ŐSZI AJTP KERÉKPÁRTÚRA ERDÉLYBEN

Sok tekerés, magas hegyek, töménytelen izzadás. Ilyen egy hegyekben megtett kerékpártúra. Na és persze a legkellemesebb részét nem hagyhatjuk ki! A lejtőket. Eközben kedvünkre csodálhatjuk a gyönyörű tájat.

2015. szept. 17-én, a hajnali órákban indultunk a kecskeméti vasútállomásra csomagjainkkal és kerékpárjainkkal felszerelkezve. Kecskemétről Szolnokra vezetett utunk, majd Szolnokról a Hargita-expresszel egyenesen Erdély szívébe, Kolozsvárra utaztunk. Innen vette kezdetét a látványosságok sorozata, mint például: a kolozsvári főtér a Szent Mihály templommal, ahol betekintést nyerhettünk a gótika sajátosságaiba. Meglátogattuk egykori királyunk, Mátyás szülőházát is. Ezután a Babes-Bolyai Tudományegyetemhez tekertünk. Jártunk a Házsongárdi temetőben, ahol megkerestük Apáczai Csere János és Kós Károly nyughelyét is. 15 km emelkedőn megtett hangulatos tekerés után megérkeztünk szállásunkra, Györgyfalvára.

Másnap murvás, kavicsos, helyenként aszfaltozott út vezetett bennünket a Tordatúri-hasadékhoz. A hasadék tövében lévő patakocska mentén megejtettünk egy kisebb gyalogtúrát is. Sajnálatos módon a Tordai-hasadékot kihagytuk az útvonalból, de kárpótolt a gyönyörű növényvilág és a minket körül ölelő hegyek. Tordán a katolikus templom mellett lévő vendéglőben megebédeltünk, majd újult erővel vettük célba a Tordai-sóbányát. Lenyűgöző látványt nyújtott a bányában található óriáskerék, valamint a mélyben található csónakázásra alkalmas tó. A sóbánya után még 30 km biciklizés várt ránk, szerencsére már – többnyire – sík úton. Péntek esti szálláshelyül a Torockón található református vendégház szolgált.

Szombaton Torockószentgyörgyre tekertünk, ahol felmásztunk a Thoroczkay-vár romjaihoz. Igazán szép kilátást nyújtott a körülöttünk lévő medencére. Megfigyelhettük a Székelykő nyugati oldalát és a teraszos mezőgazdálkodást. Innen hullámzó, dimbes-dombos, a meleg miatt igencsak megerőltető 50 km következett aznapi szállásunkig. A nap végére fáradt tagjainkat Tordaszentlászlón pihentettük. Este még besétáltunk a falu központjába is..

Utolsó napunkon reggeli után célba vettük Kolozsvárt, ahonnan indult vonatunk Szolnokra, majd onnan Kecskemétre. Szerencsére a vasútállomásra vezető útig élvezhettük a lejtőket. Este 7 órára érkeztünk vissza a kollégium ismerős falai közé.

Utunkat sikeresen megtettük defektek és balesetek nélkül. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Buday Rezső tanár úrnak, aki megszervezte és kivitelezte a túra programjait. Valamint az osztályfőnököknek és Szabó István igazgató úrnak, akik jelenlétükkel gazdagították a programokat. Vicceikkel feldobták a fáradt perceinket.

Számunkra felejthetetlen élményeket nyújtott a számos látványosság, a hangulat és a sok új információ, amelyekkel gazdagodtunk. Mindenkinek szívesen ajánljuk kikapcsolódásra, sportolásra és más kultúrák megismerésére egyaránt.

Elekes Mariann és Rostás Tibor
11/E

További képek a kerékpártúráról a Galériában.