Kérjük, az adóbevallás idején idén is gondoljon iskolánkra, s adójának 1%-át a Kecskeméti Katona József Gimnázium Alapítványának ajánlja fel.

Alapítvány a Kecskeméti Katona József Gimnáziumért
Adószámunk: 19047362-1-03
Bankszámlaszámunk: 10918001-00000042-06250003

Külföldi Nyári Nyelvtanulási Program

Tájékoztatjuk az érintett tanulókat és szülőket, hogy a 41/2020. (III.11.) kormányrendelet értelmében a Külföldi Nyári Nyelvtanulási Program felfüggesztésre került.

Történelem-háziverseny

2020. február 29-én került megrendezésre iskolánkban a hagyományos történelem-háziverseny. Idén a 7-10. évfolyam 22 csapata indult az első megmérettetésen, ahol a Hunyadi családdal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni.

Március 3-án, kedden, a továbbjutó legjobb hét csapat mérkőzött meg a mindent eldöntő második fordulóban, ahol könyvutalványok vártak a győztesekre. A feladatok ismét széleskörűen mérték a résztvevők tájékozottságát és kitartását; totó kitöltése, képfelismerés ugyanúgy része volt a kihívásnak, mint például egy sms vagy egy étlap elemzése. Ahogyan az okleveleken is szerepelt, „a résztvevő ligák, lovagias megmérettetésben, ügyesen lavírozva az uralkodók, hadjáratok és cselszövők világában, igazságos küzdelemben vettek részt” melynek eredményeként az alábbi helyezések születtek: 

Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny

2020 február 27-én iskolánk szervezésében került megrendezésre a 52. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny. A versenyre a megye 9 iskolájából neveztek tanulók, közülük a legjobb 25 kilencedik és tizedikes diák vett részt a két részből álló megmérettetésen. A versenydolgozat megírására 150 perc állt rendelkezésre, majd 90 perces laboratóriumi fordulón mérték össze tudásukat a versenyzők. Az országos döntőn 10 diák vehet részt megyénkből: 3 Katonás, 3 Bányais, 2 Refis, 2 III.Bélás.

Katonás továbbjutók:

Bolyai Matematikaverseny döntő eredmény

Idén először a 11. és a 12. évfolyamon is katonások nyerték a Bolyai Matematika Csapatverseny Dél-Alföld és Erdély regionális fordulóját. Így bejutottak az országos döntőbe, ahol a 11. évfolyam csapata a negyedik, a 12. évfolyam csapata pedig a hatodik helyen végzett. Gratulálunk!

Csapattagok:

Versenyeredmény

2020. február 28-29-én rendezték meg Budapesten a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégiuma által életre hívott és gondozott kémia tárgyú tanulmányi verseny döntőjét. Az Oláh Györgyről elnevezett országos verseny döntője egy 4 órás írásbeli fordulóból és egy megadott témában elkészített 10 perces előadásból/prezentációból állt. A prezentációkat követően 3 tagú egyetemi oktatókból álló zsűri tette föl a témához kapcsolódó kérdéseit.

XIII. Dürer verseny

2020. február 7-9-ig rendezték Miskolcon a XIII. Dürer verseny döntőjét. A versenyen három fős csapatok mérték össze tudásukat többféle kategóriában matematikából, kémiából és fizikából.
A kecskeméti Katona József Gimnázium csapata tavaly megnyerte a K kategória versenyét, ezért a versenyszabályzatnak megfelelően idén csak a lényegesen magasabb szintű K+ kategóriában indulhatott, ahol a VI. helyen végzett.
A csapat tagjai: Garamvölgyi István 12.B, Kozák Zsombor 12.B és Tóth Nóra 10.B osztályos tanulók
Tanáruk: Sáróné Jéga-Szabó Irén


Felolvasó verseny eredmények a magyar kultúra napján

A Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett felolvasó versenyen iskolánk két diákja is szép eredményt ért el. Zsikla Amarilla 10.C osztályos tanuló első helyezett lett, Kósa Kamilla 10.A osztályos tanuló a második helyen végzett. A diákoknak és tanáraiknak szívből gratulálunk, további munkájukhoz sok sikert kívánunk!

SÍTÁBOR 2020

Szombaton indultunk síelni Elménket kifehéríteni. Hátra hagyva sulit, barátokat Belevágtunk a nagy kalandokba. A gernknödel a legjobb kaja Bár Zoli ezt is letagadja.
A Katonában nem szokás a lógás, Sítáborba jönni az egyetlen megoldás. A sílécem megvan, az étkeztetés remek, Szülőktől távol gond egy szál se lehet. Az esti csapatépítéseket mindenki várja, A fizikafeladatok olyanok mint a fekete pálya. Verset írni manapság már nem igen járja, De a mi csapatunkat biztos győzelem várja.
Serceg a léc alatt a hó, A sítábor olyan jó. Sebesség és adrenalin, Hatásuk látszódik Norisz karjain…
(diákok verseiből)

Németes sikerek! (Deutsch Karriere Erfolg - Német Karrier Siker)

Öt katonás diák-

Barcsák Sára

Forgó Zsanett

Somogyi Kitti

Kovács Zsombor

Rajta Adolf

-a szegedi döntőben és dobogós helyezések.

A teljes cikk megtekinthető az alábbi linken: Link Link

A színpadi katarzis nagykövete: Orbán Edit

A cikk megtekinthető az alábbi linken: Link