Kecskeméti síbajnokok a sógoroknál

2012. február 22-én tizenegyedik alkalommal indultak síelni a Katona József Gimnázium és a Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium közös szervezésében a kecskeméti "aranyos" diákok.

Csoportunk 51 fővel indult szerda délután és négy napot töltött a téli sportok örömei után kutatva.
A több órás buszozást követően érkeztünk meg Kőszegre, ahol a "testvériskolai" szállás (a Jurisich Miklós Gimnázium kollégiuma) elfoglalása előtt a Kék Huszár vendéglőben vacsoráztunk, az elkövetkező négy napban a reggeli és vacsora színtere is ez a hangulatos vendéglő volt.

 Minden nap sokat buszoztunk (oda vissza másfél-másfél órát), de senki sem bánta, mert ez az idő kinek zenehallgatással, kinek beszélgetéssel, kinek pedig alvással telt.

Az első két napot Mönichkirchenben töltöttük, ahol a hegygerincről induló pályákkal lehetőségünk nyílt különböző falvakba lejutni, így történhetett meg, hogy az első nap végén két társammal rossz irányba lecsúszva, a csoporttól elszakadva Mariensee-ben kötöttünk ki. Első nap lévén kicsit felkészületlenül, pénz és telefon nélkül kellett visszakerülnünk a tőlünk mintegy két óra gyalogútnyira lévő csapathoz. Végül kissé pontatlan angol és német nyelvtudásunkkal sikerült segítséget kérnünk és másfél órával eltűnésünket követően egy helyi fiatal hölgy segítségével Aspangba keveredtünk, ahol csatlakozhattunk csoportunkhoz. A kalandos első napot követően ismételten szikrázó napsütésben vágtunk neki a második napnak, már jobban kiismerve a pályarendszert.

A kezdőknek csodálatos kék és gyerekpályák álltak rendelkezésükre, míg a felsőbb évfolyamosok kipróbálhatták magukat a piros, a bátrabbak a fekete pályán is.

A harmadik napot St. Coronán töltöttük, a pálya hava néhány helyen erősen olvadt, néhol igen jeges volt, de olyan részek is akadtak, ahol néhány fűcsomót véltünk felfedezni – mégis mindenki nagyon élvezte a síelést. A pálya legaljáról felvivő egyszemélyes liftet nem mindenkinek sikerült megszeretnie, de a felvonótól induló széles pályákon lehetőségünk nyílt az úgynevezett „síkígyózásra” is. Itt általában nem maradt senki talpon, de ez sem tántorított el minket, újra és újra megpróbálkoztunk, több-kevesebb sikerrel.

A záró napot ismételten új pályán töltöttük: Spital am Semmeringben. Itt az időjárás kisebb, vagy inkább nagyobb meglepetéseket tartogatott számunkra. A hatszemélyes felvonóból kiszállva 1783m-es magasságban, Stájerországban, az Alpok keleti peremének negyedik legmagasabb pontján, a Stuhleck-csúcson óriási hóviharban találtuk magunkat, ahol kb. 100km/h-s orkánerejű szél fogadott minket. Mondanom sem kell, hogy a látótávolság körülbelül az orrunkig ért, de egyre lejjebb haladva széles, 60-80 cm vastagságú hópaplannal fedett pályák álltak rendelkezésünkre.

A Hüttében pedig hangulatos zene és forró leves várta a csonttá fagyott katonás "sarkkutatókat", valamint lehetőségünk nyílt ismételten megcsillogtatni nyelvtudásunkat egy-egy barátságos külföldi sorstársunkkal szóba elegyedve.

Összességében négy csodálatos napot töltöttünk otthonunktól távol. Társaimmal – ezt szerénytelenség nélkül állíthatom – egyre jobban és szebben síelünk és az esések száma is meglehetősen lecsökkent.

A záró estén tanáraink zenekarával, a Schoolgroup-pal múlattuk az estét. Azt hiszem, mindenki remekül érezte magát és végül is mindenki „egy darabban”, fáradtan, de egészségesen került ágyba a hazatérés után vasárnap éjszaka. Reméljük, legközelebb is megmutathatjuk, hogy méltók vagyunk iskolánk jelmondatához:
„Becsület és dicsőség az érdemesnek!”

                                                                Ritter Andrea 10.E