Szóbeli felvételi tájékoztató

Kedves Felvételiző Nyolcadikosok, Tisztelt Szülők!

A szóbeli felvételi időpontja március 9. (szombat).

Azok a nyolcadikosok, akik több képzési területet is megjelöltek, valamennyi tagozatra tesznek szóbeli vizsgát.

Az első vizsgázók reggel 8 órakor húznak tételt.

Az időpontokkal kapcsolatban postai vagy online értesítést nem küldünk.

Itt, az iskola honlapján hamarosan elérhetővé válik egy kereső a vizsgázókhoz rendelt kezdési időpontokkal, kérem, ezt szíveskedjenek használni. A tanulói oktatási azonosítóval tudják majd kikeresni a szóbeli vizsga kezdési időpontját és a helyszínként kijelölt tanterem számát.

Tisztelettel kérem a vizsgázókat, hogy a kiírt időpont előtt legalább 20 perccel szíveskedjenek az intézményben megjelenni.

A biológia-kémia tagozat esetében mindkét tárgyból tartunk szóbelit, de csak egy időpont fog megjelenni, mivel a bizottságok egyik tagja biológia, a másik kémia szakos lesz. Így a vizsgázó ugyanannál a bizottságnál, egymás után tesz szóbeli vizsgát biológiából és kémiából!

A felkészüléshez sok segítséget jelentenek a szóbeli témakörök, amelyeket remélhetőleg már minden felvételiző megtalált a gimnázium honlapján a "Beiskolázás" fülnél legördülő "Szóbeli felvételi témakörök" címszó alatt. (http://kjg.hu/index.php?q=node/8603)

Pótnapok: március 11. (hétfő) és március 18. (hétfő)

Tisztelettel kérem azokat, akik biztosan nem tudnak megjelenni március 9-én, ezt a tényt e-mailben jelezzék a titkarsag@kjg.hu címre küldött üzenetben. Köszönöm.

Eredményes készülést, sikeres vizsgázást kívánok!

Csáki Tibor

igazgató