Kora este értünk az Adria egyik gyöngyszemébe, a középkorban egy ideig hozzánk is tartozó Ragusába, mai nevén Dubrovnikba. Ebben a csodálatos városban három éjszakát töltöttünk. Az óváros felidéztette bennünk az itt zajló történelmi eseményeket. Végigmásztuk a várfalat, és onnan csodálhattuk a gyönyörű panorámát. Azt hiszem, mindenkinek nagyon tetszettek a különböző árnyalatokban pompázó tetőcserepek. Különböző múzeumokba is bementünk , mint pl.: a Tengerészeti Múzeum.
  Második dubrovniki napunkon Lokrum szigetére hajóztunk, ahol egész napos fürdőzés következett. Először egy kis tóban (amit a helyiek Holt-tengernek hívnak), majd már a nyílt tengerben. Nagyon-nagyon jó volt a tengerben fürdeni! Míg a Dubrovnik-ba visszavivő hajót vártuk, elsétáltunk Miksa császár arborétumát megnézni. Visszahajókáztunk Dubrovnikba, és helyi járatos autóbusszal a kempingbe mentünk, és egy kisebb mocsárpartit követően jót aludtunk.

Reggel korábban volt ébresztő, mert a nagy meleg miatt időben akartunk elindulni.  Hét órakor már a Dubrovnik felett kanyargó Adriai-főúton voltunk. Az út szélén reggeliztünk, mellettünk gyönyörű lelátással az óvárosra. Mai úticélunk –az eredeti terv szerint- Hercegnovi lett volna, de végül is képesek voltunk eltekerni Kotorig. Ide is beiktattunk egy kompozást, de ez csak 10-15 percig tartott. Tivatot elhagyva Buday tanár úr két mesterséges szigetet is mutatott nekünk a Kotori-öböl vizében, Perast városánál. Az estét szálláskereséssel töltöttük. Végül is egy nagyon korszerű kollégiumban laktunk két napig.
Utolsó napunkat Kotor városának megtekintésével töltöttük. Először is megmásztuk a fellegvárat, ahonnan leláthattunk az öbölre. Szabad program után visszamentünk a szállásra, a nagy meleg és a fáradság miatt mindenki örömére egy kis szieszta következett, majd elmentünk a kikötőbe fürdeni. Késő délután jött a telefon a buszsofőröktől, hogy megérkeztek (Piri is eljött velük), és így visszatértünk a szállásra.

Este bankettel (nagy vacsorával) zártuk a túrát. A menü: cipóba töltött hagymaleves és ötféle sült hús volt krumplival. A desszert sárgadinnyében hat féle gyümölcs, fagyival. A vacsora után mindenki gurult vissza a szállásra. Ínycsiklandó volt!
 23-án hét órakor indultunk haza. Az utat végigmocsaraztuk, mint ahogy azt a túra alatt is tettük, mikor csak volt egy kis szabadidőnk. Éjjel kettőkor értünk Kecskemétre. Azt hiszem mindenki, mikor hazaért, hullafáradtan dőlt be az ágyába.
Felejthetetlen élmény volt ez a tizenkét nap. Köszönjük szépen!

                                                                                                Herceg Bianka 10.e