Ki az a tizenéves lány/fiú aki én vagyok?

Ki az a tizenéves lány/fiú, aki én vagyok?

Huszonhárom elöadás három nap alatt. És ez csak a „krémje” az ország minden tájáról az ODE szervezte találkozóra benevezett, összesen ki tudja hány diákszínjátszó elöadásnak, és ki tudja, még hány csoport dolgozik az iskolájában anélkül, hogy munkáját az intézményen kívül versenyeztetné, szemléztetné. Huszonhárom elöadás került be tehát az Országos Diákszínjátszó Fesztivál döntöjébe, és már csak e szük keresztmetszetet megismerve is kiszakad az emberböl az örömteli sóhaj: mennyire remek, hogy a színházat-színjátékot a tizenévesek is ennyire sokan szeretik, és veszik komolyan.
Megerösítést nyert számomra néhány eddig is jól ismert tény, amelyek közhelyeknek tünnek, most mégis húsbavágóan fontos dolgokat mondtak cl: tizenhat évesen a fiúkat és a lányokat is a szex és a szerelem foglalkoztatja leginkább, kit elöbbi, kit utóbbi erösebben (távol álljon tölem, hogy feltétlenül a dolog ismeretlenségével vagy titokzatosságával magyarázzam ezt). Nyilván ez eddig is így volt a mindenkori tizenévesekkel, inkább az a szembeszökö, hogy most mennyire öszintén — és az esetek többségében ízlésesen — ábrázolták a csoportok akár a témával kapcsolatos kétségeiket is a színpadon. Mint ahogyan az is látni való volt, hogy a személyiségformálódás, felnötté válás és a nemi szerepekben való magukra találás is irányadó volt a „gyerekek” számára darabjuk témaválasztásakor.

Hogy mindjárt az egyik szívmelengetö példával kezdjem, a kecskeméti Katona József Gimnázium Délibáb csoportja Weöres Sándor Psychéjét vitte színpadra. Nyolc lány és egy fiú a szinte üres színpadon. Szerkesztett müsor? Annál sokkal több. A szövegen végzett dramaturgiai munka is átgondoltságról árulkodik, de ugyanígy hozzájárul a sikerhez az elöadásmód: a csoport remekül visszaadta — dalokkal és táncokkal tüzdelt formában — a szövegben rejlö csintalan pajkosságot, s pirulás nélkül mondták cl a néhol eröteljesen erotikus szövegeket. Kiváló ötlet a kendök használata: minden lányhoz tartozik egy-egy kendö, amely legtávolabb akkor kerül eredeti funkciójától, mikor az egyetlen játszó fiú mindegyikböl hajtogat egy-egy „csecsemöt”; honnan máshonnan is érkezne a gyermek, mint a fiútól...


Ez az elöadás jó apropó arra is, hogy észrevegyük, nagyobb számban vannak a színjátékos kedvü lányok, mint a fiúk. Ezt az „aránytalanságot” oldotta föl témaválasztásával az Ágnes asszony és a Holtodiglan címü produkció is. A budapesti Városmajori Gimnázium lánycsoportja Arany János balladáját tánc- színházi formában dolgozta fel. A frissen alakult csoport munkája arról árulkodik, hogy jó arányérzékkel, biztos lépésekkel haladnak a színjáték nyelvének tanulásában, s legközelebbi produkciójukban talán már több eszközt vetnek majd be. A gödöllöi Konnektor Színjátszó Csoport Holtodiglanja pedig egy megrázó témához nyúlt: elöadásukban egy falu nötagjait próbálják megérteni, akik sorra mérgezik meg férjeiket. A témát a közelmúltban egy dokumentumfilm is feldolgozta. Valóban megrázó szembesülni nöként a tény- nyel: hová fajulhat a férfiakkal való elégedetlenkedésünk. Az elöadás színpadképében adta meg a legszebb választ a felvetett kérdésre: egy kifeszített vászon segítségével teljesen kettéválasztotta a férfiak és a nök világát, így a fiúkat Csupán hátulról megvilágítva, árnyképekként láthattuk.
Példamutató öszinteség és rendkívüli lényeglátás jellemezte a fiúmagány témáját feldolgozó pápai csoport elöadását, a Gyurmát. A kortárs orosz szerzö, Vaszilij Szigarjev darabja egy kamasz fiú kegyetlen hétköznapjait mutatja be. A Szeleburdiák Színpad tagjai — nevükkel ellentétben — szívbemarkoló hüséggel ábrázolták a darab szegényes, ellenséges, durva világát. Elöadásukban a történet magjáig jutottak el, s formailag is a legmegfelelöbb módon ábrázolták e szikárságot: csupán négy hokedli és két pad segítségével vitték színre a 14 éves Makszim történetét. Az elöadás számos erénye között az egyik legfontosabb, hogy megkérdöjelezhetetlen a diákok színpadi jelenléte: miközben rengeteg színész van folyamatosan a színpadon, a jelenetben éppen nem szereplök a kétoldalt elhelyezett padokon ülnek, mindvégig feszülten figyelve a zajló eseményeket.
A történetválasztás természetesen mindannyiszor meghatározza a feldolgozási módot is. Amikor diákok keresnek maguknak történetet, sokszor elöfordul, a fesztiválon is volt rá példa böven, hogy megírják a saját történetüket, Új szöveg készül. Ez természetes is, hiszen az új, a csoportra írt történet kecsegtet leginkább azzal, hogy az a sajátjuk lesz. A személyesség pedig valóban elsödleges kérdés a diákok színjátszásakor. Saját szöveggel érkezett a már említett Holtodiglan, de a dombóvári Stopper, a kecskeméti Buborék, és a Pécsi La Féte produkció is. Sajnos a kecskemétiek elöadásából éppen a személyesség hiányzott, az általuk írt és elöadott történet rendkívül kevéssé szólt magukról az alkotókról.
A „hazai pályán” fellépö Galéria Csoport Stopper címü produkciójának központi, szervezö eleme az idö, az idö múlása volt. Utös hangszerek segítségével jelenítették meg az idö ketyegését, ami érdekes akusztikát kölcsönzött az elöadásnak. Produkciójuk annak is nagyszerü példája volt, hogyan lehet a színjáték segítségével a gyerekekböl csapatot kovácsolni. A titokzatos címü La Féte az iskolai élet túléléséröl, a bukás elkerüléséröl szólt, ami kissé sovány anyagnak tünt a fesztivál más produkcióihoz képest, az iskola saját keretein belül azonban valószínüleg sikeres elöadás lehetett.
Másik módszer lehet egy nem színpadra szánt szöveg (líra vagy próza) színpadra alkalmazása, dramatizálása. Ezt az utat választotta (a Psychén és az Agnes asszonyon kívül) többek között a debreceni Fönix Diákszínpad. Születés és katasztrófa címü elöadásuk Roald Dahl azonos címü novelláját dolgozta fel, melyet szórakoztató rémtörténetnek szoktak titulálni: egy házaspár hosszas küzdelmet folytat, hogy újszülött gyermekeik pár napnál többet érjenek meg, végül az elsö életben maradt kisfiú Adolf Hitler. A produkció nagy erénye rendkívüli atmoszférateremtö ereje. Nagyon kicsi, intim, háromszög alakú színtér, amelynek föleg három sarkában zajlik a játék. Erénye egyben hátránya is, a nézöket ebben a formában nem lehet úgy elhelyezni, hogy mindent láthassanak az elöadásból. Az egy csattanóra épülö novella megjelenítése inkább képileg sikerült jól, mint szövegében.
A mesék dramatizálása sokkal fiatalabb korcsoportnál jellemzö, s már ez a tény is bizsergetö feszültséget okozott a kecskeméti kamaszok Fehérlójia elöadásának megtekintésekor. A Katonások nevü formációban a fiúk a Psychében is játszó lányokkal egészültek ki, ám a másik elöadás ellenpontjaként itt a férfivá válás fogalmazódott meg. a föszereplök is a fiúk voltak. A modern Fehérlófia-történetben Vasgyúró, Fanyüvö és társai kocsmai vagánykodók, akiket a harc és a lányok emberré faragnak. Kimagasló, ötletes színészi játékot láttunk egy-egy fiútól.
Bár a szövegírásnak kis szerep jut drámai szövegek színrevitelekor, annál nagyobb a dramaturgiának:
egy óránál rövidebb, „diákszínpadi” hosszúságú történetet kell faragni belölük. Szintén nem elhanyagolható kérdés, hogy miért éppen az adott színdarabot játsszák el. Fentebb már emlegettem a Gyurmót, ahol megkérdöjelezhetetlen a választás helyessége és illösége. Úgyszintén kétségtelenül jó döntés volt a három tehetséges szegedi fiatalnak Stílusgyakorlatokat játszani. A Zseb Színház jó humorú, önfeledt kikapcsolódást nyújtó produkciója arról árulkodott, hogy e három diákról szólván valóban érdemes stílusbravúrról beszélni. Kevésbé jó választás volt a budapesti Berda Színpad Klikk címü elöadása, vagy a györi Arrabona Diákszínpad Revizora. S bár ez utóbbi produkció határozottan törekedett sajátos stílusjegyek kialakítására, a történeteket mégsem sikerült személyessé tenni, így nem árultak el sokat a csoportokról.