Katona József Vers és Prózamondó verseny

szintén leírás a versenyről... évenkénti bontásban

Katona József Vers- és Prózamondó Verseny 2007

"Napot álmodott éjjel..."

Képek

Katona József Vers- és Prózamondó Verseny

2007

A katona József Gimnázium 2004 óta minden évben november 11-e körül rendezi meg a középiskolás korosztálynak a Katona József Vers- és Prózamondó Versenyt. A rendezvény célja, hogy a diákok jobban megismerjék a költö életmüvét, és lehetöséget kapjanak tehetségük bizonyítására. A verseny egyben tiszteletadás a névadónk iránt, így jól beleillik a gimnáziumunk katonás heti programsorozatába.
Ebben az évben 20 középiskolás jelentkezett a versenyre a megye legkülönfélébb intézményeiböl. (8 kecskeméti és 12 fö megye más városából)
A kiírás szerint három müvet kellett megtanulni:
- egy vers-, dráma- vagy prózarészletet
- egy verset a világirodalomból
- egy kortárs magyar költö vagy író müvét
A 2007. nov. 11-i versenyt megnyitotta és a versenyzöket köszöntötte Székelyné Körösi Ilona helytörténész és muzeológus, a Katona József Emlékház vezetöje, aki magas színvonalú szakmai munkájáért, Katona József emlékének ápolásáért nemrégen kapott Katona József Díjat a városi közgyüléstöl.
A zsüri döntése alapján az I. helyezett:
Sebesi Albert Hunor lett, a Bolyai Gimnázium tanulója, aki 10.000 Ft-os könyvvásárlási utalványt vehetett át.
II. helyezett: Kovács Barbara, Katona József Gimnázium (8.000 Ft-os könyvutalvány)
III. helyezett: Fazekas András, KJG (6000 Ft-os utalvány)
Turkeri Nagy Klaudia, Bányai J. Gimn. (6000 Ft-os utalvány)
Rajtuk kívül még sok szép ajándékot és különdíjat oszthattunk ki.



A zsüri elnöke, Sirkó László színmüvész magas színvonalú és értékes versenynek minösítette a találkozót. Tanácsai között felhívta a figyelmet a személyiséghez illö versválasztásra, a választott müvek alapos átgondolása és elemzésére, valamint a felkészítö tanárok felelösségére.
A zsüri tagjai voltak még: Varga Mónika, a KTV bemondónöje és Gerstmár Rita, a Katona József Gimnázium magyar szakos tanára.
A verseny támogatói voltak:
- a KJG alapítványa
- Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyülésének Oktatása és Egészségügyi Bizottsága
- a Forrás Szerkesztösége
- a Katona József Színház
- a Forrás Galéria
A verseny fövédnöke Dr. Sárközy István Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Nem könnyü manapság Katona József szövegeit megérteni és föleg elöadni. A verseny részvevöi megbirkóztak a szöveggel, söt szeretettel és mély átéléssel adták elö müveit. Egy olyan költö gondolatai, álmai repkedtek a Katona József Gimnázium dísztermében,
aki „szabadon lépkedett széjjel, napot álmodozott éjjel, egy arasznyi volt világa, mégis tündérvárba hága porban húzott grándicson.”