Pünkösdkor Erdélyben, két keréken, esőben!

2012. május 25-én este indultunk „aktuális” tavaszi kerékpártúránkra, melynek első ízben lett helyszíne Erdély (a korábbi Felvidéket váltva) és annak is legbelsőbb csücske, a Barcaság és Háromszék.

Az Ister Euronight szerelvénye röpítette el kis csoportunkat egészen a Brassótól délre fekvő Predeálig, ahol másnap reggel a vonatról leszállva nekivághattunk a 265 km-es kalandnak. Pünkösd lévén előre borítékolható volt a minket eláztató zápor, de ami aztán ténylegesen a nyakunkba ömlött később, arra ekkor még számítottunk.

Predeálból egy csodálatos hegyi úton ereszkedtünk le a Barcasági-medencébe, és első látnivalónk Barcarozsnyó hegytetőre épült, és mostanában részlegesen helyreállított parasztvára volt.

Bejártuk a girbe-gurba utcácskákat, bepillantottunk a török hadifoglyok által vájt 147 m mély kútba, és csodáltuk a Bucsecsre és a Királykőre nyíló panorámát. Innen továbbindulva először Keresztényfalva, majd Vidombák következett, ahol a csendes eső mellett egy magyarul tudó gondnok fogadott, aki körül is vezetett bennünket a jó állapotban fennmaradt és láthatóan nagy becsben tartott erődtemplomban.

Vidombák után Barcaszetpéterre tekertünk, ahol újabb erődtemplom következett, itt szász asszony kalauzolt körbe, és jó hasznát vettük kolléganőnk német nyelvismeretének…

Barcaszentpéter után még éppen elcsíptük a 18 óráig nyitva tartó szászhermányi erődtemplom gondnokát, aki a záróra ellenére beengedte a sárga (kukás)mellényben mindenhol nagy feltűnést keltő csapatunkat.

Szászhermány után már szállásunkra, Sepsiszentgyörgyre karikáztunk, jócskán elfáradtunk az aznapi 82 kilométertől és a kulturális sokktól, így a helyi szakképző intézet kollégiumában édesded álomra hajtottuk fejünket.

Másnap, Pünkösdvasárnap borús, szeles időre ébredtünk, de legalább még nem esett! Először Illyefalvára tekertünk, ahol csodálatos élményben volt részünk: miközben mi csodáltuk a helyi erődtemplomot, istentiszteletre gyülekezett a falu lakossága, egy részük csodálatos, feketés helyi népviseletben! Bár az eső újra szemerkélni kezdett, jókedvűen és feldobódva indultunk tovább.

Hosszú szakasz következett a Szent Anna-tóig, helyi – és velünk kekeckedni próbáló – rendőri erőkkel, némi kis napsütéssel, meredek emelkedőkkel. A közel 600 méteres szintkülönbség dacára délután 4-re csak felértünk a tó és a Mohos-láp közötti nyeregbe, és drótszamarainkat visszahagyva bebocsáttattunk a tőzegláp birodalmába.

Nyílt a tőzegrozmaring, legyekre „vadászott” a harmatfű, feketén csillogtak az egykori tóból visszamaradt „tószemek”, nagy élmény volt ez a fertályórácska. Utána még leügettünk a Szent Anna-tó partjára, Viczián Gergő 13.E-s diákunk a fogvacogtatóan hűvös idő ellenére megmártózott a tóban, és indulhattunk délkeletre, Kézdivásárhely felé.

Már az induláskor szemerkélt az újra nekiveselkedő eső, de ami aztán Bálványostól következett, azt az ellenségeimnek sem kívánnám! Ömlött az eső, a tragikusan rossz minőségű út összes kátyúja csordultig telt vízzel, félelmetes szlalomozás közben menekültünk előre, miközben mindenki ronggyá ázott.

Csoda volt, hogy ezt a szakaszt egy defekttel megúsztuk (a másik ilyen még első nap, Vidombákon ért utol bennünket), és kellően elfáradva valamint igen meggyötörten gurultunk be az aznapi 89 km leküzdését követően Kézdivásárhelyre. Itt is egy kollégiumban kaptunk elszállásolást, ahol a helyiek még egy felséges vacsorára is vendégül látták csoportunkat – örök hála érte!

Utolsó napunkon, Pünkösdhétfőn megint száraz időben indulhattunk – de továbbra is vizes ruhákban. Gelencére tekertünk, a helyi – és a Világörökség listájára is felkerült – katolikus templom híres freskóit megtekinteni. A gondnok néni örült érkezésünknek, körbekalauzolt a csöppnyi, de csodálatos kis épületben. Mikor aztán kiléptünk a szabadba, mit láttunk? Hogy esik… és csak esett és esett, miközben betekertünk Csomakőrösre (tisztelegni Kőrösi Csoma emléke előtt), majd az aznapi 94 km teljesítése után Brassóba. Vonatunk este 10 előtt nem sokkal indult haza, kissé kaotikusra sikeredett a felszállás, meg kellett küzdenünk az értetlenkedő és kellemetlenkedni kívánó (és most finoman fejeztem ki magam) kalauzokkal, de aztán minden elrendeződött, és megérdemelt álomra hajthattuk fejünket az alattunk kellemesen ringó kusettkocsiban... Kedd délelőtt érkeztünk Kecskemétre egy fárasztó, kimerítő, de nagyon szép túra minden emlékével. Köszönetet kell mondanunk Mák Kornél kecskeméti alpolgármester úrnak az erdélyi szállások megszervezésért, Kerekes Jenő (Sepsiszentgyörgy) és Gábor Rezső (Kézdivásárhely) igazgató uraknak a szállások biztosításáért és nem utolsó sorban Kolozsi Pálnénak, aki a MÁV részéről megszervezte a kerékpárszállító vagont egy olyan szerelvényre, amin soha ez előtt nem volt ilyen kocsi!

Végezetül álljon itt azoknak a rettenthetetlen katonás diákoknak és kísérőiknek a neve, akik megküzdöttek széllel, esővel, helyi hatalmasságokkal, fáradsággal, éhséggel, a néhol kegyetlen utakkal valamint a pokolba kívánt közveszélyes autó- és kamionsofőrökkel: Herczeg Bianka a 9.E-ből, Ugi-Rácz Norbert, Vámos Piroska, Mikola Mirjam, Halenkár Mónika, Borda Balázs és Ferenczi Dániel a 10.E-ből, Gáspár Mónika és Paprika Anikó a 11.E-ből, Miklós Alexandra, Pálházi Mariann, Tamás Krisztina, Bodó Richárd, Palásti Dávid és Viczián Gergő a 13.E-ből, Frisnicz Irén és Gyovai Sándor tanerők, valamint a csoport vezetője és e sorok írója:

 bure