Történelem-háziverseny

2020. február 29-én került megrendezésre iskolánkban a hagyományos történelem-háziverseny. Idén a 7-10. évfolyam 22 csapata indult az első megmérettetésen, ahol a Hunyadi családdal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni.

Március 3-án, kedden, a továbbjutó legjobb hét csapat mérkőzött meg a mindent eldöntő második fordulóban, ahol könyvutalványok vártak a győztesekre. A feladatok ismét széleskörűen mérték a résztvevők tájékozottságát és kitartását; totó kitöltése, képfelismerés ugyanúgy része volt a kihívásnak, mint például egy sms vagy egy étlap elemzése. Ahogyan az okleveleken is szerepelt, „a résztvevő ligák, lovagias megmérettetésben, ügyesen lavírozva az uralkodók, hadjáratok és cselszövők világában, igazságos küzdelemben vettek részt” melynek eredményeként az alábbi helyezések születtek: 

 

I. hely:

„Rendkívüli hadiadó” – 10.A csapata: Béla Vanda, Csőke Réka, Dénes Lili, Makra Gergely

 

II. hely:

„Makkot verő parasztok” – 9.B csapata: Marozsi Lenke, Pethő Dorottya, Berki Péter, Zakály Péter

 

III. hely:

„Macikák” – 8.A csapata: Kiss Lilla, Varga Blanka, Csőszi Kristóf, Zsoldos Márton

 

IV. hely:

„Szubszídium” – 9.A csapata: Domján Laura, Jakab-Tóth Kornélia, Szemerey Szinta, Szakál András

 

V. hely:

JPÉ-team – 9.D csapata: Deák Ákos Lajos, Deák Botond Gyula, Karancsi Dominik, Túri Bálint

 

VI. hely:

„Angyalok” – 9.C csapata:  Bódi Réka, Rimóczi Hédi, Fapál Zsombor, Kovács Kende,         

 

VII. hely:

„Aranyászok” – 10.E csapata: Molnár Milán, Sutus Lóránt, Turuc Árpád, Hegedűs Dominik

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!