Bosznia,Croatia, Crna Gora - avagy nyári biciklitúra a Balkánon!

Monarchia-emléktúra a Nyugat-Balkánon

 

2012. augusztus 12-én indultunk autóbuszunkkal az egykori Osztrák-Magyar Monarchia balkáni területeire, hogy tíz nap alatt 400 km-t letekerve elérjük az egykori közös hadiflotta legdélebbi állomáshelyét, Kotor (Cattaro) városát.

 Az indulás előtti napon, 11-én történt a bepakolás, ekkor mindannyiunk megkapta a biciklijét, felszerelését, majd visszamehettünk a kollégiumba. Vasárnap reggel 6 órakor indultunk  hosszú utunkra. Még szinte el se hagytuk Kodály Zoltán szülővárosát, amikor az utánfutó – amiben  a bicikliket és a táskákat tároltuk- durrdefektet kapott. Mivel csak egy pótkerekünk volt, és ezt felhasználtuk, vissza kellett menni plusz pótkerekeket keresni, ami közel 2 órát vett igénybe. Új pótkerékkel felszerelve vágtunk neki a közel 13 órás útnak.
Először a magyar-horvát, majd nem sokkal később a horvát-bosnyák határon keltünk át. A kilátás és a táj már itt is gyönyörű volt. De volt, aki mindezt nem nagyon látta, vagy csak a felét, mert a korán kelés miatt szinte mindenki aludt. Első napi szállásunk Bosznia közepén, a Makljen-hágón egy panzió udvarán volt, sátorozással, 1123 méteres magasságban. Vacsorára csevapcsicsát kaptunk, hát, mint kiderült, ez nem a magyar diákok foga alá való étel. Ezután mindenki nyugovóra tért a sátrába. Az éjszaka hideg volt, melegítőben és hosszú ruhákban aludtunk.
Másnap reggel hét órakor volt ébresztő, megtörtént a sátorbontás, elfogyasztottuk az omlettes reggelit, majd miután mindenki felszerelte a biciklis táskáját, célba vettük Mostar városát.

 

Az 1123 m-es magasság miatt lejtős úttal kezdtünk. Szerpentines és meredek volt, ráadásul a rosszul rögzített táska elcsúszott oldalra, és így egyik túratársunk, Piroska biciklije beszitált, és  barátnőm elesett. Horzsolások keletkeztek a kezén-lábán, és igencsak fájlalta a kézfejét. Mivel nem tudott visszaülni a biciklire, ezért a fiúk léptek akcióba, egymást váltva és mindig visszaszaladva hozták le Piri biciklijét. Mi, a lányok és a tanárok addig lesétáltunk  a hágó alatt fekvő kisvárosba, Prozorba kórházat keresni, miközben találtunk egy férfit, aki Pirit (osztályfőnökével együtt) kocsival le is vitte ebbe a kórházba. Kiderült, három helyen el van törve a keze, de a csontok szerencsére nincsenek elmozdulva. A biztosítóval beszéltek tanáraink, ahol azt mondták, Mostarba kijönnek érte. A kórházból a gipszelést követően egy helyi mentőautó vitte tovább Pirit és Kissné tanárnőt Mostarba.

 

Mi is követtük őket, csak  kétkerekűinkkel. Az út melletti táj gyönyörű volt: a Neretva-folyó kanyonjában haladtunk, hatalmas hegyek között. Láttunk mesterséges gátat is. Szerencsére ezen a napon még nem volt annyira meleg, mint az elkövetkező kilenc napban. Aznap este szállásunk elméletileg Blagaj-ban, kempingben lett volna, de a késői érkezés miatt végül is Mostarban, panzióban aludtunk.
Másnap városnézés következett. Megcsodálhattuk az egykori balkáni török építészet gyönyörű épületeit, mecseteit. Nekem különösen tetszettek az egész túra alatt a templomok, mert összehasonlíthattuk a különböző vallások templomépítészeti sajátosságait. Mostarban és Pociteljben is minaretekből élvezhettük a kilátást. És ne feledkezzünk meg a mostari Öreg-hídról! A Neretva-folyó csordogált alatta, akadt, aki fürdött benne, mi itt csak a lábunknak adtuk meg ezt a lehetőséget. Az Öreg híd után a híres mostari bazársorba, a Kujundzsilukba látogattunk el, ahol mindenki kedvére vásárolhatott balkáni jellegzetességeket családjának. A kapott délutáni sziesztának mindannyian örültünk. Este még körbejártuk a kivilágított óvárost, az utcán pedig lejátszottunk egy „mocsárparti”-t.

 

Másnap reggel tovább indultunk. A Neretva- folyót követtük. Út közben pár helyen megálltunk, Pociteljben várost néztünk és kétszer is megfürödtünk a jéghideg folyóban. Egyik helyen a fiúk találtak egy „majomhintát”, egy fára rögzített kötelet, és arról ugráltak a vízbe. Majd eltévedtünk és egy nagy „dzsungelharc” (a folyó menti ártér dús növényzetén kellett átvágnunk magunkat) után átléptük a bosnyák-horvát határt. Egyből megváltozott a táj: sokkal több pálmafát láttunk, és kicsit gazdagabbnak látszott a környék is.

 

Már alig vártuk, hogy megláthassuk az Adriát. Szegény tanárainkat mindig zaklattuk, hogy mikor érünk már a tengerhez. A nagy meleg, valamint a dimbes-dombos táj mindenkit kikészített, de vigasztalásul nemsokára megláthattuk a várva-várt Adriát! Ettől felvillanyozva mindenki új erőre kapott, és csak úgy száguldottunk le Plocéba, a kikötőbe. Amíg vártuk a trpanji kompot, szabad program keretében kicsit körülnéztünk ezen a helyen, majd – már késő este – megérkezett a komp. Az időzítés pont jó volt, gyönyörködhettünk a naplementében. Egy órás hajókázás után megérkeztünk a Peljesac- félszigeten fekvő Trpanj-ba. Eltekertünk a kempingbe, és mindenki eltette magát másnapra.
Pénteken átszenvedtük magunkat a félszigeten, és újabb hajózást követően megérkeztünk az Adria legzöldebb szigetére, Mljetre. Itt a sziget legnagyobb látványosságához, a Kis- és Nagy-tóhoz tekertünk. Volt ott egy kis csatorna. Ezen a csatornán át a kisebbik tóból átúszhattunk a nagyobb tóba, pontosabban vitethettük magunkat az árapály miatt folyamatosan mozgásba lévő vízzel. Ugyanezt játszottuk a Nagy-tó és a tenger között is, feledhetetlen élmény volt! Aztán tekertünk tovább Sobrába (ez a szakasz bizonyult a legnehezebbnek, az út rendkívül hepehupás és emelkedős volt), ahonnan immár a harmadik hajónkkal érkeztünk vissza a Peljesac-félszigeten fekvő Prapratno-ba. Itt újabb sátorverést követően holtfáradtan tettük el magunkat másnapra.

 

Következő napunkon már Dubrovnikot céloztuk meg, először Ston városának középkori falrendszerében, majd Trsteno reneszánsz kori arborétumában gyönyörködhettünk. Kora este értünk az Adria egyik gyöngyszemébe, a középkorban egy ideig hozzánk is tartozó Ragusába, mai nevén Dubrovnikba. Ebben a csodálatos városban három éjszakát töltöttünk. Az óváros felidéztette bennünk az itt zajló történelmi eseményeket. Végigmásztuk a várfalat, és onnan csodálhattuk a gyönyörű panorámát. Azt hiszem, mindenkinek nagyon tetszettek a különböző árnyalatokban pompázó tetőcserepek. Különböző múzeumokba is bementünk , mint pl.: a Tengerészeti Múzeum.
  Második dubrovniki napunkon Lokrum szigetére hajóztunk, ahol egész napos fürdőzés következett. Először egy kis tóban (amit a helyiek Holt-tengernek hívnak), majd már a nyílt tengerben. Nagyon-nagyon jó volt a tengerben fürdeni! Míg a Dubrovnik-ba visszavivő hajót vártuk, elsétáltunk Miksa császár arborétumát megnézni. Visszahajókáztunk Dubrovnikba, és helyi járatos autóbusszal a kempingbe mentünk, és egy kisebb mocsárpartit követően jót aludtunk.

 

Reggel korábban volt ébresztő, mert a nagy meleg miatt időben akartunk elindulni.  Hét órakor már a Dubrovnik felett kanyargó Adriai-főúton voltunk. Az út szélén reggeliztünk, mellettünk gyönyörű lelátással az óvárosra. Mai úticélunk –az eredeti terv szerint- Hercegnovi lett volna, de végül is képesek voltunk eltekerni Kotorig. Ide is beiktattunk egy kompozást, de ez csak 10-15 percig tartott. Tivatot elhagyva Buday tanár úr két mesterséges szigetet is mutatott nekünk a Kotori-öböl vizében, Perast városánál. Az estét szálláskereséssel töltöttük. Végül is egy nagyon korszerű kollégiumban laktunk két napig.
Utolsó napunkat Kotor városának megtekintésével töltöttük. Először is megmásztuk a fellegvárat, ahonnan leláthattunk az öbölre. Szabad program után visszamentünk a szállásra, a nagy meleg és a fáradság miatt mindenki örömére egy kis szieszta következett, majd elmentünk a kikötőbe fürdeni. Késő délután jött a telefon a buszsofőröktől, hogy megérkeztek (Piri is eljött velük), és így visszatértünk a szállásra.

 

Este bankettel (nagy vacsorával) zártuk a túrát. A menü: cipóba töltött hagymaleves és ötféle sült hús volt krumplival. A desszert sárgadinnyében hat féle gyümölcs, fagyival. A vacsora után mindenki gurult vissza a szállásra. Ínycsiklandó volt!
 23-án hét órakor indultunk haza. Az utat végigmocsaraztuk, mint ahogy azt a túra alatt is tettük, mikor csak volt egy kis szabadidőnk. Éjjel kettőkor értünk Kecskemétre. Azt hiszem mindenki, mikor hazaért, hullafáradtan dőlt be az ágyába.
Felejthetetlen élmény volt ez a tizenkét nap. Köszönjük szépen!

                                                                                                Herceg Bianka 10.e

Drakulák, székelykapuk, hegyek: Erdély!

Drakulák, székelykapuk, hegyek: Erdély!

Az őszi szünet első felét Erdélyben töltöttük mi, végzősök és a 12.-esek is. Hagyományszerű az iskolánkban, hogy minden „aranyos” osztály egyszer részt vesz a székelyföldi kiránduláson. 5 napot ölelt fel az egyben kulturális és túrázós körutunk, mialatt megpróbáltunk minden neves helyet megtekinteni, bejárni.

Október 27-én indultunk neki a 700 km-es távnak. Úticélunk első állomása rögtön a román határ mellett fekvő Nagyszalonta volt, Arany János szülővárosa. Megkoszorúztuk programunk névadójának szobrát, s máris robogtunk tovább Erdély belseje felé.

Másnap már a Tordai-hasadék várt minket a maga 200-300 méteres magasságú sziklafalaival, ami elég meglepő, hiszen egy dombságból emelkedik ki. Végigmentünk a csodás hasadékon, miközben elhaladtunk a Hesdát-patak mellett, benéztünk egy barlangba és ingatag hidakon keltünk át.

Utunk ezután Tusnádfürdő felé vette az irányt, szállásunk felé. Menet közben még útba ejtettük Segesvárt is, ahol körbejártuk az óvárost és megnéztük a híres óratornyot, a Schülertreppét és a gótikus Bergkirchét.

Szombaton egy ,,magasabb” pontra helyeztük a hangsúlyt, ugyanis felmentünk a Bucsecs-fennsíkra.

Miután kigyönyörködtük magunkat a fenséges tájban, a csapat azon tagjainak, akik erősebb fizikummal és kellő bátorsággal rendelkeztek, lehetőségük nyílt egy nagyobb túrát megtenni Buday tanár úrral, a legedzettebb túrázóval.

Komoly felszerelést igényelt a feladat, megfelelő túrabakancs, vastag öltözet, esetenként túrabot is szükséges volt. A fejlámpa pedig elengedhetetlennek bizonyult, mert a túrának majdnem a fele este, alkonyat után zajlott. A látvány 2500 m-en mondanom sem kell, felülmúlhatatlan volt. Még láncon is kellett ereszkedni, ami elég embert próbáló feladatot jelentett. Ráadásul még hógolyózásra is sor került.

Akik a kulturális időtöltést választották, megismerhették Brassó városát. Bementünk a legszebb gótikus templomba, ami Európa legkeletebben fekvő gótikus temploma. Kellemes nagyváros, főleg belvárosa, amely turistáktól hemzsegett.

Az esti program ígérkezett a legérdekesebbnek. Elmentünk Törcsvárra, ahol Halloween-partyt rendeztek. Pontosan mi sem tudtuk, hogy ez mit takar, de mindenesetre bementünk. A Halloweenre jellemzően majdnem mindenki be volt öltözve, a legtöbben Drakulának és zombinak. A vár udvarában különböző tánccsoportok léptek fel beöltözve, akik többek közt Michael Jackson: Thriller című sikerslágerére táncoltak. Még egy rögtönzött színdarabot is láttunk. A produkciók alatt végigjárhattuk a vár összes szobáját, amelyeket töklámpással és gyertyákkal díszítettek. Vasárnap elutaztunk a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz, Erdély talán legszebb természeti jelenségéhez. Érdekes, hogy a tó az egyik legfiatalabb képződmény, s lehet, hogy 150 év múlva el is tűnik az elmocsarasodás miatt. A tó körül tett sétánk után következett a Békás-szoros, ahol a Pokol kapuja és tornáca, az Oltárkő és a Nagy szerpentin nyűgözte le fázós kis csapatunkat.

Hétfői napunkat a hazafelé utazás tette ki. Útközben megálltunk Korondon. Ez egy kis falu, ami ma már egy nagy kirakodóvásár. Mindenki vásárolt legalább egy emléktárgyat az otthoniaknak. Ezt követően még Kolozsváron is megálltunk, ahol megnéztük Mátyás királyunk szobrát és szülőházát, valamint a város két legnagyobb egyházi épületét: a Farkas utcai református és a Szent Mihály templomot. Ez után irány Magyarország!

Elképesztő, hogy valaha hozzánk tartozott ez a terület. Nagyon sok magyarul beszélő emberrel találkoztunk, minden falu tele volt székely kapukkal. Egyszerűség uralkodik kint Erdélyben, de már csak a táj szépségéért megéri kimenni. Szinte zene a fülnek az ízes tájszólás, amit az idős lakosok beszélnek. Gasztronómiailag is megismerkedtünk a hellyel: ettünk kukoricapuliszkát, juhsajtot, zakuszkát, padlizsánkrémes kenyeret, ráadásul még a pacallevest is megkóstolhattuk.

                                                            Termul Helga, 13/E

Kecskeméti síbajnokok a sógoroknál

2012. február 22-én tizenegyedik alkalommal indultak síelni a Katona József Gimnázium és a Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium közös szervezésében a kecskeméti "aranyos" diákok.

Csoportunk 51 fővel indult szerda délután és négy napot töltött a téli sportok örömei után kutatva.
A több órás buszozást követően érkeztünk meg Kőszegre, ahol a "testvériskolai" szállás (a Jurisich Miklós Gimnázium kollégiuma) elfoglalása előtt a Kék Huszár vendéglőben vacsoráztunk, az elkövetkező négy napban a reggeli és vacsora színtere is ez a hangulatos vendéglő volt.

 Minden nap sokat buszoztunk (oda vissza másfél-másfél órát), de senki sem bánta, mert ez az idő kinek zenehallgatással, kinek beszélgetéssel, kinek pedig alvással telt.

Az első két napot Mönichkirchenben töltöttük, ahol a hegygerincről induló pályákkal lehetőségünk nyílt különböző falvakba lejutni, így történhetett meg, hogy az első nap végén két társammal rossz irányba lecsúszva, a csoporttól elszakadva Mariensee-ben kötöttünk ki. Első nap lévén kicsit felkészületlenül, pénz és telefon nélkül kellett visszakerülnünk a tőlünk mintegy két óra gyalogútnyira lévő csapathoz. Végül kissé pontatlan angol és német nyelvtudásunkkal sikerült segítséget kérnünk és másfél órával eltűnésünket követően egy helyi fiatal hölgy segítségével Aspangba keveredtünk, ahol csatlakozhattunk csoportunkhoz. A kalandos első napot követően ismételten szikrázó napsütésben vágtunk neki a második napnak, már jobban kiismerve a pályarendszert.

A kezdőknek csodálatos kék és gyerekpályák álltak rendelkezésükre, míg a felsőbb évfolyamosok kipróbálhatták magukat a piros, a bátrabbak a fekete pályán is.

A harmadik napot St. Coronán töltöttük, a pálya hava néhány helyen erősen olvadt, néhol igen jeges volt, de olyan részek is akadtak, ahol néhány fűcsomót véltünk felfedezni – mégis mindenki nagyon élvezte a síelést. A pálya legaljáról felvivő egyszemélyes liftet nem mindenkinek sikerült megszeretnie, de a felvonótól induló széles pályákon lehetőségünk nyílt az úgynevezett „síkígyózásra” is. Itt általában nem maradt senki talpon, de ez sem tántorított el minket, újra és újra megpróbálkoztunk, több-kevesebb sikerrel.

A záró napot ismételten új pályán töltöttük: Spital am Semmeringben. Itt az időjárás kisebb, vagy inkább nagyobb meglepetéseket tartogatott számunkra. A hatszemélyes felvonóból kiszállva 1783m-es magasságban, Stájerországban, az Alpok keleti peremének negyedik legmagasabb pontján, a Stuhleck-csúcson óriási hóviharban találtuk magunkat, ahol kb. 100km/h-s orkánerejű szél fogadott minket. Mondanom sem kell, hogy a látótávolság körülbelül az orrunkig ért, de egyre lejjebb haladva széles, 60-80 cm vastagságú hópaplannal fedett pályák álltak rendelkezésünkre.

A Hüttében pedig hangulatos zene és forró leves várta a csonttá fagyott katonás "sarkkutatókat", valamint lehetőségünk nyílt ismételten megcsillogtatni nyelvtudásunkat egy-egy barátságos külföldi sorstársunkkal szóba elegyedve.

Összességében négy csodálatos napot töltöttünk otthonunktól távol. Társaimmal – ezt szerénytelenség nélkül állíthatom – egyre jobban és szebben síelünk és az esések száma is meglehetősen lecsökkent.

A záró estén tanáraink zenekarával, a Schoolgroup-pal múlattuk az estét. Azt hiszem, mindenki remekül érezte magát és végül is mindenki „egy darabban”, fáradtan, de egészségesen került ágyba a hazatérés után vasárnap éjszaka. Reméljük, legközelebb is megmutathatjuk, hogy méltók vagyunk iskolánk jelmondatához:
„Becsület és dicsőség az érdemesnek!”

                                                                Ritter Andrea 10.E

Kisvárdai siker Lakitelken!

 

2012. április 3-4-én, közvetlenül a tavaszi szünet előtt immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg Lakitelken az AJTP Történelem Tábort. A korábbi évekhez hasonlóan idén is sokan jelentkeztek, tele is lett a három fős csapatokkal a Kölcsey-ház nagyterme. Ebben az évben a Hunyadiak korából kellett felkészülni, ami – úgy tűnik – közelebb áll az ifjúsághoz, mint a tavalyi téma, a II. világháború – legalább is erre lehetett következtetni a sokkal magasabb pontszámokból. A vetélkedő történelmi totóval kezdődött, majd idézetek és történelmi személyek felismerése, igaz-hamis feladat illetve történelmi topográfia következtek.

 

 

A szünetet követően képfelismerés, származás és villámkérdések feladatokkal zárult a verseny, amelyet meggyőző teljesítménnyel (a megszerezhető 129 pontból 104-et gyűjtöttek!) a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 1. sz. csapata nyert meg. A további dobogósok Veszprém és Mezőberény csapatai lettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden résztvevő jól megérdemelt könyvjutalommal gazdagodott az eredményhirdetésen, amelyen a zsűri elnöke, Vajda Csaba méltatta a csapatok felkészültségét és köszönetet mondott a felkészítő tanárok áldozatos munkájáért. A tábor jó hangulatban, közös fotózással és ebéddel zárult. Találkozunk jövőre Veletek, ugyanitt!

                                                                                   - bure -

Két keréken az Andrássyak nyomában a Felvidéken

2011. október 14-16., Felvidék

 A hét közbeni bicikliszerelés és pakolás után pénteken végre nekivágtunk a várva várt őszi kerékpártúrának. Soha nem voltunk még ennyire sokan ilyen túrán: 16-an voltunk diákok és 6 felnőtt  "vigyázott" ránk.

 

Pénteken kicsivel dél után indultunk az iskolából busszal. A körülbelül 4 órás utazás után megérkeztünk indulási pontunkhoz. Eredetileg Kazincbarcika volt tervbe véve, de az időbeli elcsúszás miatt a busz tovább vitt minket és Putnok után, egy erdő szélén szálltunk le. Itt egy kis bicikliszerelés után megkaptuk a hétvégi túlélőcsomagot: CSOKIt, almát, vizet és egy kis kekszet. Indulás előtt ,,kis" túlzással ugyan, de mindenki felvette az összes ruháját, ugyanis az előre megjósolt hideg időjárás most hitelesnek bizonyult. Tehát sapka, sál, kesztyű fel - és indulás. Első nap csak 23 km-t tekertünk, de már besötétedett, mikor odaértünk aznapi szálláshelyünkre, az aggteleki Cseppkő Hotelbe. A vacsora finom volt, még zenés kíséretet is kaptunk mellé. Az esti étkezés után csapatunk pár tagja (vagyis akik vittek fürdőruhát) elment a szálloda medencéjébe megmártózni. Később a már jól megszokott mocsarazás nevű kártyajátékot játszottuk.

 

          A másnap reggeli, virslivel bővített tojásrántotta után mindenki megkapta az aznapi túlélőcsomagot, vagyis a hideg ebédet: két szendvicset, egy almát és üdítőt. Indulás előtt persze nem maradhatott el a kötelezőnek mondható csoportkép, jelen esetben a hotellel. Az aznapi 77 km-es utunkat verőfényes napsütésben kezdtük meg, ennek ellenére hideg volt. A határ előtt egy kicsivel beborult az ég és még hidegebb lett. Miután végre átértünk a határon egy darabig még sík terepen tekertünk, de megérkezve a Szádelői-völgy bejáratához megálltunk ebédelni, hogy mindenkinek legyen energiája a délután megmászandó emelkedőkhöz. Mert ezekhez az emelkedőkhöz tényleg kellett energia - méghozzá nem is akármennyi! Némely szakaszokat még gyalog is nehéz lenne megtenni, nemhogy biciklivel. Persze nem is sokan bírták végig tekerve, volt, hogy fel kellett tolni a bringákat egy-egy durva részen. Két óra múlva ugyan, de végül mindenkinek sikerült felérni a hegy nyergébe, ami, ha minden igaz 760 méter magas. Itt sokan átcseréltük a vizes felsőnket, mert kifejezetten izzasztó volt ez az 5k m kemény hegymenet. az egyébként csodálatos és a Tordai-hasadékra emlékeztető völgyben. Örök érvényű tény, hogy az emelkedő után mindig lejtő jön.

 

Ez most sem volt másképp, kellemes száguldás következett. Krasznahorkaváraljáig. Délután értünk első tervezett látnivalónkhoz, az Andrássy-mauzóleumhoz. Ezt az építményt Andrássy Dénes készíttette felesége, Andrássy Franciska emlékére. Az idegenvezetés során megtudtuk, hogy a házaspár 36 évnyi házassága nehézségekkel indult, ugyanis Franciska nem nemesi származású volt. Ezért, amikor Dénes feleségül vette, a férfit kitagadták a családból - később persze visszafogadták. A mauzóleumnak nemcsak eszmei, hanem valós értéke is van. Amilyen egyszerű kívülről, olyan díszes belülről. Az egész márvánnyal van kirakva. Ráadásul nem is akármilyennel: az alapanyagok többek között Svájcból, Spanyolországból, Görögországból és Mexikóból származnak. A kupola pedig 1x1 cm-es kis aranyozott mozaiklapocskákkal van díszítve, összesen 9 kg-nyi val! Mégis talán a legértékesebb az az eredeti oltárkép, ami Franciska védőszentjét, Szent Franciskát (milyen meglepő :) ) ábrázolja. Körülbelül 1000 darabból állították össze, teljesen sík, mégis tökéletes térhatást mutat Az építmény mögött pedig megtekinthettük az Andrássy házaspár kedvencének élethű szobrát. Mindannyian egy hatalmas ebet képzeltünk el, pedig a szóban forgó kutyus egy tacskó volt. Ezután ismét felkerekedtünk és meg sem álltunk Rozsnyó városáig. Jut eszembe, egyszer megálltunk egy fénykép kedvéért a krasznahorkai várral. Rozsnyó főterén kaptunk 45 perc szabadidőt, mindenki arra ment, amerre szeretett volna - persze a belvárosban. A főtéren megtalálható Andrássy Franciska szobra is. Rozsnyóról egyenes út vezetett aznapi szállásunkra, Betlérre. Itt kisebb útvesztő után, de megtaláltuk a panziót, melyben aznap aludtunk. Vacsora után senkinek sem esett nehezére az alvás, kemény nap volt mögöttünk.

  

        Vasárnap a már jól megszokottá vált tojásrántotta volt a reggeli (nemcsak szombaton, hanem korábbi túrákon is volt, hogy ezt kaptuk reggelire) . Miután felpakoltuk a csomagokat átgurultunk a szomszédban lévő Andrássy kastélyhoz. Egy óra alatt bejártuk a kétszintes építményt. Számomra nagyon érdekes volt az egész. Rengeteg mindent kiállítottak, többek közt az Andrássyak gyűjteményeit és vadásztrófeáit.

 

Láthattunk egy eredeti múmiát és a hozzátartozó szarkofágot, japán porcelánokat, különböző kardokat, szablyákat, fókabőrből készült eszkimóruhát és persze a trófeákat: elefántot, krokodilokat, medvéket. Megtekinthettük a család ékszereinek egy részét, és megmutatták az egykori cselédek szobáit is. Később felmentünk az emeletre, ahol ámulhattunk az Andrássyak saját, 15 000 kötetből álló könyvtárán Indulás előtt persze készült közös kép a kastéllyal és a csoporttal. :) Következő állomásunk a krasznahorkai vár volt. Visszatekertünk tehát a faluba, és felküzdöttük magunkat a hegy tetején álló várhoz. Itt ismét kaptunk idegenvezetést, és ezáltal számos érdekes információt tudtunk meg. Már rögtön az első helyiségben, a konyhában találkozhattunk egy érdekességgel. Az ajtó felett egy szemet ábrázoló festmény volt, ami arra szolgált, hogy a cselédek ne lopjanak - ugyanis a kép Isten szemét ,,ábrázolta", és "Isten szeme mindent lát!"  mondták. Kiderült az is, hogy ebben a várban őrzik a Lánchíd legelső darabját, ami szállítás közben megrepedt, ezáltal hasznavehetetlenné vált.

 

Később láthattuk Andrássy Franciska halottaskocsiját, mellette annak a tacskónak a szobrát, amit előző nap is megnéztünk. A várban még kápolnát is kialakítottak, itt található Serédy Zsófia mumifikálódott holtteste is, és egy másolat a Szent Franciskát ábrázoló oltárképről. A vár megtekintése után legurultunk a faluba és elfogyasztottuk a jól megérdemelt ebédet. Ekkor derült ki, hogy a buszunk nem tud átjönni értünk a határon, tehát még 40 km hátravan. Szerintem itt egy világ dőlt össze pár diákban, de hát biciklizni jöttünk ugyebár. :) Felszálltunk hát a bringákra és nekivágtunk az útnak. Igaz, közben hárman eltévedtek, de végül ők is megkerültek, így teljes létszámmal vághattunk neki az utolsó nagy erőpróbának, a 12%-os, már Aggtelekre vezető emelkedőnek. Miután mindenki sikeresen teljesítette a feladatot, koromsötétben értünk vissza Magyarországra. Bepakoltuk a bicikliket és 8 óra körül útra keltünk. Miskolcon megálltunk még vacsorázni és hajnali háromnegyed kettőre ismét Kecskeméten voltunk.

 

Személy szerint én nagyon jól éreztem magam, érdemes volt elmenni. Akik ott voltak, mind büszkék lehetnek magukra, hogy teljesítették ezt a 150 km-t!

                                                                                                       Miklós Alexandra 13.E

 

Pünkösdkor Erdélyben, két keréken, esőben!

Tízből öt, avagy ismét győri győzelem!

Beszámoló a X. Jubileumi AJTP Tanári Focitornáról

2011. november 25-26-án tizedik alkalommal került megrendezésre a Tanári Focitorna, és a sportesemény visszatért "szülőhelyére", a hírös városba. 2002-ben tehát Kecskemét, 2003-ban Győr, 2004-ben Eger, 2005-ben Miskolc, 2006-ban Zalaegerszeg, 2007-ben Kisvárda, 2008-ban Pápa, 2009-ben Pécs, 2010-ben pedig Székesfehérvár látta vendégül a sportolni vágyó tanárokat.

Pénteken este fergeteges hangulatú nyitóbulival indult a rendezvény, a budapesti Ed Philips & The Memphis Patrol és a helyi tanerőkből álló Schoolgroup szórakoztatta a nagyérdeműt.

Közben lezajlott a sorsolás, és Szabó István, a házigazdák igazgatója külön köszöntötte az idelátogató Katalinokat. Megtisztelte jelenlétével Kecskemétet Tolnai József, a Programiroda vezetője is, sőt másnap aktív szerepet vállalt a mérkőzések levezetésében! Külön ki kell emeljük a szurkolni érkezett hölgyeket, Nyíregyházáról, Győrből és Székesfehérvárról egyaránt 2-2 tanárnő kísérte el csapatát.

Szombaton már 8 órakor pattogott a labda a két helyszínen, az A és B csoportban 3-3, a C jelűben 4 csapat küzdött a négyes döntőbe jutásért.A mérkőzések többsége sportszerű volt és a résztvevők magas színvonalon kergették a labdát (noha többek futósebessége és futóteljesítménye visszaesett kissé az eltelt évek miatt:). Zalaegerszeg, Kőszeg, Győr és Kisvárda erőfeszítéseit koronázta végül siker, így ők osztoztak meg a dobogós helyeken. A korábban már négyszer megkoronázott Győr csak gólkülönbséggel múlta felül a védő (és korábban háromszoros győztes) Kisvárdát, a dobogó legalsó fokára Kőszeg futott be, hogy némi képzavarral éljek. A helyosztók érdekessége volt, hogy mind az 5-7., mind a 8-10. helyért küzdő csapatok körbeverték egymást, így győzelem nélkül senki nem távozott Kecskemétről!

A mérkőzések után a Táncsics Kollégium aulájában került sor az eredményhirdetésre és a különdíjak átadására. Szabó István és Tolnai József adták át a csapatoknak a jól megérdemelt kupákat és okleveleket. A gólkirályi címre hárman is bejelentkeztek, a nyíregyházi Tündik Tamás, a győri Tóth András és a kőszegi Marton Gergő egyaránt 5-5 gólig jutott. Marton Gergő a társgólkirályi cím mellett a legjobb mezőnyjátékos díját is kiérdemelte, a legjobb kapus pedig a telekis Négele Zalán lett. Apropó, Székesfehérvár! Minden elismerés a telekiseké, akik összesen öt játékossal érkeztek, és (a házigazdáktól kapott segítséggel, de) csere nélkül küzdötték végig mind a négy meccsüket!
Jó hangulatban ért tehát véget a torna, és fáradt, de boldog csapatok indulhattak haza. Folytatása következhet jövőre Nyíregyházán!

Csoportmérkőzések:
A-csoport:
Nyíregyháza – Eger 3-0, Kisvárda – Eger 6-2, Kisvárda – Nyíregyháza 0-0

B-csoport:
Pápa – Bonyhád 1-1, Győr – Bonyhád 3-0, Győr – Pápa 2-0

C-csoport:
Kőszeg – Kecskemét 2-0, Zalaegerszeg – Székesfehérvár 1-0, Székesfehérvár – Kecskemét 1-1, Kőszeg – Zalaegerszeg 1-0, Zalaegerszeg – Kecskemét 3-2, Kőszeg – Székesfehérvár 3-0

A 8-10. helyért:
Bonyhád – Eger 3-1, Székesfehérvár – Bonyhád 2-1, Eger – Székesfehérvár 2-1

Az 5-7. helyért:
Nyíregyháza – Pápa 4-1, Pápa – Kecskemét 3-2, Kecskemét – Nyíregyháza 2-1

A négyes döntőben:
Kisvárda – Zalaegerszeg 1-0, Győr – Kőszeg 3-0, Kisvárda – Kőszeg 1-0, Győr – Zalaegerszeg 5-1, Győr – Kisvárda 0-0

A végeredmény:
1. Győr, Révai Miklós Gimnázium 5 4 1 0 13-1 13
2. Kisvárda, Bessenyei György Gimnázium 5 3 2 0 8-2 11
3. Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium 5 3 0 2 6-4 9
4. Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium 5 2 0 3 5-9 6
5. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona Gimnázium 4 2 1 1 8-3 7
6. Kecskemét, Katona József Gimnázium 5 1 1 3 7-10 4
7. Pápa, Türr István Gimnázium 4 1 1 2 5-9 4
8. Bonyhád, Petőfi Sándor Gimnázium 4 1 1 2 5-11 4
9. Székesfehérvár, Teleki Blanka Gimnázium 5 1 1 3 4-8 4
10. Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium 4 1 0 3 5-13 3
                                                                       - bure -