A Házirend 2. melléklete: Digitális Házirend

A Kecskeméti Katona József Gimnázium házirendjének kiegészítése digitális oktatás esetén

Digitális Házirend

A Digitális Házirend bevezetésének célja, hogy az online térben zajló tanítás, tanulás folyamata a lehető leghatékonyabb és legeredményesebb legyen. A benne foglalt alapvető szabályok betartása a házirend szabályaival együtt kötelező. A Digitális Házirend betartása a megszokottnál is szorosabb együttműködést kíván a tanulóktól, a szülőktől és a pedagógusoktól.

A Digitális Házirend időbeli és térbeli hatálya

  • Az egyes osztályokra vagy évfolyamokra vonatkozó digitális oktatást az Operatív Törzs rendelheti el.
  • A Digitális Házirend a digitális oktatás elrendelésének napján lépéletbe és a digitális oktatás megszüntetéséig tart, és a digitális oktatással érintett tanulókra, szüleikre és pedagógusokra vonatkozik.
  • Előírásait az olyan tanórán kívüli iskolai tevékenységek esetén is be kell tartani, amelyek a digitális oktatási rendszerben valósulnak meg.
  • A Digitális Házirend elkészítése a vonatkozó jogszabályok alapján az intézményvezető feladata.

A tanulók jogai

  • Minden tanulónak joga van arra, hogy tanulmányaihoz és a tanév sikeres teljesítéséhez a digitális oktatás idején az iskolától minden elvárható segítséget megkapjon.
  • A tanulóknak joga van - a napi szorgalmi idő utáni, a hétvégi és ünnepnapi, valamint a tanítási szünetek idején - a pihenéshez.
  • Osztályfőnökének jelezheti digitális munkarendben felmerülő nehézségeit.
  • Amennyiben betegség vagy egyéb akadályoztatás miatt nem tud részt venni a tanórákon, a pótláshoz segítséget kérhet szaktanáraitól, osztályfőnökétől és osztálytársaitól.

A tanulók kötelességei

  • Órarend szerint kapcsolódjon be az online tanórákba, foglalkozásokba, rendszeres munkával tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének.
  • Az órákra készüljön fel, határidőre készítse el a házi feladatait, gondoskodjon a tanárok által meghatározott segédeszközökről (pl. tankönyv, feladatgyűjtemény, munkafüzet).
  • Az írásbeli és szóbeli ellenőrzésekre, értékelésekre készüljön fel, a dolgozatokat a kijelölt időben írja meg.
  • Akadályoztatása esetén jelezze osztályfőnökének vagy szaktanárának a problémát.
  • Ha bármilyen okból átmenetileg nem tud részt venni a tanórákon, akkor gondoskodik a tananyag pótlásáról.
  • A digitális oktatás során a személyiségi jogokra és adatvédelemre vonatkozó előírásokat tartsa be.
  • Digitális, online magatartása, beszéde, megnyilvánulása feleljen meg az igényes köznyelv követelményeinek és az iskola közösségi normáinak.
  • Viselkedésével nem zavarhatja digitális tanulási környezetét, nem sérthet másokat.
  • A tanórákra szóló belépési jogosultságot nem adhatja át illetékteleneknek.
  • Ha a szabályok megsértését társaitól vagy idegenektől észleli, akkor ezt osztályfőnökének illetve szaktanárának haladéktalanul jelzi.
  • A tanórák alatt engedély nélkül nem hozhat létre csoportokat.
  • Az online órák hang- és képanyagának rögzítése tilos.
  • A tanárok által feltöltött digitális tartalmak, és a tanítás keretein belül elhangzottak az iskola szellemi termékét képezik. Ezek további felhasználása kizárólag az érintett felek írásos engedélyével történhet.

A digitális oktatás rendje

  • A digitális oktatást az adott tanév órarendje szerint végezzük. A tanórák időtartama változatlanul 45 perc. A tanórák közötti szüneteket is az érvényes csengetési rend szerint tartjuk.
  • Amennyiben az adott tantárgy heti óraszáma legalább 3, úgy a pedagógus hetente egy órát kijelölhet önálló feladatmegoldó órának. Ezen órák elején ismerteti a feladatot a tanulókkal, akik ezután kiléphetnek az online óráról. Ezt a lehetőséget a pedagógusnak nem kötelező alkalmaznia.
  • A tanórák megtartásához a NetMasters által kifejlesztett szoftvert használjuk. A szoftver lehetővé teszi a tanórákon az online konferencia kapcsolatot a tanár és a tanulócsoport összes diákja között, valamint a digitális tartalmak kétirányú továbbítását is.
  • A KRÉTA e-naplóban a megtartott órák témája, címe és a házi feladatok rögzítésre kerülnek.
  • A tanuláshoz a diák saját eszközt (asztali számítógép, laptop, tablet, okostelefon) használ. Indokolt esetben a lehetőségek figyelembevételével a gimnáziumtól is kaphat kölcsön IKT eszközt.

A tanulók digitális értékelésének rendje

  • A tantárgyi értékelések hivatalos dokumentuma is a KRÉTA e-napló.
  • A számonkérések és értékelések rendjét az iskola házirendje szabályozza. A felelés, dolgozat-, tesztírás, órai munka, projektfeladatok a digitális oktatásban megvalósíthatók, értékelhetők.
  • Az előzetesen bejelentett számonkérésekre a tanulók a legjobb tudásuk szerint felkészülnek.
  • Az értékelés eljárás rendjét és szempontjait a pedagógus előzetesen ismerteti a tanulókkal. A diákoknak az általuk elküldött anyagokról, az elkészített tesztekről visszajelzést ad a pedagógus.
  • A pedagógus az érdemjegyeket kizárólag a KRÉTA e-naplón keresztül közli a tanulókkal.

Kecskemét, 2020. november 16.