A 2003-ban alapított díjat minden évben olyan tanárnak ítéli oda az iskola alapítványa, aki eredményesen tanít, akinek munkáját az iskola közössége elismeri, a diákokkal való törődésével, kapcsolatával nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a tanulókban elmélyüljön a Katona József Gimnázium iránti szeretet, és a gimnázium társadalmi megbecsültsége tovább erősödjön.
A díjat iskolánk egykori matematika tanáráról, a mindenki által tisztelt, szeretett kiváló pedagógusról Horti Attiláról nevezte el az alapítvány kuratóriuma.
A díj odaítélése előtt a tantestület és a diákok titkosan leadott szavazatait összesítik, majd ezután a kuratórium tagjai hozzák meg a végleges döntést.
2015 óta a tantestület reál szakos pedagógusai közül választják a díjazottat.
Az Alapítvány a Kecskeméti Katona József Gimnáziumért kuratóriuma
a 2017. évi Horti Attila Katonás Tanáregyéniség Díjat
Szalai Péter tanár úrnak adományozza.
A tanár úr 2001 óta a Katona József Gimnázium matematika-fizika szakos tanára.
Szakmai munkájában a következetességnek és a magas szintű követelményeknek jut a főszerep. Elvei, céljai mellett szilárdan kitart, és ezt a tulajdonságot igyekszik tanítványainak is átadni. Hosszú távra tervez, és fáradhatatlanul dolgozik pedagógiai tervei megvalósításáért.
Idejét nem kímélve eredményesen foglalkozik a legtehetségesebb tanítványokkal is: versenyekre, emelt szintű érettségi vizsgára készíti fel őket.
Ebből adódik, hogy sokan választják közülük a fizikát, és a matematikát továbbtanulási irányként.
A fizika munkaközösség vezetője, a fizika szertár gondos gazdája.
Osztályfőnöki munkájában, és a szaktárgyi órákon is mindig következetes szigorral, szeretettel formálja a tanulók személyiségét.
A tanórán kívüli programok szervezésében és megvalósításában is nagy szerepet vállal. Kollégáival együtt rendszeresen viszi a diákokat vízitúrákra, gyalogtúrákra és kerékpártúrákra. Ezeken a szabadidős programokon tovább erősödik az iskola közössége, a tanulók egymás iránti megbecsülése, barátsága.
Nem véletlen, hogy egykori tanítványai személyén keresztül is erősen kötődnek gimnáziumunkhoz.
A kuratórium mindezek figyelembevételével a tantestület és a diákok szavazatainak megismerése után hozta meg döntését.