Zeig mir wie du tanzt

Szeptember 22-én, pénteken a Kecskeméti Katona József Gimnázium táncba hívott kicsiket és nagyokat.

„Zeig mir wie du tanzt” - „Mutasd meg, hogy táncolsz” volt a mottója annak a rendezvények, melyre a márciusban megalakult Német-Magyar Ifjúsági Klub invitálta a kecskeméti középiskolák német nyelvet tanuló diákjait és tanáraikat. A hagyományos magyar táncház keretein belül talált egymásra a német és magyar tánckultúra.

Frida Gold „Zeig mir wie du tanzt” című slágerére a katonás diákok készítettek egy koreográfiát, melyet a jelenlévő mintegy 150 diák nagy lelkesedéssel táncolt el.

Ezt követően a Császártöltés Tánccsoport vezetésével ismerkedhettek a résztvevők a sváb-német táncokkal. (walzer, marsch és polka)

Rövid szünet után következett a magyar néptánc néhány gyöngyszemének megismerése és kipróbálása Muresán Krisztina tanárnő vezetésével, aki a Katona Gimnázium francia –spanyol szakos tanáraként színesítette a kultúrák találkozását. Ezek a koreográfiák elsősorban a kecskeméti Mercedes Schule német kisdiákjainak voltak érdekesek, akik szintén lelkesen vettek részt a rendezvényen.

A német és magyar kultúra találkozás és megismertetése a fiatalokkal a Német – Magyar Ifjúsági Klub legfőbb célja. Ez a cél péntek délelőtt biztosan megvalósult, méghozzá igen aktív formában.

Német- Magyar Ifjúsági Klub Kecskemét / Katona József Gimnázium

Galéria