Nagy Leila a Nemzetközi Matematika Lányolimpián

Iskolánk tanulója, Nagy Leila (11.D) a Katona József Gimnázium történetében először bekerült a magyar csapatba a Nemzetközi Matematika Lányolimpián (EGMO-n). Ezen a diákolimpián körülbelül 60 ország lányai vesznek részt. Idén a házigazda Magyarország, a csapatok egy része az egri helyszínre utazik, míg más résztvevők a saját országukban írják meg a versenyt. A rendezvény április 6-tól 12-ig tart.

Leila kilencedikes kora óta készült az EGMO-ra. Rendszeresen részt vesz a felkészítő táborokon, ezen felül is sokat foglalkozik matematika versenyfeladatok megoldásával: a KöMal B feladatait havonta beküldi, szakkörökön és az Erdős Pál Tehetséggondozó Iskola munkájában is részt vesz. A magyar csapatba bekerülést nehéz válogatóversenyeken vívta ki, ahol kiválóan szerepelt, a második válogatón 28 pontból mindössze 2 pontot veszített. Munkájában segítik osztálytársai és tanárai, Reiter István és Nádháziné Borbola Éva valamint mentora, Velich Nóra Zoé is.

Gratulálunk! További jó készülést és eredményes versenyzést kívánunk!