William Shakespeare: Sok hűhó semmiért

„Olyan vagy, mint a lovad”

William Shakespeare: Sok hűhó semmiért

            A kecskeméti közönség kövérre hízhatna attól az édességáradattól, amit a Katona József Gimnázium diákszínjátszó csoportja közvetít évről évre, újabb és újabb darabok színpadra állításával. Nem lehet más jelzővel illetni ugyanis a csoport munkájának eredményét, mint az édességgel. Olyasfajta nyalánkság ez, aminek az alapanyaga is és az elkészítési módja is kiváló. Ebből adódóan rá is lehet szokni.
Az idei tanév termése különösképpen megédesítette a közönség tavaszát: egy vígjáték, amely könnyed, humoros, vidám, fiatalos (és éppen ezért egészen magáévá tette a csapat), olyan élményt nyújtott a közönség számára, amelyet ma már csak kevés profi társulat képes reprodukálni. Az önfeledésről van szó. Beül az ember egy színházba, és nem kapja meg, amire vágyik, csupán efféléket: keserű utóízű humor, elégedetlenség és erőletett „ismerj magadra”- üzenet. Ezzel ellentétben Orbán Edit tanárnő rendezése egy önfeledt játékra épülő, boldog előadás. Nem tolakodó, nem erőszakos, hanem örömteli. Abban segít, hogy elfeledjük a körülöttünk lévő világot, kiszabaduljunk a szürke mindennapokból és Shakespeare fantasztikus szövegében fürödjünk.
             Minden évben látványos javulás mutatkozik a tagok színészi játékán: mivel korábban én is ebben a körben játszhattam és jól ismerem a csoport tagjait, ezek alapján látom, mennyire megtalálta a hangját Pallagi Melitta, hogyan használja ki Kállai Máté a dadogást a karakterépítésben, milyen ügyesen összedolgoznak a barátnők a háttérben. De tanúi lehetünk még sok olyan játékstílus általi üzenetnek is, amit észrevenni elkerülhetetlen: Kovács Barbara felfuvalkodott, feszült, kielégítetlen szinglit alakít, aki a mai egyedülálló nőkhöz hasonlatos, mégis szerethető, érzékeny nőalakot idéz, aki signor Benedekkel a szerelem áldozatává lesz. A kettejük csípős nyelvelése hallatán sokan talán azt gondoljuk: „kikeresem a drámából ezeket a mondatokat, és ha úgy alakul, hozzávágom a barátom fejéhez.” Közben a férfi nézők arcáról világosan leolvasható: „Benedeknek igaza van: a házasság fölösleges fáradság.” A darab arányai is pontosak, sehol nem ül le, nem válik unalmassá, vontatottá, a játszók úgy dobálják az energiát egymásnak, mint a labdát. A musical-paródiák lekiabálása és szétkergetése is remek üzenet, érezhetően egyetért a közönség a magából kikelve ordító Eszterrel. Nem ejtettem még szót a három színes ruhában játszadozó gyermekről. Láb alatt lábatlankodó kislányok ők, akik kihallgatják a felnőtteket, kifigurázzák és kinevetik őket. Mi pedig kinevetjük őket, és észre se vesszük talán az ő nézőpontjukat: nem folyik itt más, mint sok hűhó semmiért. Az oldalt ülő két gitáros fiú külön dicséretet érdemel a kreativitásuk miatt, azért ahogy hangokkal lereagálják az eseményeket. Fenomenális jellemrajz készült a fafejű, faszívű Antonioról (Kurucz Gábor): úgy nyikorog, mintha fából lenne. Kimért, hűvös, s mikor a közönség kacag, ő faarcú marad.
            Shakespeare-t rendezni nem könnyű, de élvezetes. Shakespeare-t jól rendezni, az már más dolog. Azt már a néző is élvezi. Sajnos az idei Országos Diákszínjátszó Fesztivál Fringe nevezetű elődöntőjén a zsűri nem az örömmel teli játék minőségét, nem a jól szevezett, kreatív csoport szorgalmát, de továbbmegyek, nem a tehetséget és a szakma iránti komoly alázatot értékelte, hanem improvizáció hiányára hivatkozva „alulminősítette” a darabot, de ettől a színjátszókör tagjai nem keseredtek el, hiszen ők is tudják, hogy a színház szubjektív és ezzel vissza is lehet élni. Az ő munkájukat a teltházas előadások és a hatalmas tapsvihar nyugtázta, amelyet a kamaraszínházi előadásokért kaptak jutalmul.

Kollár Zsuzsi
/ ELTE-BTK /