Felhívás a Jubileumi X. AJTP Tanári Focitornára!

Meghívó a Jubileumi AJTP Tanári Focitornára
 
Tisztelt Igazgatónő/Igazgató Úr, Kedves Kollégák!

Döbbenetesen múlik az idő, immár 9 éve, hogy először mérték össze erejüket Kecskeméten a tanárcsapatok! Így idén novemberben a 10. tornára kerül sor, melynek megszervezését lelkesen vállaltuk. E nemes feladat megsokszorozta erőnket és reméljük a találékonyságunkat is. Ebben az évben először nemcsak a férfi kollégákat hívjuk, hogy sportszerű küzdelemben eldöntsék, melyik csapat ülhet az AJTP (foci)trónjára, hanem kísérő rendezvényt is hirdetünk.

Kérjük, hogy a csapatok hozzanak magukkal minél több szurkolni és táncolni vágyó kolléganőt! Így az iskolák csapatai a pénteki vacsora után a tánctudásukat is bemutathatják, melyet szakértő zsűri értékel majd.

Kérjük, hogy a jelentkezésekkel együtt küldjetek képeket az eddigi tornákról! Ebben különösen a korábbi rendezők segítségére számítunk!

A rendezvény időpontja:
2011. november 25-26. (péntek-szombat)

A tervezett program az induló csapatok n számától függ.

Ha n < 12, akkor az összes meccsre szombaton délelőtt kerül sor.

Ha 12 ≤ n, akkor a csoportmérkőzéseket pénteken 14 órától kezdjük, és a torna a helyosztókkal szombaton fejeződik be. (Mi ez utóbbit reméljük, ezért ezt a verziót részletezzük.)

Péntek:

  • Érkezés: 12 óráig a Táncsics Mihály Kollégiumba (6000-Kecskemét, Nyíri út 28.) A szállás 4 ágyas szobákban. Az elosztás iránti igényeket a jelentkezési lapon kérjük jelezni!
  • Ebéd: 12-13 óra között a kollégium ebédlőjében.
  • A focitorna selejtezői 14-18 óra között (csoportküzdelmek).
  • Vacsora: a gimnázium dísztermében 19-20 óra között.
  • Kb. 20 órától nosztalgiázás, tánc, és a többi…

Szombat:

  • Reggeli 7 és 8 óra között a kollégiumban
  • 8-13 óra labdarúgó torna második fordulója (helyosztó küzdelmek)
  • 13 órától eredményhirdetéssel egybekötött záró ebéd a kollégiumban
  • 4 órától hazautazás

Részvételi díj: 12 000 Ft

Szeretettel várjuk a jelentkezéseket a buday@kjg.hu, a burekecso@t-online.hu címeken vagy a 76-327-436-os faxon a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével!

- bure -

Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét, Dózsa György út 3.
Telefon: 06 76/481-583 Fax: 06 76/327-436


I N T É Z M É N Y I   J E L E N T K E Z É S I   L A P

A 2011. évi X. Jubileumi AJTP Tanári Labdarúgótornára

(VISSZAKÜLDENDŐ FAXON A 76/327-436-RA VAGY A buday@kjg.hu ILLETVE A burekecso@t-online.hu CÍMRE!)


Jelentkező intézmény/intézménypár neve és címe, elérhetőségei

A csapatvezető neve telefonos és e-mail-es elérhetőséggel:

---------------------------------------------------------

Várható összlétszám: ----------------

Férfiak száma (focisták): -------------

Hölgyek száma (szurkolók): -----------

 
Esetleges speciális igények (pl. vegetáriánus étkezés, elhelyezés stb.):

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2011. november 11. péntek 14 óra!

Szeretettel várunk benneteket!