Kecskeméti AJTP-sek ismét kerékpárral a Felvidéken!

 Újra a Felvidéken!

13-an a szobi vasútállomáson

Hát újra AJTP kerékpártúra a Felvidékre! Tavaly kisbusz kíséretével Somoskőújfalu – Fülek – Rimakokova – Breznóbánya – Besztercebánya – Zólyom volt az útvonal. Idén kiiktattuk a buszt, és szerdán (április 8-án) délután „klasszikusan”, vonattal közelítettük meg a túra kiindulópontját, Szobot. A Budapest – Szob járaton nem voltunk túl népszerűek bringáinkkal, mert a menetrendi tájékoztatótól eltérően nem volt kerékpárszállító kocsi a szerelvényen, így a drótszamarakat a peronokon tároltuk, akadályozva ezzel a helyiek fel- és leszállását. Persze, mehettek volna egy vagonnal hátrébb is, de ez rajtunk kívül senkiben nem merült fel. Fél négykor szálltunk le Szobon, és négykor nekivágtunk a bemelegítő szakasznak Kemencéig.

Hű kísérőnk, az Ipoly


Az Ipoly kísérte utunkat, meglehetősen magas vízállása miatt az ártér egyes részei víz alá kerültek. Jó tempóban haladtunk, és fél hét után elértük Kemencét. Szállásunk azonban a falun túl, a Börzsöny nyugati lábánál húzódó Fekete-völgyben várt ránk, így a legvégén még két kilométer folyamatos kaptatóval kellett megküzdenünk. Összesen 36 km-t tekertünk az első napon. A szállás pedig tökéletes, a vacsora finom, az esti program (BL-meccs a tévében) izgalmas volt, tökéletes zárásaként a napnak.

Első napi szállásunk, a Fekete-völgy panzió előtt


Csütörtökön (a tavaszi szünet első napján) hosszú, nehéz szakasz következett: Kemence – Parassapuszta – Ipolyság – Szentantal – Selmecbánya – Hegybánya! 75 km, főleg hegynek felfelé! Kissé késve tudtunk rajtolni, de a kezdeti gurulás jó bemelegítés volt. Hamarosan Parassapuszta következett, korábbi, korántsem gondtalan határátlépések színhelye, de most hivatalos közegnek nyoma sincs, hála Schengennek. Így gond nélkül nyomultunk tovább, viszont szörnyű kátyúk között. Ipolyság (Sahy) főterén csak átgurultunk, de nem sokkal arrébb megálltunk némi élelmet venni, mert az ebédet út közben kívántuk megoldani. Később pedig, a kis falvakban erre sokkal kevesebb esély volt. A Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium falán elhelyezett Széchenyi-táblát azért megcsodáltuk, majd a szlovák élelmiszeripar termékeinek szétosztása után elhagytuk Ipolyságot.

Széchenyi emléktáblája előtt Ipolyságon


Hamarosan lekanyarodtunk a 66-os főútról, és nyílegyenesen észak felé vettük az irányt. A harmadik falu, amin áttekertünk, Palást volt, 10.E-s diákunk, Palásti Dávid nagy örömére.

Ki is a névadó??!

Névadó faluja után a mellettünk csobogó patak munkavégző képességét vizsgáltuk, de diákjaim kíváncsiak voltak a víz hőfokára, mert először a fiúk, majd a lányok is átlábaltak rajta. A legbehatóbb ismeretséget Wéber András (11.E) kötötte a vízzel, mert szabályosan nyakig elmerült a csúszós köveken elvágódva. Szerencsére, ennek a koratavaszi fürdésnek nem lettek következményei…

Három grácia a patak közepén


Nemsokára azonban komolyan beköszöntek a hegyek, az első komoly kaptató közel 400 méterre vitt fel, és bizony az utolsó métereken többen erős tolással lettünk csak úrrá. Innen azonban már kibontakozott a Selmec környéki táj, és erőfeszítéseinket fantasztikus gurulással díjazta a domborzat. Leszáguldottunk a zólyomi útra, kereszteztük a 66-os főutat, és megkezdtük folyamatos – de szerencsére eleinte szelíd – kapaszkodónkat Selmecbánya irányába. Az út felénél jóízűen megebédeltünk egy kőkereszt tövében, majd beértünk Szentantalra.

Ebéd


Szentantal fantasztikus kastélyáról híres, melyet a Koháryak építettek, 365 ablaka, 52 terme van többek között, no meg egy csodálatos park veszi körül. Ki tudja miért, de tavasszal már/még három órakor bezárják, így csak kívülről tudtuk az épületet megcsodálni. A belső udvarra azért bemehettünk, sőt e sorok írójának még sikerült a főlépcsőn is kicsit felsomfordálni… Így megnyugodva indultunk tovább, már az időközben megeredő záporeső elől is menekülve.

Szentantal, Koháry-kastély


Szentantal után az út kissé meredekebbre váltott, de hamarosan feltűnt a tábla: Banska Stavnica! Selmecbánya! Utunk fő célpontja!

Érkezés Selmecre

Megérkezésünket az égiek is díjazni kívánták, mert olyan jó kis zivatart küldtek a nyakunkba, hogy több ízben is kapualjakba menekültünk. A végén már csak toltuk a bringákat, de Selmec főterére már napsütésben értünk!

Selmec, már jó időben

Rövid városnézés (Szentháromság tér, Vártemplom, Klopácska, Városháza), a település történetének ismertetése (sajnos, itt is zárva voltak a fő látnivalók) után némi szabadidő következett, majd ismét a lovak közé csaptunk, és szállásunk, a hat kilométerre délre fekvő Hegybánya felé fordítottuk bicikli-kormányainkat.

Ez is Selmec!

Csodálatos tájakon kanyarogtunk, szintben még mindig felfelé (Selmec 600, Hegybánya 700 méteren fekszik), útközben egy szabadtéri bányamúzeumba is beugrottunk (a gondnok alig bírt kitessékelni, persze ez is bezárt már, csak a kaput felejtette az öreg nyitva) és tisztelegtünk a partizánok emlékműve előtt. Fél hét felé pedig begurultunk panziónk udvarára.

Partizán-emlékmű Hegybányán


Le a kalappal a szomszédok előtt, kényelmes, tiszta, jó ár-értékarányt képviselő szállást kaptunk, a vacsora is jól esett a farkaséhes társaságnak. Még egy kis bicikliszerelés, aztán mindenkit elnyelt az ágy… A megtett 75 kilométer és leküzdött 800 méter szintemelkedés jó altatónak bizonyult…

Grácia az ablakban...


Harmadik napunkon is gyönyörű napsütésre ébredtünk, gyors reggeli és felmálházás után már úton is voltunk.

Bányatavak közt

Egyik bányatavat a másik után hagytuk el, amikor bekövetkezett a baj: egy meredek balos kanyarban az útra még a télen kiszórt apró murván egyik diákunk megcsúszott és hatalmasat esett. Szerencsére a sisak megvédte a fejét, de így is ki kellett hívni hozzá a mentőt, ami aztán Garamszentkeresztre, az ottani kórházba szállította osztályfőnökével együtt. Kerékpárjaikat eldugtuk egy közeli horhosba, bízva abban, hogy másnapig csak nem tűnnek el onnan…

Mögöttünk elmaradnak a selmeci hegyek...


Nyomottá vált a hangulat, mindenki a baleseten merengett, de folytattuk az utat. Gyönyörű tölgyesekben csorogtunk lefelé, közel húsz kilométeren alig kellett nyomni a pedált, és közben telefonon jó híreket kaptunk a kórházból is. Így máris jobban éreztük magunkat, és kiérve a selmeci hegyek közül megkezdtük vég nélküli viaskodásunkat a Garam és az Ipoly közötti dombokkal.
Előzetesen nem gondoltam volna, hogy ebédrevalót nem tudunk biztosítani a csemetéknek, pedig így történt: a falvak egyikében sem volt nyitva élelmiszerbolt, nem hogy étterem. Egyre éhesebben tekertünk, már minden nálunk lévő tartalékot (csoki, alma) eltüntettünk. Diákjaink zokszó nélkül gyűrték a kilométereket, mígnem Szalkán végre találtunk éttermet! Az már csak hab volt a tortán, hogy az út során harmadik meleg kajánk is rántott szelet volt… De milyen jól esett!

Újra az Ipoly fölött, és újra a határon - de már hazafelé!


Szalkától már csak egy köpés volt a határ, újra áttekertünk az Ipoly felett, és Letkésnél léptünk kis hazánk földjére. Utolsó 12 kilométerünkön úgy repültek a bringák, mintha csak akkor kezdtük volna a túrát! Fél hatra értünk vissza Szobra összesen 90 (a túra során 200) kilométer letekerése után. Felmálháztunk a vonatra (volt kerékpárszállító kocsi), és egy átszállás után este fél tízkor már Kecskeméten is voltunk! Másnap a programfelelős autóba vágva magát még kiszáguldott a kórházban lévőkért, felpakolta a bicikliket, és így hál’ Istennek mindenki hazakerült. Nagyon klassz túra volt, folytatása következhet!

A résztvevők: Tóth Fanni és Litóczki Imi a 9.E-ből; Ripp Zsuzsi, Surján Anna, Tamás Kriszti, Pálházi Mariann, Bodó Ricsi, Palásti Dávid, Viczián Gergő a 10.E-ből; Wéber Bandi a 11.E-ből; Frisnicz Irén a 10.E és Gyovai Sándor a 11.E osztályfőnöke, no és a programfelelős:

                                                                                         bure