Kérjük, az adóbevallás idején idén is gondoljon iskolánkra, s adójának 1%-át a Kecskeméti Katona József Gimnázium Alapítványának ajánlja fel.

Alapítvány a Kecskeméti Katona József Gimnáziumért
Adószámunk: 19047362-1-03
Bankszámlaszámunk: 10918001-00000042-06250003

Dr. Szentágothai János biológia verseny döntője

Március 8-9-én került megrendezésre a Dr. Szentágothai János biológia verseny döntője, melynek kiírói a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara voltak. Az első nap délutánján a bonyhádi gimnáziumban elméleti feladatsort oldottak meg az országos döntőbe jutottak, a második versenynapon a pécsi egyetemen gyakorlati feladatokkal birkózott meg a legjobb 12 versenyző, majd lehetőség nyílt az Anatómiai Intézet, az Igazságügyi Orvostani Intézet és a Medi Skills Lab szimulációs oktatási projekt megismerésére.

Baranyó Patrik 12. D osztályos tanuló a versenyen 4. helyezést, Herczeg Vivien 12. D osztályos tanuló 18. helyezést ért el.

Tankönyvrendelés a 2019/20 tanévre

Tisztelt Szülők!

 

2019. április 1-jén hivatalosan is elkezdődik a 2019/20-as tanévre vonatkozó tankönyvrendelési időszak . Ennek első állomása a tankönyvtámogatásra (ingyen tankönyvre) jogosultak felmérése. A következő tanévtől is a 10., 11. és 12. évfolyam tanulói között kell elvégeznünk ezt a felmérést, mivel az alsóbb évfolyamokon tanulóknak alanyi jogon jár az ingyen használható tankönyv. A 2019. március 18-i héten az osztályfőnökök kiosztják az Igénylőlap tanulói tankönyvtámogatáshoz elnevezésű nyomtatványt azoknak a diákoknak, akik eddig is jogosultak voltak a támogatásra. Ezeket a lapokat március 28-ig kell kitöltve, a szülő által aláírva visszahozni és leadni az osztályfőnököknek, illetve a tankönyvfelelősnek. Ha esetleg valaki elvesztette, illetve a következő tanévtől válik jogosulttá a kedvezményre, a mellékelt linkről is letöltheti a dokumentumot. Kérjük a tisztelt szülőket, hogy a jogosultságot igazoló okmányokat még NE küldjék el a diákokkal, azokat majd a következő tanév szeptemberében kell hozni!

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy kizárólag csak az említett nyomtatvány kitöltésével és leadásával tudják a jogosultságot érvényesíteni!

Kérjük a határidő pontos betartását !

Köszönettel:

Szabó István

Tóth Szilvia

intézményvezető

tankönyvfelelős

Kecskemét, 2019. március 14.

Menzafizetés

Menzafizetés áprilisban

4, 5, 8-án

18 napra fizetendő: 6.445.- Ft

50%-os ár: 3.220.-

Csoportos beszedés terhelésének dátuma április 10.

Kérem a kiírt időpontok pontos betartását!

Bravúros siker a megyei "B" kategóriás röplabda diákolimpia döntőn!

Nagyon kiegyensúlyozott megyei döntő zajlott le a röplabda diákolimpián 2019.03.12-én a Katona József Gimnáziumban. 3 hasonló játékerőt képviselő csapat döntötte el az országos döntőbe jutás lehetőségét. A mérkőzések drámai harcot eredményeztek, mivel a legfontosabb meccsek teljes körbeveréssel zárultak. Ami azt jelenti, hogy, minden csapat nyert és veszített is mérkőzést, ráadásul ugyanannyi szett győzelemmel és veszteséggel. Ezután a végelszámolásnál a pontarány számítása következett, ami komoly matekot jelent. Mivel matekban a Katona nagyon erős, és talán ennek is köszönhető, hogy az arányszámítás alapján ismét a Katonások képviselhetik a megyét az idei Országos Döntőn. A döntőbe jutás sikerét az is növeli, hogy csapatunk sérültekkel és betegekkel volt tűzdelve, de a csapat szíve és lelkesedése vesztett helyzetekből is újra és újra fel tudott állni a padlóról és végső győzelemre vezette a Katonát!
Erő! Egészség! Sportsikerek!

Petőfi Sándor városi szintű szavalóverseny

LANTOS LUCA, a Katona József Gimnázium 7.A osztályos tanulója, a Petőfi Sándor városi szintű szavalóversenyen ELSŐhelyezést ért el!

A zsűriben Buda Ferenc költő, Hegedűs Zoltán színművész, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester is értékelte a versmondókat!

Gratulálunk Luca!!!

„Színész akartam lenni!”

A Nagy Attila Jászai Mari-díjas színművész emlékére rendezett megyei szavalóversenyen kiválóan szerepeltek a Katona Gimnázium diákjai!

A versenyt a Katona József Megyei könyvtárban rendezték március 2-án. A következő eredményeket érték el gimnáziumunk színjátszó-versmondó tanulói:

A 9-10. osztályosok kategóriájában Lantos Rebeka 10. A osztályos tanulónk ELSŐ helyezést ért el, Németh Zsófi 9.A dicséretben részesült!

A 11-12. osztályosok kategóriájában Bartus Bertalan 11.A a verseny különdíját kapta!!

Lantos Rebeka az országos döntőn is részt vehet!

Gratulálunk!!!

Katonás diákok kiemelkedő versenyteljesítménye magyar nyelvből

Kővágó Karina
Kiss Nikolett

A Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny Bács-Kiskun megyei győztese (2019)

Kiss Nikolett 12.D osztályos tanuló lett, aki bejutott a Győrben tartandó országos döntőre, melyre 2019 áprilisában fog sor kerülni.

 

Az Implom József Helyesírási Verseny Bács-Kiskun megyei versenyén idén (2019) első helyezést ért el Kővágó Karina 12. B osztályos tanuló, aki a Gyulán megtartott Kárpát-medencei döntőn a gimnáziumi kategóriában 24. helyezést ért el.

Felkészítő tanáruk: Földváriné Csuti Orsolya

 

Mindnyájuknak szeretettel gratulálunk, további lelkesedést, kitartást és sok sikert kívánunk!

Ideiglenes felvételi rangsor

Tisztelt Szülők, Kedves Felvételizők!

Az ideiglenes felvételi rangsor elérhető az alábbi linken: https://kjg.hu/felveteli_kereso/

A teljes lista elérhető iskolánk aulájában.

Kiemelkedő Katonás eredmények az V. Oláh György Országos Kémiaverseny döntőjében

2019 február 22-23-án rendezték Budapesten az V. Oláh György Országos Kémiaverseny döntőjét.
A versenyzők az első napon négy órán át írtak egy írásbeli fordulót, elméleti, ipari, kísérletelemzős és számolásos feladatokkal. Másnap a szóbeli fordulóban bizonyították rátermettségüket, ahol egy előre meghatározott témából  kellett felkészülniük, és egy 15 perces prezentáció segítségével bemutatni az adott témát.

A Kecskeméti Katona József Gimnáziumból két tanuló is bejutott a döntőbe, ahol az alábbi eredmények születtek:

Garamvölgyi István (11.B osztályos) III. kategória 1. helyezés (Tanára: Sáróné Jéga-Szabó Irén)
Tóth Nóra (9.B osztályos) I. kategória 10. helyezés (Tanára: Sáróné Jéga-Szabó Irén, Tóth Zsolt)

Gratulálunk!

Az OKTV döntőjébe jutottak

Név

Oszt.

Tantárgy és kategória

Tanár

Kovács Fanni Mercédesz

12. A

történelem

Csáki Tibor

Lőrincz Alexandra

12. C

informatika I. kategória

Takács István Árpád

Garamvölgyi István

11. B

kémia I. kategória

Sáróné Jéga-Szabó Irén

 

 

matematika II. kategória

Dr. Nádháziné Borbola Éva

Apagyi Dávid

11. D

matematika II. kategória

Dr. Nádháziné Borbola Éva

 

 

 

Reiter István

Kirschner Bernadett

11. D

matematika II. kategória

Dr. Nádháziné Borbola Éva

 

 

 

Reiter István

Mikulás Zsófia

12. D

matematika II. kategória

Dr. Nádháziné Borbola Éva

 

 

 

Csordás Péter

Miszler Levente

11. D

matematika II. kategória

Dr. Nádháziné Borbola Éva

 

 

 

Reiter István

Fodor Kitti

12. A

spanyol nyelv I. kategória

Muresán Krisztina

Tompa Dávid

12. A

spanyol nyelv I. kategória

Muresán Krisztina

K. Szabó Márta Inez

12. C

angol nyel II. kategória

Dezsőfi Beatrix

 

 

 

Csűri Regina

Seres Ákos

12. D

fizika II. kategória

Szalai Péter

Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő tanáraiknak