Út a tudományhoz

Az elmúlt tanévben kecskeméti általános iskolákban mutatták be érdekes eszközeiket. Az idei tanévben azt vállalták, hogy robotparkjukkal ellátogatnak az ország több helyére, ahol játékos, muzsikás robotika foglalkozásokkal népszerűsítik az algoritmikus gondolkodást. Kecel, Várpalota, Győr, Székesfehérvár, Bodajk, Kecel, Csongrád, Szeged, Göd, Nagykanizsa és Zalaegerszeg mellett határon túlra is meghívták a csapatot.

Így kerültek 2018. március 15-én Szamosújvárra és Válaszútra, ahol a robotika mellett, a hagyományőrzésre is sort kerítettek. Az ünnep alkalmából megtekintették Kallós Zoltán gyűjteményét és koszorút helyeztek el a nemrégen elhunyt néprajzfenomén szülőházánál.

Majd a szamosújvári líceumban tartott Rózsa Sándorral kapcsolatos foglalkozást követően, az ottani hagyománynak megfelelően nemzeti színű szalaggal díszitett koszorút helyeztek el az alföldi betyár sírjánál. Másik fontos bemutatójuk a vajdasági Magyarkanizsa általános iskolájában volt.

Fontos kiemelni, hogy a csoport tagjai diákok, akik a sok-sok foglalkozás alatt rutint szereztek és folyamatosan csiszolták előadói stílusukat. Balázs Lívia 12. osztályos tanuló két alkalommal tartott önálló előadást pedagógusoknak szakmai konferenciákon. Természetesen tervezik a projekt folytatását és várják az újabb pályázati kiírást.

A csoport tagjai: Balázs Lívia, Almási Mirkó, Bakai Zsolt, Kálvin Tamás, Váradi Tamás.

Csoportvezető: Fári János