Vámos Károly Német Nyelvi Verseny

Német nyelvi munkaközösségünk szervezésében megrendezésre került a Vámos Károly Német Nyelvi Verseny három fordulója.

A verseny három kategóriája három korcsoporthoz illeszkedik. Az I. kategóriában a 7-8. évfolyamos diákok, a II. kategóriában a 9-10. évfolyamosok, a III. kategóriában pedig a 11-12. évfolyamosok mérték össze tudásukat.

A német nyelvi verseny a város, a közeli és távolabbi települések általános iskoláinak és középiskoláinak németet tanuló diákjai és a felkészítő tanárok körében nagy sikernek örvend.

Az első fordulóra, amelyre százötven németes diák jelentkezett, még októberben került sor. Ez a forduló hagyományos fordítási versenyünk. A decemberi, második fordulóba továbbjutók ÖSD nyelvvizsga típusú teszteket, olvasott szövegértés és nyelvhelyességi feladatokat oldottak meg, online formában. A kategóriák döntőbe jutott legjobb tíz-tíz versenyzője 2024. január 31- én adta elő digitális prezentációját a Katonában. A legkisebbek az élelmiszerek új tápanyagjelölési rendszeréről és az egészséges táplálkozásról mutatták be színes prezentációikat. A középső kategória tanulói a külföldi továbbtanulással, munkavállalással és letelepedéssel foglalkoztak előadásukban. A legidősebbek pedig a celeb világ példaképerejével kapcsolatban beszéltek meglátásaikról.

Vámos Károlyné, Vámos Károly tanár úr özvegye évről-évre nemes gesztussal támogatja versenyünket. Ajándékát a két legszebben teljesítő katonás versenyzőnek ajánlotta fel. Köszönjük szépen a nagylelkű felajánlást!

Köszönjük minden versenyző részvételét! Gratulálunk a szép eredményekhez a díjazottaknak és felkészítő tanáraiknak!

További sok sikert kíván a német nyelv terén a Katona József Gimnázium német nyelvi munkaközössége!


Eredmények:

I. kategória (7-8. évfolyam)

1. Nagy Levente

2. Csengery Ádám

3. Molnár-Gábor Vanda

II. kategória(9-10. évfolyam)

1. Schiszler Petra

2. Varga Zoltán Bátor

3. Csősz Nóra

III. kategória(11-12. évfolyam)

1. Szaller Emese

2. Székely Borbála

3. Kohajda Ádám