Young People in European Forests

Ismét katonás diákok képviselték Magyarországot a „Young People in European Forests” (Fiatalok az Európai Erdőkben) verseny európai döntőjén!

 

 Az idén IX. alkalommal megrendezett verseny célja, hogy a középiskolások megismerjék Európa erdeit, azok természet- és környezetvédelemben betöltött szerepét, az erdészeti tevékenységeket, a természeti erőforrások megőrzésének lehetőségeit és a fenntartható gazdálkodás szükségességét.

Az európai versenyen, melyhez húsz ország csatlakozott, három fős   csapatok indulnak. Csapatunk tagja Kancsár Emese, Losoncz Tamás és Kohlrusz Péter, felkészítő tanárunk Kohlruszné Csórián Katalin volt. Az iskolai fordulóban magyar nyelven tesztet és egy esszét kellett írnunk, az országos döntőn pedig angol nyelvű tesztet kellett megoldanunk és egy előzetesen elkészített tudományos poszter bemutatása volt a feladatunk.

Az európai döntőnek idén szeptember végén öt napon át Csehország adott otthont a csodálatos környezetben fekvő Olšina tó partján. Többféle feladat várt ránk: be kellett mutatnunk hazánk erdeinek sokszínűségét, prezentációt kellett tartanunk az erdő és a víz kapcsolatáról, majd egy tesztet kellett helyesen kitöltenünk. Szabadtéri feladatokat is teljesítenünk kellett, immár vegyes többnemzetiségű csapatokban próbáltuk ki tudásunkat, egyebek mellett favágásban, lövészetben és fatérfogat becslésben. A gyakorlati feladatokat a zsűri külön értékelte: Kancsár Emese tagja volt a harmadik helyezett, míg Kohlrusz Péter a második helyen végzett csapatnak. A nagy izgalommal várt eredményhirdetést megtisztelte jelenlétével a prágai egyetem dékánja, a Cseh Erdészeti Igazgatóság vezetője valamint a régió közigazgatási államtitkára is. A nagyon magas színvonalú versenyt az észt diákok nyerték, megelőzve a litván és a cseh résztvevőket. Nekünk a negyedik hely jutott, mindössze 0,3 ponttal lemaradva a dobogóról.

A komoly feladatok mellett jutott időnk prágai városnézésre, a Természettudományi Egyetem megtekintésére, látogatásra Český Krumlov-ban, esti vadászkürt bemutatóra, erdei lombkorona kilátó megmászására és nem utolsó sorban ismerkedésre, barátkozásra a többiekkel. Fáradtan, de élményekkel tele tértünk haza, már tervezgetve, hogyan tudunk jövő nyáron új barátainkkal ismét találkozni.

Itt is szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük az Országos Erdészeti Egyesület rengeteg támogatását és segítségét, amivel lehetővé tették a versenyen való részvételünket. Köszönjük a tanulók felkészítését Kohlruszné Csórián Katalinnak.