A Lovassy hölgyei a röplabda királynői!

A résztvevők

2011. január 7-8-án került megrendezésre Kecskeméten, a Katona József Gimnázium és a Táncsics Mihály Kollégium közös munkálkodásában az I. AJTP Női Röplabdatorna. Testvéries megoszlásban a Dunán- és Tiszántúlt is 2-2 csapat képviselte, a nagy négyest a hazaiak két csapata egészítette ki. Pénteken a hivatalos megnyitót - amin Szabó István, a gimnázium igazgatója köszöntötte az érkezetteket - sorsolás követte, ahol kialakult a két hármas csoport. A vacsorát követően a résztvevők mindannyian megtekintették a kecskeméti fiatalság kedvenc tartózkodási helyén, a Malom Center mozijában az Utódomra ütök című amerikai filmet. A jó hangulat így adott volt másnapra is.

A megnyító közönsége

Gazdára váró serlegek...

Kisvárda

Katona 1.

Veszprém

Pápa

Nyíregyháza

Katona 2.

Szombaton 8 órakor kezdődtek az összecsapások a Református Gimnázium sportcsarnokában. Az A-csoportban elsőként a Katona 1. csapata (felkészítő tanár: Sándorné Kormos Edit)  küzdött meg - szó szerint - a kisvárdai Bessenyei alakulatával (felkészítő tanárnők: Czifráné Subert Katalin és Lipéczné Szabó Erika), két szoros szett után a Besisek örülhettek. Nem sokáig, mert a Veszprémet képviselő Lovassy Gimnázium csapata (felkészítő tanárnő: Molnárné Bácskai Rita) gyorsan átgázolt rajtuk. Nem jártak jobban a katonások sem, ők is kénytelenek voltak fejet hajtani a nagyobb tudás és összeszokottság előtt, így Veszprém gond nélkül nyerte a csoportot, mellettük a várdaiak készülődhettek az elődöntőkre.

Kisvárda - Kecskemét rangadó

Nyíregyháza - Pápa meccs

A B-csoportban az első meccset a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium lányai (felkészítő tanár: Tündik Tamás) játszották a pápai Türr István Gimnázium hölgyei (felkészítő tanárok: Kéthely György és Németh András) ellen. Az elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd egy-két hibát követően a dunántúli hatos lelkileg összezuhant, így a zrínyisek behúzták első győzelmüket. A pápai pánik kitartott a Katona 2. csapata (felkészítő tanár: Karagics Mátyás) ellen is, így meglepetésre a fiatalabbik kecskeméti alakulat verekedte be magát az elődöntőbe (a csoport harmadik meccsén Nyíregyháza könnyedén verte a házigazdákat).

Időkérés: Karagics tanár úr középpontban

Edó néni és tanítványai fogadkoznak

Az elődöntőket megelőzte az első helyosztó, ahol a két csoport 3. helyezettjei estek egymásnak, és a Katona 1. csapata meggyőző játékkal húzta be a mérkőzést, megszerezve utolsó mérkőzésén első győzelmét.

Katonás lányok akcióban

Nyíregyháza akciózik

Meccsvégi gratuláció

A labdajátékok többségében mindig benne van a lehetőség, hogy a kapanyél is "elsülhet", tehát hogy a papíron gyengébb csapat kiüti az erősebbet. Nos, ez az elődöntőkben végül nem következett be, de a kisebbik kecskeméti csapat a második szettben alaposan megszorongatta a későbbi győztest. A másik meccsen, a tiszántúli rangadón végül a zrínyisek kerekedtek felül, így ebből a párból ők készülhettek a döntőre.

Lovassy lányai útban a győzelem felé

A bronzmeccsen Kisvárda jó mérkőzésen győzte le Kecskemét 2. csapatát, akik kicsit - fejben és testben is - elfáradtak a torna végére, de helytállásukért így is minden dicséretet megérdemelnek - akár csak a többi öt alakulat. A döntőben Veszprém és Nyíregyháza a torna legszínvonalasabb összecsapását produkálta, de a tiszántúliak a torna legjobbjának megválasztott Boros Anita vezérletével is csak megszorítani tudták a rendkívül összeszokott, technikailag és taktikailag is képzett játékosokból álló dunántúliakat. A tornát így teljesen megérdemelten a veszprémi Lovassy László Gimnázium hölgykara nyerte.

A győztes hölgykoszorú

A jó hangulatú eredményhirdetésen Szabó István igazgatótól vehették át a csapatok a megérdemelt serlegeket, a dobogósok pedig még érmekkel is gazdagodtak. A szervezők költői kérdésére, miszerint kinek adhatják át majd a stafétabotot, azaz hogy jövőre ki szervezi meg a tornát, várjuk a kedves igazgató kartársak vagy programfelelősök valamelyikétől az igenlő és ajánlkozó választ!

Dobógósok az eredményhirdetés után

A torna végeredménye M GY V   SZETT
1 Veszprém, Lovassy László Gimnázium

4

4

0

  8-0

8

2

Nyíregyháza, Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium

4

3

1

  6-2

7

3

KIsvárda, Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

4

2

2

  4-4

6

4

Kecskemét, Katona József Gimnázium 2.

4

1

3

  2-6

5

5

Kecskemét, Katona József Gimnázium 1.

3

1

2

  2-4

4

6

Pápa, Türr István Gimnázium és Kollégium

3

0

3

  0-6

3

                                                                                             - bure -