Sítábor

Avagy egy tanuló élmény beszámolója

Bizonyára aki még életében sohasem síelt, kíváncsi rá, hogy milyen lehet. Ezután két opció lehetséges: vagy elmegy és megtapasztalja, hogy milyen érzés, vagy meghallgat valakit, aki volt, és az ő elbeszélése alapján próbálja elképzelni a cselekvést. Én az első csoportba tartoztam, aki még életében nem síelt, de meg akarta tapasztalni azt a fantasztikus érzést, amit a hóval borított lejtőkön való lesiklás nyújt. És azoknak írok, akik mások tapasztalata alapján próbálják elképzelni a síelést, illetve azoknak akik azon gondolkodnak, hogy belevágjanak-e ebbe a sportba. Nos, hallgassanak meg egy élménybeszámolót, amely a Kecskeméti Katona József Gimnázium által szervezett, 2017. február 1. (szerdától) - 5.(vasárnapig) lezajlott sítáborról szól.

Az indulás napja: február elseje, szerda 10 óra

Még mindig él az emlékeimben az a kép, amikor a diákok izgatottan pakolnak be annak a busznak a belsejébe, amely 9 és fél óra utazás után megérkezik velük az ausztriai Pogöriach városába, amelytől negyed óra buszútra fekszik az ausztriai Gerlitzen síközpont, az úti célunk. A busz kis késéssel ugyan, de 10 óra körül elindult. Az út egyébként mindig a legfárasztóbb. Igaz, hogy az ember összebarátkozik a társaival, és kismillió kártyajátékot megtanul, és több száz (jobbnál jobb) zeneszámot meghallgat, de egy idő után nincs több beszédtéma, nincs több kártyajáték, és nincs több új zene. Ezt nem úgy értem, hogy rossz az utazás, de egy idő után már unalmas. És ez a periódus a mi esetünkben is igaz volt, amíg 19.40-körül meg nem érkeztünk a szállásunkra, a Piovesan panzióba.

A szobák:

A szobákról annyit, hogy szépek, otthonosak voltak. 5, 4, 3, 2 ágyas szobákat találtunk. Minden szobához járt egy jól felszerelt fürdőszoba. Én egyébként két barátommal egy három ágyas szobában szálltam meg. És alighogy lepakoltuk a táskáinkat, bőröndjeinket szóltak hogy fáradjunk le az ebédlőbe, ugyanis vacsoraidő van.

Az étel és az első este:

Az étel első este egy rendkívül fura, osztrák specialitású leves volt. Egy húsleves lében (szerintem) palacsinta tészta sütve, főzve (szerintem) volt. A második féle sült csirkecomb volt curry-s rizzsel, amely nagyon finom volt. Egyébként a többi nap, mindig változó féle fogásokkal lakattak jól minket. A vacsora után Dunszt Ferenc (későbbiekben Frici bá-ként fogok rá utalni) tanár úr elmondta a másnapi várható programot, illetve kiosztotta a tábor által nyújtott egyen-pólókat. Az eligazítás után mindenki felment a szobájába hogy felkészüljön a másnapi fáradalmakra. Én ugyan még a szobatársaimmal és barátaimmal kártyáztam az este, de 22.00-körül mi is álomba merültünk.

A második nap: február másodika, csütörtök

Jót aludva, kipihenve ébredtünk fel 7 óra körül. Azt tudni kell, hogy Frici bá és még más felnőttek 7 óra után pár perccel végigjárták a panziót, és zenést ébresztést adtak minden diáknak. Ezt egyébként minden reggel megcsinálták. Ez számomra nagy élmény volt. Az ébresztés után mindenki lement az ebédlőbe, hogy ott elfogyassza a reggeliét. A panziós hölgy kontinentális reggelit állított össze nekünk, amely a következőket tartalmazta: Két zsömle, két szelet szalámi, egy szelet sajt, egy kis vaj, illetve tea és kávé minden mennyiségben. A reggeli egyébként minden nap ez volt. Miután megettük eme tápláló élelmet a tanári kar bejelentette hogy mindenki készülődjön, mert 9 órakor indulunk a síközpontba.

Ezek után mindenki felment a szobájába, és felöltözött síruhába, majd a buszhoz ment ahol elfoglalta a helyét, és várt az indulásra. És mindenki boldog volt, amikor a busz elindult a hőn áhított cél felé: a sícentrum felé. Minden nap, út közben a tanáraink, név szerint Dunszt Ferenc, Szabó László, Szalai Péter, és Szappanos Máté érdekes előadásokat tartottak Ausztriáról, a síelésről, a hegyekben való túlélésről, a síelés fizikájáról, minden tanár más-más nap. Első nap Szabó László tanár úr tartott egy érdekes előadást Ausztria földrajzáról, a hegységképződésről, és történelméről. És e remek előadás fényében az a negyed óra busz út ami a síközpontig vezetett csak úgy elröppent. Amikor megérkeztünk a Gerlitzen lábánál fekvő parkolóba, ott kezdetét vette a felöltözés legnehezebb fázisa (legalábbis számomra): a síbakancsok felvétele. Miután ez megvolt mindenki felcammogott a felvonóig, ahol négyes, zárt kabinokban feljutottunk a Gerlitzenre.

Miután mindenki felért, a tanárok azokat, akik tudtak síelni, elengedték kis csoportokban, hogy társasan fedezzék fel a pályákat. Akik kezdő sízők voltak, (például én) azoknak Szabó László nyújtott síoktatást. Akik kezdő snowboardosok voltak, őket Frici bá tanította. A kezdő sízők először egy babapályán sajátították el a fordulás és a fékezés alapjait, amellyel az egész délelőtt eltelt. 13 órakor egy magasabban fekvő pálya aljánál egy kis hüttében volt gyülekező. Ilyenkor minden nap mindenki lejelentkezett a tanároknál, hogy tudják, minden rendben van. Ez egyébként remek alkalom volt ebédelni. Igaz, vaskos ára volt egy margarita pizzának, és egy gyümölcs teának, de megérte, ugyanis mindkettő finom volt. Egyébként a pincérnők is nagyon kedvesek voltak. Délután a kezdőkkel Laci bá illetve Frici bá folytatták a tanítást, míg a többiek tovább mentek a többi pályára. Mi, a kezdő sízők egy kék pályán folytattuk a tanulást Szabó László felügyelete alatt. A nap végére a legtöbbünk belejött, és csak úgy szeltük a lejtőt. Amikor indultunk vissza a szállásra, majdnem minden kezdő az örömtől megittasodva szállt be a buszba, maximum annyi szomorúsággal, hogy haza kell menni. Délután 4,5 óra körül hagytuk el a síközpontot. Útközben még beugrottunk egy osztrák Lidl-be, ahol majdnem mindenki vizet vett.

Miután hazatértünk délután 6 körül lepakoltunk, majd pihentünk egy sort. Majd este 7-kor lementünk vacsorázni. Már nem emlékszem mi volt az étel, de arra emlékszem, hogy finom volt. A vacsorák után a tanárok társas programot szerveztek nekünk, diákoknak. Ez csütörtökön egy nagy Activity párbajban nyilvánult meg. Tanáraink a diákokat 4 csapatba osztották, illetve volt egy felnőtt csapat is. Erre még nem tértem ki, de a csoportunkkal több felnőtt is volt. Szülők, barátok, ismerősök. És ők külön csapatot is kaptak. Visszatérve, az Activity rendkívül vicces volt, mindenki jól érezte magát. A társas program után mindenki visszament a szobájába zuhanyozni, fogat mosni. Mi ezután még kártyáztunk illetve zenét hallgatunk. Ámde 10 óra körül a fárasztó nap után mindenkit elnyomott a mély álom.

A harmadik nap: február harmadika péntek

A szokásos 7 órai ébresztő és reggeli után mindenki a busznál várakozott teljes menetfelszerelésben 9 órakor. Út közben Szappanos Máté tanár úr tartott egy érdekes előadást a síelés történetéről, illetve a sísportokból. Az útközben tartott előadás, illetve a síközpontba való felvonózás után mindenki folytatta azt a cselekvést, . A kezdők tanultak, a haladók, és a profik csoportokban síelgettek. Tudom hogy ez a leírás a fogalmazás kevésbé érdekes része, úgyhogy nem ragozom túl sokáig. 13 órakor a megszokott helyen találkoztunk, ebédeltünk. Az evés után ami a kezdőket illeti, azok akik belejöttek a síelésbe, azokat Szabó László elengedte a többiekkel. A csoport megmaradt tagjait pedig ő tanította továbbra is. A nap ebben a mederben folyt, és telt el. 4, 5 óra körül, miután mindenki meg volt a létszámellenőrzésnél, utána indultunk a panzióba. Az érkezés és a szokásos pakolás után 7 órakor vacsoráztunk meg, ami után egy vicces, zenés est következett. Minden csapat egy általa választott zeneszámot énekelt, vagy adott elő, amit élőzenével kísért Frici bá, és tanáraink zsűrizték. Az est után mindenki a szobájába fáradt. Szerintem mindenki este 10- körül elaludt.

A negyedik nap: február negyedike szombat

A szokott ébredés, és a tápláló kontinentális reggeli után, mint minden reggel útra keltünk a Gerlitzen felé. Út közben az út alatt Frici bá tartott egy jó kedélyű, és érdekes előadást, a vadonban történő túlélésről. Hogy őszinte legyek a nap ugyanazt a sémát követte mint tegnap. A napi síelés, a gyülekező, a délutáni síelés csaknem ugyanúgy zajlott. Ezt nyilván nem úgy kell érteni, hogy az ember ugyanazon a pályán csúszik le folyton, hanem úgy hogy semmilyen programbéli változás nem történt. 5 órakor ugyanúgy elindultunk, 6 óra körül megérkeztünk. Ami szerintem a nap fénypontja volt, az az esti kvíz volt, amelynek kérdéseit a buszút alatt elhangzó előadások témái szolgáltatták. De még ezelőtt Szalai Péter tanár úr tartott fizika előadást a síeléssel és a hóval/ jéggel kapcsolatban. Ez szerintem egy érdekfeszítő előadás volt. De visszatérve a kvízhez, az utolsó feladat volt a legjobb. Ugyanis azt mondták tanáraink, hogy mivel egyenlő pontszámot ért el mindenki, az nyer aki a legjobb hóember szobrot készíti el. Ez a versengés még egybe volt kötve a csapatok közti hó csatával is. Az eredményhirdetésen a zsűri minden csapatot csokoládéval jutalmazott. Ezek után majdnem mindenki elvonult a szobájába. A felnőttek még lent maradtak zenélni, és jó pár diák is lent maradt kártyázni. Én a kártyásokkal tartottam, és nagyon jó játékban lehetett részem, aminek színvonalát emelte két felnőtt, akik csatlakoztak hozzánk, és poénjaikkal fűszerezték a meccset. 10, 11 óra körül hagytuk abba a játékot, és mentünk aludni.

Az ötödik egyben utolsó nap: február ötödike vasárnap.

A ébredést és a reggelit követően tanáraink eligazítást tartottak. A szokottnál később indulunk el a panzióból, és korábban jövünk el a sípályáról. Ezután mindenki összepakolt, és rendbe rakta a szobáját. Ezen okból kifolyólag kicsit később indultunk el a sí centrumba. És korábban is jöttünk el onnan, hogy ne érjünk nagyon későn Magyarországra. De még ezen a napon is jó volt egy utolsót síelni. 2 óra körül indultunk el Ausztriából. Az utazás most is kicsit unalmas volt, de ez érthető, hiszen mindenki ki volt fáradva a többnapi síelés és későn fekvés miatt. Aki viszont a tájat figyelte, az megcsodálhatta Szlovénia zöld, lankás lejtőit. Visszafele ugyanis más úton mentünk. Átmentünk Szlovénián és Ljubljanán, és csak utána fordultunk a magyar határ felé. A határon este 8,9 körül értünk át, és egy rövid pihenőt is tartottunk. Majd szakadatlanul haladtunk Kecskemét felé, ahova este 10, körül érkeztünk meg. Mindenki örült, hogy viszontláthatja szeretteit. Mondják, hogy mindenütt jó, de a legjobb otthon. Én ezzel egyetértek. De ez a sí tábor olyan élmény volt, amit soha sem fogok elfelejteni. Mindenkinek csak ajánlani tudom aki olyan élményre vágyik, amire egy életen át emlékezni fog.

Vége

Írta: Berta Barnabás