2020. évi nyári javító és osztályozó vizsgák

Tájékoztató az idegen nyelvből előrehozott érettségi vizsgára jelentkező tanulóink számára

 

Ismeretes, hogy vírus helyzet miatt idén a tavaszi vizsgaidőszakban nem volt lehetőség előrehozott érettségi vizsgát tenni.

Az érintett 11. évfolyamos diákok  arra számítottak, hogy jogszabály módosítással idegen nyelvekből az őszi vizsgaidőszakban lehetővé teszik az elmaradt előrehozott vizsgákat.

Sajnos ez a jogszabály a mai napig nem született meg. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása alapján tudjuk, hogy ezen a héten nyilvánosságra kerülhet a módosító jogszabály.

 

Így továbbra is érvényes, hogy idegen nyelvekből a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév vizsgaidőszakaiban tehető előrehozott érettségi vizsga.

Estünkben ez azt jelenti, hogy ősszel csak a 10. és 11. évfolyamosok tehetnek idegen nyelvekből előrehozott érettségi vizsgát, a szeptemberben 12. évfolyamot kezdők viszont nem.

Ebből következik, hogy a 12. évfolyamosok számára előrehozott érettségi miatt megszervezett osztályozó vizsgákat egyelőre el kell halasztanunk.

A vizsgák esetleges későbbi (várhatóan szeptemberi) időpontjáról tájékoztatni fogjuk az érintett tanulókat. Ehhez azonban meg kell várnunk az érettségi vizsgaszabályzat módosítását.

Frissített Táblázat: PDF

Frissítve: 2020. augusztus 25.