Kérjük, az adóbevallás idején idén is gondoljon iskolánkra, s adójának 1%-át a Kecskeméti Katona József Gimnázium Alapítványának ajánlja fel.

Alapítvány a Kecskeméti Katona József Gimnáziumért
Adószámunk: 19047362-1-03
Bankszámlaszámunk: 10918001-00000042-06250003

Franciaországi továbbtanulási lehetőségek

2018. december 6-án iskolánkba látogat Bob Kaba Loemba, a Magyarországi Francia Intézet Ösztöndíjakért felelős munkatársa, és a franciaországi továbbtanulási lehetőségekről és ösztöndíjakról fog tájékoztatót tartani magyar nyelven. Ez alkalomra iskolánk franciául tanuló diákjai mellett a város több gimnáziumából is érkeznek az érdeklődő diákok.

Részletek >>

Futsal 2018

Futsal csapatunk győzött a IV.korcsoportos diákolimpia városi fináléjában, és bejutott a decemberi észak-területi döntőbe.

Fiaink az eddig lejátszott két fordulóban valamennyi mérkőzésüket megnyerték, bízunk a hasonlóan jó folytatásban!

A teremlabdarúgó csapat tagjai:

Kapusok: Gyapjas Zsombor, Barcsay Valter

Mezőnyjátékosok: Mag Gábor, Hajkó András, Kovács Marcell, Salamon András, Török Máté, Krisztián Gergő, Vári Máté, Goretich Gergő

Csapatkísérő: Csáki Tibor tanár úr

Náboj nemzetközi fizikaverseny

2018. november 16-án Budapesten rendezték meg a Náboj nemzetközi fizikaversenyt.

Iskolánk csapata a Szenior kategóriában a magyarországi középiskolák közül a 3. helyet szerezte meg. A pontszámuk alapján a 123 csapatból álló nemzetközi mezőnyben a 16. helyen végzett.

A csapat tagjai:

Fekete Domonkos 11. B (tanára: Sáróné Jéga-Szabó Irén)

Garamvölgyi István 11. B (tanára: Sáróné Jéga-Szabó Irén)

Monori Bence 11. D (tanára: Sáróné Jéga-Szabó Irén)

Osztényi József 10. D (tanára: Sáróné Jéga-Szabó Irén)

Seres Ákos 12. D (tanára: Szalai Péter)

A verseny teljes hossza 120 perc, ezalatt kell a csapatoknak a lehető legtöbb feladatot megoldani. A verseny nehézsége egyaránt megfelel a fizikaversenyekben még tapasztalatlanoknak és a Nemzetközi Fizika Diákolimpia résztvevőinek is. A Náboj feladatai jelentősen különböznek a tankönyvi rutinfeladatoktól, itt a megoldásához találékonynak és kreatívnak kell lenni. A siker nem csak a csapattagok egyéni képességeitől függ, hanem az együttműködésük hatékonyságától is. A képzelőerő és a logikus érvelés megerősítésén túl a verseny szervezőinek célja, hogy a fizika rejtett szépségeit is bemutassák.

Menzafizetés

Menzafizetés decemberben

6, 7, 10-én

15 napra fizetendő: 5.370.- Ft

50%-os ár: 2.685.-

Kérem a kiírt időpontok pontos betartását!

Csoportos beszedés terhelésének dátuma december 10.

Übersetzungswettbewerb

Német fordítási verseny 2018 - Eredmények

I. kategória

II. kategória

III. kategória

Testvériskolai kapcsolatok a Katona Gimnáziumban – várjuk a jelentkezőket!

Iskolánkban nemrégiben sikeresen befejeződött egy franciaországi testvériskolai csereprogram első éve. A program keretében tavasszal 23 katonás diák töltött 12 napot Franciaországban, La Roche sur Yon-ban (Bretagne),októberben pedig a francia diákok érkeztek hozzánk egy hétre.

Nagy örömünkre a közelmúltban újabb külföldi iskola, ezúttal egy katalán gimnázium jelentkezett Reus-ból, Gaudí szülővárosából, amely szeretne hasonló diákcsere programot, kapcsolatot kiépíteni iskolánkkal.

A gimnázium vezetőségének és a tantestület célja, hogy az első évében példaértékűen lebonyolított francia kapcsolat tovább működjön, valamint a spanyol csereprogram is beinduljon. A kommunikáció nyelve mindkettő esetébenaz ANGOL, ezért minden angolul tanuló diák jelentkezhet a programokra a jelenlegi 8., 9., 10. és 11. évfolyamról! (Természetesen a francia/spanyol, mint 2. tanult idegen nyelv anyanyelvi környezetben való használata páratlan lehetőség!)

Az ilyen programok gyakorlata, hogy a jelentkezők szülei vállalják az utazás és a kinti kirándulások, belépők, a vendégfogadás néhány közös költségét, valamint azt, hogy a cserediák számára az ittlét idejére szállást és napi háromszori étkezést biztosítanak. Ezen kiadások összege mindkét program esetében előreláthatólag 500 Euro.

A francia program következő fordulójára 2019 szeptemberében kerül sor, amikor újra 20-22 katonás diák utazhat Bretagne-ba, akik majd egy évvel később fogadják vendégül a francia diákokat.

A spanyol kapcsolat előkészületei szerint 2019 márciusában vagy áprilisában elsőként mi fogadnánk a katalán csoportot, majd 2019 őszén utazunk hozzájuk, ahol a látogatás végére tervezett kétnapos barcelonai kirándulás után ér véget a program első éve.
Jelentkezési határidők:
- spanyol csereprogram: 2018. december 4., létszám: 16-18 fő
- francia csereprogram: 2019. január 28., létszám: 20-22 fő
Jelentkezni, érdeklődni a programok felelőseinél lehet, - a spanyol program esetében Nagy Andrea tanárnőnél és Csáki Tibor tanár úrnál, - a francia program esetében Muresán Krisztina és Faragóné Tóth Andrea tanárnőknél.

A csoportok kialakulása után a résztvevők szülei számára külön tájékoztató értekezletet tartunk!

BRAVISSIMI!

Az olasz háziverseny eredménye:

9. évfolyam: I. hely: Németh Eszter(9.D)- Karasz András(9.A)

II.hely: Boros Sára- Pavlovics Petra(9.B)

III. hely: Váradi Dorottya(9.B)

 

10. évfolyam: I.hely: Czégány Imola- Kertész Eszter(10.C)

II.hely: Kiss Virág- Szebellédi Anna (10.A)

III.hely: Hernek Szabina- Ugi-Rácz Nikolett(10.A)

 

12.évfolyam: I.hely: Pácsa Laura-Somogyi Iza (12C)

II. hely: Ficsór Eszter- Raffai Lili (12C)

III. hely: Domokos Henriett- Oláh Viktória (12C)

Kajak-Kenu Országos Diákolimpia

Szeptember utolsó hétvégéjén Fadd-Domboriban került megrendezésre a Kajak-Kenu Országos Diákolimpia, melyen iskolánkat Kovács Balázs 10. B. és Lisku Róbert 12.A. osztályos tanulók igen eredményesen képviselték. 

A K-2 (kajak kettes) 1.000 m versenytávon az országos döntőben harmadikak lettek, így bronzérmet szereztek.

Gratulálunk!

Katonások Erdélyben


Kányádi Sándor, az erdélyi magyar költő nyomában

 

A Kecskeméti Katona József Gimnázium 7.A osztálya ötnapos erdélyi kiránduláson vett részt a „Határtalanul!” pályázat keretében 2018. október 11-15-ig. A meghirdetett pályázat fő célkitűzése a határainkon túl élő magyarlakta területek megismerése. Tanulmányi kirándulásunkat Kányádi Sándor, a közelmúltban elhunyt székely származású írónk munkásságának, életének, művelődésszervező tevékenységének megismerésére építettük.

Az erdélyi kirándulást tartalmas előkészítő foglakozások előzték meg. Ennek keretében tanulóink bepillanthattak Erdély történelmébe, földrajzába, megismerhették Kányádi Sándor leghíresebb alkotásait, játékos gyermekverseit, rendíthetetlen hazaszeretetét, valamint rövid betekintést kaphattak igencsak kalandos élettörténetébe is. Az erdélyi út előkészítésének emlékezetes epizódja volt a nagykőrösi biciklitúra, ahol Kányádi Sándor Arany Jánosról szóló verseit idéztük meg a templomkertben álló Arany-emlékmű mellett.

A tanulmányi út során törekedtünk arra, hogy Erdély színeit, ízeit, múltját megmutathassuk diákjainknak. Ezért kerestük fel a két nagy múltú várost: Kolozsvárt, a Hunyadi-emlékekkel és Segesvár ódon, középkori városrészét is.

Megemlékezéseink történelmünk megrendítő eseményeit idézték. A Madéfalvi-veszedelem emlékművénél koszorút helyeztünk el a székely hősök emlékére, Nyerges-tetőn pedig Kányádi Sándor himnuszát szavaltuk el a kopjafás emlékhely előtt a szabadságharc áldozataira emlékezve. Nagygalambfalván felkerestük a Kányádi-házat, amelynek kertjében koszorút helyeztünk a kilencvenedik évében elhunyt költőnk -ahogy a helyiek emlegetik- Sándor bácsi sírjánál.

A térség építészeti emlékei közelebb hozták a letűnt korok egy-egy fontos eseményét. A bögözi templom nagyszerűen helyreállított freskói Szent László legendájáról meséltek, míg Szászhermány felújított erődtemploma a középkori küzdelmes hétköznapokba vezetett vissza.

Az erdélyi táj különleges szépségét, olykor zordon vadságát hozta valódi közelségbe a Gyilkos-tó (egyesek szerint Gyíkos-tó?!), a Szent Anna-tó, a Mohos-láp vagy a Békás-szoros csodálatos látványával. A túra sem maradhatott el: felvonóval jutottunk fel a több mint 2000 méter magas Bucsecs-platóra, a különös kőgombák és furcsa sziklaalakzatok világába, a Kis-Cohard kaptatóját viszont gyalog jártuk be, nem volt könnyű túra, ám a csúcson a kilátás minden nehézségért kárpótolta a csapatot.

A térség mindennapjaiból is ízelítőt kaptunk a feketetói vásár multikulturális forgatagában vagy a gyergyószárhegyi káposztafesztivál rotyogó kondérjai között. Korondon láthattuk a fazekasok kék-fehér mintás tányérjait, és megkóstolhattuk a különleges, csak itt kapható erdélyi kürtős kalácsot is. A helyi unikumnak számító barna medvével -mindenki megkönnyebbülésére- nem találkoztunk, de nevüket -Mariska, Olga, Góliát és Kasszandra- a helybéli idegenvezetőnktől legalább megtudhattuk.

Hosszú, élményekben gazdag út áll mögöttünk, és Kányádi Sándor Előhangja még most is fülünkben cseng: „vannak vidékek gyönyörű/ tájak ahol a keserű/ számban édessé ízesül/ vannak vidékek legbelül”


Diáknap 2018 ~ Gólyanap ~ #12Ckt

A Diáknapi esemény: https://www.facebook.com/events/325984137996471/

8-10-ig a Díszteremben mutathatják meg a gólyák kelepelő képességüket ^_^

A MAGYAR DAL ÓRÁJA
Pénteken 8:00-9:00-ig a 12.B osztály termében kezdd a napot énekléssel!
Várunk szeretettel mindenkit, aki szereti a "retrót", és szeret önfeledten énekelni.
A gitárkíséretet adják: Martin, Ákos, Dávid, Ármin, Bendi és még sokan mások...
Dalszövegek kivetítve, vidámság garantál

GÓLYABÁLI KARAOKE PARTY!!! Keressétek a jelentkezési lapokat és a részleteket a suliban (1.emelet, félemelet, földszint)!

8.A-sok ipari szabaduló szobát hoztak össze a kamra színházban :)
Hajráááá

10.C-sek jóvoltából egyéni képeslapokkal lepheted meg ismerősödet...

9 órától Olasz versenyt hirdetett Dunszt tanárnő az olasz teremben.

9-10 ig Kémia a konyhában címmel Kísérletek a Kémia előadóban.

Utasi Melinda az Iparkamara gazdasági vezetője 9 órától a nők XXI. századi szerepéről tart előadást.

Propulziós játékhajó és építőverseny a fizika előadóknál 10-től.

10.D termében kipihenheted fáradalmaidat, vagy épp feltöltődhetsz a a 10.B Büféjében.

206-os teremben várunk társasokkal, ajánljuk az AVALON-t !!! :)

10-től az eső emeleti aulában a 10-e segítségével egyedi gravírozású fa tárgyakat készíthetsz, ne hagyd ki.

Diáknapi tipp verseny: Az idén is, mint minden évben, kíváncsiak vagyunk rá, hogy mennyire tud jól tippelni a katona gimi diáksága. Az ez évi feladvány: Mennyi a Kecskeméti Katona József Gimnázium jelenlegi Pedagógusainak életkorösszege? A 2018.11.09.-ig betöltött korokkal érdemes számolni. A tippeket egészen a diáknap végéig várjuk a Józsi lábánál elhelyezésre kerülő szavazódobozban. Minden diák egyszer szavazhat. Kérjük egy kis lapra írd fel a tipped, neved és osztályod, majd így tedd meg téted. A legközelebbi tipp nyer.

Diáknapi meme-verseny:
Az egész város a te meme-idről beszél? Vagy már talán saját insta-fiókot is nyitottál alkotásaidnak? Itt az idő, hogy élesben is megmutasd kreativitásod. A 12CKT párt az idei diáknap kapcsán meghirdeti a meme készítő versenyt. A képed témája lehet bármi, csak az iskolával kapcsolatos legyen. Sértő és bántó alkotások kerüljük... Egész héten át várjuk az elkészült alkotásokat és pénteken kihirdetjük az iskola meme királyát vagy királynőjét.

Az alkotásokat a diaknap2018@kjg.hu e-mail címre várjuk, vagy akár instagram poszt formájában #12CKTmeme megjelöléssel.