Kérjük, az adóbevallás idején idén is gondoljon iskolánkra, s adójának 1%-át a Kecskeméti Katona József Gimnázium Alapítványának ajánlja fel.

Alapítvány a Kecskeméti Katona József Gimnáziumért
Adószámunk: 19047362-1-03
Bankszámlaszámunk: 10918001-00000042-06250003

Dr. Szentágothai János biológia verseny országos döntő

A Bonyhádi Evangélikus Gimnázium és a Pécsi Orvostudományi Egyetem által közösen szervezett középiskolai verseny országos döntőjét 2017 március 24-25-én rendezték meg Bonyhádon. A döntőbe jutott 27 tanuló között volt iskolánk 2 diákja is.

Kiss Laura 12.D osztályos tanuló a 14. helyezést.
Juhász Péter 11.D osztályos tanuló a 15. helyezést érte el.

Gratulálunk az eredményeikhez.

Tisztelt Szülők, diákok!

Elkészültek a jövő tanévre vonatkozó, osztályokra lebontott tankönyvrendelő lapok, melyeket kitöltve, aláírva a tavaszi szünet utáni első tanítási napon, 2017. április 19-én le kell adni az osztályfőnöknek, vagy a tankönyvfelelősnek.

A megrendelőket minden diáknak kiosztottuk, de ha valaki hiányzás miatt nem kapott, vagy esetleg elvesztette, innen letölthetők.

KÉRJÜK A HATÁRIDŐ PONTOS BETARTÁSÁT!

Nemzetközi Matematikaverseny

Április 7-én, pénteken hét országban (Ausztria, Németország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország), 13 helyszínen egyidejűleg zajlott a Náboj Nemzetközi Matematika Csapatverseny. A junior kategóriában (15-16 évesek) 450 iskola versenyzett, közöttük 30 magyar. A Katona József Gimnázium csapata a verseny folyamán többször is vezetve, nagy csatában végül a harmadik helyezett csapattal azonos pontszámmal, a másodiktól 1 ponttal elmaradva, országos negyedik helyen végzett. A nemzetközi ranglistán 450-ből a 16. legjobb csapat a Katonásoké. Csapattagok: Kirschner Bernadett 9.D, Mikulás Zsófia 10.D, Apagyi Dávid 9.D, Garamvölgyi István 9.B és Miszler Levente 9.D.

Gratulálunk a rendkívüli teljesítményhez, és további szép élményeket, jó versenyzést kívánunk!

„Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2016” pályázat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2016” cím elnyerésére.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2016” címmel azon tanulókat és hallgatókat kívánja kitüntetni, akik a 2015/2016. tanévben eredményes tanulmányi munkájuk mellett kimagasló sportteljesítményt nyújtottak.

A Pályázati felhívás és a pályázat részleteit tartalmazó Pályázati útmutató a kormányzati (http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/), valamint regisztrációt követően a pályázati portálon (http://kerdoiv.emmi.gov.hu/jotanulo/) érhető el.

A pályázat csak elektronikus úton nyújtható be 2017. április 28-án 8 óráig.

Katonások Erdélyben

Kós Károly, az erdélyi polihisztor nyomában

 

A Kecskeméti Katona József Gimnázium 72 hetedikes diákja négynapos erdélyi kiránduláson vett részt a ”Határtalanul!” pályázat keretében 2017. március 31-től április 3-ig. A meghirdetett pályázat fő célkitűzése a határainkon túl élő magyarlakta területek megismerése. Tanulmányi kirándulásunkat Kós Károly, a temesvári születésű tudós munkásságának, életének, művelődésszervező tevékenységének megismerésére építettük.

Menzafizetés időpontja a Katona Gimnáziumban

Április hónapban:

3-6-7-én

hétfő-csütörtök-péntek

16 napra fizetendő: 5.390.- Ft

50%-os ár: 2.695.- Ft

Ebédet lemondani mindig előzőnap 9:00-ig a 20/951-0782 telefonszámon lehet!

A Goethe Intézet kiállítása a KJG-ben

Március közepe óta látható iskolánkban a budapesti Goethe Intézet „Deutsche Städte und Landschaften” című kiállítása. Diákjaink nagy érdeklődéssel fedezik fel Németország tájait és városait érdekes feladatok segítségével.

Tollaslabda Diákolimpia

Faragó Frigyes 11. b osztályos tanuló hétvégén részt vett a Kiskunfélegyházán megrendezett Tollaslabda Diákolimpia Országos Döntőjén, ahol korcsoportjában a 22. helyezést érte el.

Gratulálunk!

OKTV

Nagy Zsófia 12.A osztályos tanuló a spanyol OKTV-n a döntőben 18. helyezett lett.

Sikeréhez szívből gratulálunk, az érettségihez sok sikert kívánunk!

Francia nyelvi feladatmegoldó verseny

Kedves franciás diákok!

 

Az ötödik fordulóval befejeződött a francia nyelvi levelezős verseny "levelezős" része.

Az eredményeket lásd: itt.

A döntő ideje és helye:  2017. április 11.14h30. Katona József Gimnázium.

Köszönjük mindenkinek a részvételt és gratulálunk a döntőbe jutottaknak!

Kovácsné Szipán Andrea és Muresán Krisztina