Kérjük, az adóbevallás idején idén is gondoljon iskolánkra, s adójának 1%-át a Kecskeméti Katona József Gimnázium Alapítványának ajánlja fel.

Alapítvány a Kecskeméti Katona József Gimnáziumért
Adószámunk: 19047362-1-03
Bankszámlaszámunk: 10918001-00000042-06250003

Diákjaink előadást tartottak a Szegedi Tudományegyetemen

Október 14-én csütörtökön „Barangolások a kémiai technológiák II.-III.” címmel iskolánk tanulói pályázatos előadást tartottak a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszékén. Az egyetemi oktatókból álló hallgatóság között megtiszteltetésnek számított, hogy a SZTE Tudományos és innovációs rektorhelyettese is meghallgatta a tanulók előadásait. A program végén az oktatókkal való beszélgetés mellett a bemutatott technológiákhoz kapcsolódóan sajt- és pálinkakóstolóra került sor. Az előadássorozat sikeresen zárult, a tanulók színvonalas előadásokkal lepték meg a hallgatóságot.

Gratulálunk a pályázatban résztvevő tanulóknak!

Előadók:

Pethő Dorottya - 11.B

Kovács Kinga – 11.B

Gulyás Gréta - 12.B

Tálos Lili - 10.A

Berki Péter – 11.B

Témavezető: Halász Gergely

Megyei történelemverseny 2021/22-es tanév

A Megyei történelemversenyt a 2021/22-es tanévben a tavalyi eredmény alapján iskolánk, a Kecskeméti Katona József Gimnázium szervezi. A versenyen Bács-Kiskun megye iskoláiból a hatosztályos gimnáziumok 9-10. évfolyama, a gimnáziumok, és szakgimnáziumok 10. illetve a nyelvi előkészítő 1. évfolyamos tanulói vehetnek részt. A jelentkezés részleteit a csatolt versenyfelhívás tartalmazza.

Minden jelentkezőt szeretettel várunk, eredményes versenyzést kívánunk!


Versenyfelhívás
Jelentkezési lap

Öregdiákunk nagylelkűsége juttatott felejthetetlen élményhez két diákunkat

Iskolánk két diákja, a 12. évfolyam biológia tagozatán tanuló Szabó Gréta és Abdelmagid Iván egy rendkívül aktuális témában tartott, nemzetközi színvonalú konferencián vehettek részt Budapesten. A rendezvényt a TEDx Danubia szervezte a klímaváltozás kapcsán, a helyszín a Vígszínház volt.

Volt Katonás diákok prevenciós előadást tartottak

Iskolánkban mindig is nagy hangsúlyt fektettünk az egészségmegőrzés illetve egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretterjesztő programok megszervezésére.

Ezért is örültünk különösen, mikor szeptember elején két tavaly végzett Katonás diákunk, Boros Enikő és Tóth Lili Anna azzal keresték meg iskolánkat, hogy szívesen tartanának prevenciós előadásokat.

Út a tudományhoz

Sikeresen lezárult az UT-2020-0003 pályázat. A résztvevő katonás diákok elvégezték a pályázatban vállalt feladataikat. A kutatási eredményeket a SZTE TTIK Ökológiai Tanszékén mutatták be.

Előadás címe: Lencsevégen Móricgát madárvilága

Előadók:

Pethő Dorottya 11.B

Gulyás Gréta 12.B

Borbély Fanni 12.D

Zsámboki Zsanett 12.D

Abdelmagid Iván 12.D

Témavezető: Halász Gergely 
A pályázat egyetemi mentora: Dr. Torma Attila

Az előadásuk anyaga elérhető: itt

Gratulálunk a tanulók sikeres előadásához!

Galéria:

Iskolapszichológus

Kedves Diákok!

Szeretnék nektek bemutatkozni: Ráczné Karikó Rita vagyok, az iskola pszichológusa.

A 2022/23-es tanévben az alábbi lehetőségeket kínálom érdeklődő diákok számára:

Pszichológia szak -  szakkör: pszichológia iránt érdeklődő 11. és 12.-es diákokat várok, akik komolyan fontolóra vették, hogy pszichológia szakon szeretnének továbbtanulni. Ez a szakkör 5 alkalmas és közérdekű kérdéseket, dilemmákat jár körül, pl. milyen egyetemek léteznek, melyiknek mi a specialitása, mit lehet kezdeni pszichológus diplomával jelenleg, mit csinál, hogy dolgozik egy pszichológus, hol helyezkedhet el, milyen sztereotip kép él jelenleg a magyar társadalomban a pszichológusokról, mire számítson az, aki erre a pályára teszi fel az életét, stb.?

Ennek ideje, helye: hétfőnként a 8., vagy a 9. órában, valamelyik nagyobb tanterem, első foglalkozás: 2021.szept. 19.-én lesz, a többi időpont: szept. 26., okt. 3.,10., 17. Természetesen ettől eltérő időpontban is lehet foglalkozást tartani, csak egyeztessük le időben.

További információk a tovább gombra kattintva megtekinthetők.

Katonás sikerek a Kecskeméti TIT természettudományos Élményközpontja által meghirdetett versenyen

A kecskeméti TIT természettudományos Élményközpontja által több kategóriában és korcsoportban meghirdetett online versenyen a Katona József Gimnázium tanulói hozták el a legtöbb díjat. A versenyen elméleti feladatsort és kategóriától függően különböző gyakorlati problémákat kellet megoldani és filmre véve beküldeni.

A versenyen első díjat nyert:

III. korcsoport, fizika kategóriában Kovács Kinga Judit (10. B)

III. korcsoport, csillagászat kategóriában Juhász Márk Hunor (11. D)

III. korcsoport, járműépítés kategóriában Tovaj Gergely (11. D)

A további helyezetteket a tovább gombra kattintva megtekintheti.

Katonás siker a Kalandozó Történelmi Vetélkedőn

A Hatvani Tankerületi Központ és a Kisnánai Szent Imre Általános Iskola nagy hagyományú vetélkedőjén iskolánk „TörténÉSZek” csapata sikeresen szerepelt. A háromfordulós, Magyarország 16. századi történelmével kapcsolatos verseny a levelező fordulókat követően „gyakorlati próbákkal” zárult. A Kisnánai várban megrendezett országos megmérettetésen a 8.B osztály csapata hetedik helyen végzett.

Csapattagok: Bocskai Anna, Domján Larina, Konfár Kitti, Szabó Máté

Szívből gratulálunk a résztvevőknek és felkészítőjüknek Horváth Kitti tanárnőnek a szép eredményhez!

Arany Dániel Matematikaverseny döntő eredmények

A Katona József Gimnázium történetében nagy siker, hogy a legrangosabb matematikaverseny országos döntőjébe behívott versenyzők közül öten is a 10.D osztály tanulói.

Közülük díjazottak: Melján Dávid (7. hely) 1. dicséretben,
Nagy Leila (8. hely) 2. dicséretben részesült.

Halasi Gergő a 20. helyen, Kohut Márk a 22., Tekes János pedig a 32. helyen végzett.

Felkészítő tanáraik Reiter István és Nádháziné Borbola Éva

Gratulálunk!

A helyezettek fotóit a tovább gombra kattintva megtekinthetik.

Katonás siker a Kosáry Domokos Történelemversenyen

A háromfordulós Kosáry-verseny szóbeli döntőjét idén csökkentett létszámmal rendezik meg Budapesten, így a forduló további helyezettjeit a regionális forduló alapján állapították meg. Eszerint a 9. évfolyamosok között Gábris Emese 9.D osztályos tanuló elismerő oklevélben is részesül, mivel az országos lista 20. helyén végzett.

Szívből gratulálunk az eredményhez Emesének és szaktanárának Kiss Sándor tanár úrnak!