Dél-Erdély csodás tájain

Beszámoló a VI. AJTP Vezetői Tanulmányútról

2010. május 29-én Kecskemétről immár a hatodik vezetői kirándulás indult az AJTP keretein belül. A sort 2004. tavaszán az általunk megszervezett észak-erdélyi tanulmányút nyitotta, ezt követték szép sorban a következők: 2005-ben Kárpátalja (szervező: Kisvárda, Bessenyei), 2006-ban Horvátország, Plitvicei-tavak (Pécs, Leőwey), 2007-ben Ausztria, Burgenlandi várak (Kőszeg, Jurisich), 2008-ban Prága (Budapest, Puskás). Mivel 2004-ben ígéretet tettünk arra, hogy a nem is olyan távoli jövőben Erdély déli területeit is bejárjuk együtt, idén elérkezettnek láttuk erre az időt. Nagyszerű kis közösség (35 fő) jött össze, melyben a következő intézmények képviseltették magukat: Katona József Gimnázium és Táncsics Mihály Kollégium (Kecskemét), Puskás Tivadar Távközlési Technikum (Budapest), Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr), Árpád vezér Gimnázium és Kollégium (Sárospatak), Tóth Árpád Gimnázium és Gulyás Pál Kollégium (Debrecen), Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (Kisvárda), Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged), Hajnóczy József Kollégium (Pécs), Városi Kollégium (Szolnok), Nemes Nagy Ágnes Kollégium (Székesfehérvár), Türr István Gimnázium és Kollégium (Pápa), Lovassy László Gimnázium (Veszprém), Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Bonyhád), Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium (Nyíregyháza). Utunk zuhogó esőben indult, aminek a szegedi kolléganők látták kárát, mert az özönvízszerű esőfüggönyben nem vettük észre, és így egyszerűen ott hagytuk őket az út szélén…

A hiba orvoslását követően meg sem álltunk Világosig, ahol a Bohus-kastélyban megnéztük a fegyverletétel aláírásának szomorú mementóját,a kerek tölgyfa asztalt, és megemlékezésül elhelyeztük koszorúnkat a parkban felállított Bohusné-szobornál.

Innen utunk már a Maros völgyében vezetett, Máriaradnán a kegytemplomot, Vajdahunyadon a várat tekintettük meg, majd elfoglaltuk szállásunkat Csernakeresztúron. Az erdélyi falusi vendéglátás megható kedvessége és a felülmúlhatatlan ízkavalkád elbűvölte csoportunkat, nehezünkre esett másnap a búcsúzkodás. Pedig újabb kalandok vártak ránk, melyek a dévai várba vezető kabinos felvonónál kezdődtek. Többen is tériszonyra vagy rosszullétre hivatkozva nem libegtek fel „Magos Déva várába”, pedig nagy élmény volt megúszni a kb. félórás kemény felfelé gyaloglást.

Innen Nagydisznódra buszoztunk, hogy megtekintsük az erdélyi szász erődtemplom-építészet egyik csodálatos példáját. Szerencsénkre egy helybéli egyetemista személyében szakavatott vezető kalauzolt körbe, akinek mondandóját Hohlné Probszt Éva kolléganő fordította. Itt is köszönet érte!

Nagydisznód után már Nagyszeben következett, a szászok egykori fővárosának központja csodálatosan megújult 2007-ben, amikor a település Európa egyik kulturális fővárosa volt. Kötetlen séta keretében ismerkedtünk a látnivalókkal (Óratorony, Kis- és Nagy-tér, Huet-tér, Evangélikus székesegyház).

Nagyszeben után következő megállónk Kerc volt, a történelem során talán a legtöbbet szenvedett erdélyi apátság, melyet a Vöröstoronyi-szoroshoz való közelsége illetve sík fekvése kiszolgáltatottá tett az ellen számára. Romjaiban is lenyűgöző azonban Kerc, és a fenséges romokhoz a csodálatos hátteret a Fogarasi-havasok behavazott főgerincének látványa adta…

Hosszú buszozás következett, melynek végén, már szürkületben érkeztünk meg a Hargita lábánál, az Olt-szorosban fekvő Tusnádfürdőre, ahol szállást a Szent Kristóf-panzió biztosított számunkra. Innen indultunk a következő két napban csillagtúráinkra.

Harmadik napunkon a környék látnivalóival ismerkedtünk: Szent-Anna-tó, Mohos-láp, torjai Büdös-barlang, Buffogó-láp. Ez utóbbinak az elérése illetve innen a visszaút a buszhoz kissé megviselte az örökifjú társaságot, mivel a túravezető által elmondott adatok és a gyakran módosítva megadott útirányok nem mindig fedték a valóságot illetve bizonyultak helyesnek… Szerencsére a jókedv nem hagyta el a kissé elcsigázott csapatot, bár azon sokan csodálkoztak, hogy a busztól kb. hat kilométerre északra érkeztünk vissza a civilizációba.

Járművünk azonban elénk jött, így további szenvedésre nem volt szükség. A túravezető azzal védekezett, hogy még sosem járt erre, illetve hogy az esti AJTP – Székelyföld focimeccs előtt nem ártott a magaslati edzőtábor a csapat tagjainak…

Innen még (az időközben útitársunkká szegődött Árpi bácsi javaslatára, előre be nem tervezett programként) ellátogattunk Csernátonra, ahol a helyi szabadtéri Haszmann Pál Néprajzi Múzeum jelentett maradandó élményt mindannyiunknak. Igyekezni kellett azonban visszafelé, mert vártak már ránk Tusnádfürdő válogatott legényei, hogy összemérhessük erőinket egy barátságos kispályás focimeccs keretében.

Jó talajú (műfüves) pályán, villanyfényben, de zuhogó esőben kezdődött a nagy derbi. Bár a „székelyföldi” válogatott kezdetben fölényben játszott, és vezetett is 5-2-re, csodálatos szurkolótáborunknak, a csapat feljavulásának és nem utolsó sorban Horváth Péter, Grőber Attila valamint Bánki András sporttársak testvériesen elosztott 2-2-2 góljának köszönhetően a második félidőben megfordítottuk az eredményt! A helyi bíró sporttárs azonban először addig vezette a meccset, míg a hazaiak egyenlítettek (6-6), majd az ötperces hosszabbításban a győztes gólt is begyötörték. Bár kikaptunk 7-6-ra, nagyszerű hangulatban fejeződött be a meccs, melynek végén a két csapat tagjait óriási ovációban részesítette a fantasztikus (AJTP-s) szurkolósereg.

Utolsó előtti napunk (a Bucsecsben zuhogó eső és a nem működő kabinos felvonó miatt) a kultúra jegyében telt, megcsodáltuk Szászhermány és Prázsmár erődtemplomait, sétáltunk Brassó belvárosában és meghallgattunk egy orgonakoncertet a Fekete-templomban. Még a koncert előtt fellibegőztünk a Cenk-hegyre, ahonnan csodálatos panorámában gyönyörködhettünk. Lábunk előtt feküdt Erdély legnagyobb városa és a Barcasági-medence…

Este a búcsú buli névnapi köszöntéssel indult (pécsi kolléganőnknek, Takács Tündének kedveskedtünk egy szép, nagy csíkszeredai tortával), szakmai egyeztetésekkel folytatódott és némi kis mulatsággal fejeződött be…

Hamar elröpült ez a négy nap, és elérkezett június 2-a, szerda, a visszaút napja. Segesváron még gyorsan körbeszaladtuk az óvárost, nagyszerű látni, hogy egyre több házat újítanak fel, de ez igazán ráférne már az Óratoronyra is… Innen már nem volt megállás, élményünk mégis volt, nem is akármilyen: Tordánál elértük Erdély első autópályáját! Csodálatos érzés volt a Tordai- és a Túri-hasadékok között száguldani, ráadásul megúszhattuk a Kolozsvárt elkerülő körgyűrű állandó zsúfoltságát is.

Utolsó programként álltunk meg Kőrösfőn, egy-két kis emléktárgyat vásárolni az otthon maradottaknak. A határ átlépése után jöttek a fájdalmas búcsúk: először az ország keleti felén élők szálltak le, majd a szolnokiak és a veszprémiek is búcsút intettek. A többiek Kecskemétről tértek haza egy fárasztó, de tartalmas és rendkívül jó hangulatú kirándulás emlékképeivel. Folytatása következhet a jövő évben, a pápaiak jóvoltából Szlovéniában!

                                                                                                   - bure -